"Semmi hogyan vagy miért."
Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak.
Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel és sörrel a hűtőládájukban. Ám a két tizenéves, Amelia és James felfedeznek valamit a víz felszíne alatt, ami örökre megváltoztatja az életüket.
Két emelet.
Egy kert.
És a bejárati ajtó nyitva áll.
Egy ház a tó mélyén.
A fiatalok egyetlen szabályhoz ragaszkodnak: nem kérdőjeleznek meg semmit. Így teljes természetességgel veszik birtokukba ezt a mesés otthont. Persze, hogyan is létezhetne egy ilyen lenyűgöző hely ellenszolgáltatás nélkül? Ez túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben Amelia és James lépésről lépésre felfedezik a házat és egymást a hullámok között, egy örök igazság könyörtelenül bebizonyosodik:
Attól, hogy egy ház éppen üres, még nem biztos, hogy senki sem lakja.
Josh Malermant pár éve, a Madarak a dobozban megjelenésekor, már megkedveltem, hiszen olyasfajta