"Az igazság, tűnődtem, mi más lenne, mint szárnyaszegett képzelet?"
Neil Gaiman kezében a mágia nem pusztán illúzió, és minden lehetséges. Ebben az első, 1998-ban megjelent és mára klasszikussá vált novelláskötetében képzelete és ügyessége a hétköznapi világot baljós csodákkal teli hellyé változtatja: ahol egy filléres boltban megvásárolható a Szent Grál, ahol a bérgyilkos hirdetésben árulja szolgáltatásait, és ahol egy fiú az életéért alkudozik egy trollal.
Lépj be ebbe az új valóságba, amelyet tükrök sokszorosítanak és füst homályosít el, mégis mágikus és megragadható.
Emlékszem, volt idő, mikor azt gondoltam, sosem fogom megkedvelni Neil Gaimant - mikor sorban hagytam abba a könyveit pár oldal után. Azonban az utóbbi években egyre inkább sikerül egymásra hangolódnunk. Mindez az Óceán az út végénnel kezdődött, folytatódott a Csillagporral és teljesedett ki a Tükör és füsttel.
Úgy gondolom, Neil Gaimanhez szükségeltetik egyfajta hangulat, ami fogékonyabbá tesz ezekre a novellákra. Rám pontosan ebben a hangulatban talált ez a kötet, és már a legelső versnél behúzott. A kötet olvasása során úgy éreztem, hogy ezek a történetek meleg takaróként vesznek körbe, és azt sugallják, hogy itt vannak. Ezzel együtt végig attól tartottam, hogy egyszer végére érek ennek a kötetnek, és ismét vissza kell térnem a való világba.
Nem mintha a Neil Gaiman által bemutatott világok annyira lélekemelők lettek volna. Erről szó sem volt - hátborzongató, néhol kísérteties, néhol pedig szívszaggató történetek váltogatták egymást, bemutatva egy-egy ember vagy más lény életének egy szeletét. Mégis a többségben volt egy apró varázslat, amire a világnak szüksége van. Ahol ez a szikra nem volt jelen, felért egy arculcsapással. Mert azok voltak azok a novellák, amelyek a maguk morbiditásában kritikák is voltak (példának okáért a mindössze kétoldalas Babavilág, amelynek minden szava felért száz másikkal).
Nem mintha a mesék szereplői boldogan éltek volna, míg meg nem haltak. Megérintette őket egy csipetnyi mágia, ám ez nem hozott rendbe semmit. Ettől annyira brutálisan reálissá váltak ezek a történetek. A folyamatos emlékeztető a valóságra azonban nem volt elég – Neil Gaiman a novellái, elbeszélései és versei többségében olyan gondolatokat is megoszt, amelyek gondolkodásra késztetik az olvasót, esetleg felidéz benne valamit, aminek köszönhetően még közelebb érzi magához az egyes történeteket. Mert azok varázslatosak. Ezt azért is tartom csodálatosnak, mert ilyen rövid terjedelemben nem egyszerű teljest és jelentőségteljest alkotni. Gaimannek viszont sikerült – szinte mindegyik történetében.
Kedvenc novellát nem is tudnék választani - de olyat sem, ami nem tetszett, mert azt éreztem, hogy ez a 31 történet összekapcsolódik, és egy egészet alkot. És nem csupán azok, amelyek ugyanott játszódnak vagy ugyanazok a szereplők. A szerző személye kötötte össze őket ilyen mértékben.
Könnyű lenne mindegyik novelláról, elbeszélésről és versről beszélni; elmondhatnám, hogy milyen varázslatosan borzalmasak, mennyi érzelmet kiváltottak belőlem, milyen könnyű volt elveszni bennük, milyen üzenetet tartalmaztak. Azonban A gyilkosság misztériumát muszáj kiemelnem közülük. Ez volt ugyanis az a történet, amely leginkább megviselt. Pedig az elején nem is értettem, ebből mit fog kihozni Gaiman. Aztán olyan gondolatokat szőtt bele a történetébe, amelyek komoly hatással voltak rám, majd végül egy kis csavarral még nyomatékosabbá tette mondandóját. Miután befejeztem, sokáig nem is tudtam továbblépni az utána következő történetre, annyira szíven ütött.
Mindent összevetve Neil Gaiman Tükör és füst gyűjteménye egy kivételes válogatás lett, amely nagy hatással volt rám. Melankolikus hangulatú, keserédes történetek sora, amelyben mégis van valami plusz, ami felejthetetlenné tette őket. A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik „őszi olvasmányt” keresnek, mert ezek a történetek illenek a hűvös-ködös időhöz; illetve azoknak, akik agyban felnőttek már, de a lelkük vágyik egy kis varázslatra ebben a szürke világban. Számomra ez a kötet az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmánya lett, amelyhez még szeretnék sokszor visszatérni a jövőben.
Úgy gondolom, Neil Gaimanhez szükségeltetik egyfajta hangulat, ami fogékonyabbá tesz ezekre a novellákra. Rám pontosan ebben a hangulatban talált ez a kötet, és már a legelső versnél behúzott. A kötet olvasása során úgy éreztem, hogy ezek a történetek meleg takaróként vesznek körbe, és azt sugallják, hogy itt vannak. Ezzel együtt végig attól tartottam, hogy egyszer végére érek ennek a kötetnek, és ismét vissza kell térnem a való világba.
Nem mintha a Neil Gaiman által bemutatott világok annyira lélekemelők lettek volna. Erről szó sem volt - hátborzongató, néhol kísérteties, néhol pedig szívszaggató történetek váltogatták egymást, bemutatva egy-egy ember vagy más lény életének egy szeletét. Mégis a többségben volt egy apró varázslat, amire a világnak szüksége van. Ahol ez a szikra nem volt jelen, felért egy arculcsapással. Mert azok voltak azok a novellák, amelyek a maguk morbiditásában kritikák is voltak (példának okáért a mindössze kétoldalas Babavilág, amelynek minden szava felért száz másikkal).
Nem mintha a mesék szereplői boldogan éltek volna, míg meg nem haltak. Megérintette őket egy csipetnyi mágia, ám ez nem hozott rendbe semmit. Ettől annyira brutálisan reálissá váltak ezek a történetek. A folyamatos emlékeztető a valóságra azonban nem volt elég – Neil Gaiman a novellái, elbeszélései és versei többségében olyan gondolatokat is megoszt, amelyek gondolkodásra késztetik az olvasót, esetleg felidéz benne valamit, aminek köszönhetően még közelebb érzi magához az egyes történeteket. Mert azok varázslatosak. Ezt azért is tartom csodálatosnak, mert ilyen rövid terjedelemben nem egyszerű teljest és jelentőségteljest alkotni. Gaimannek viszont sikerült – szinte mindegyik történetében.
Kedvenc novellát nem is tudnék választani - de olyat sem, ami nem tetszett, mert azt éreztem, hogy ez a 31 történet összekapcsolódik, és egy egészet alkot. És nem csupán azok, amelyek ugyanott játszódnak vagy ugyanazok a szereplők. A szerző személye kötötte össze őket ilyen mértékben.
Könnyű lenne mindegyik novelláról, elbeszélésről és versről beszélni; elmondhatnám, hogy milyen varázslatosan borzalmasak, mennyi érzelmet kiváltottak belőlem, milyen könnyű volt elveszni bennük, milyen üzenetet tartalmaztak. Azonban A gyilkosság misztériumát muszáj kiemelnem közülük. Ez volt ugyanis az a történet, amely leginkább megviselt. Pedig az elején nem is értettem, ebből mit fog kihozni Gaiman. Aztán olyan gondolatokat szőtt bele a történetébe, amelyek komoly hatással voltak rám, majd végül egy kis csavarral még nyomatékosabbá tette mondandóját. Miután befejeztem, sokáig nem is tudtam továbblépni az utána következő történetre, annyira szíven ütött.
Mindent összevetve Neil Gaiman Tükör és füst gyűjteménye egy kivételes válogatás lett, amely nagy hatással volt rám. Melankolikus hangulatú, keserédes történetek sora, amelyben mégis van valami plusz, ami felejthetetlenné tette őket. A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik „őszi olvasmányt” keresnek, mert ezek a történetek illenek a hűvös-ködös időhöz; illetve azoknak, akik agyban felnőttek már, de a lelkük vágyik egy kis varázslatra ebben a szürke világban. Számomra ez a kötet az idei év egyik legmeghatározóbb olvasmánya lett, amelyhez még szeretnék sokszor visszatérni a jövőben.
Könyv adatai
Eredeti cím: Smoke and Mirrors (1998)
Kiadó: Agave könyvek (2017)
Oldalszám: 368
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése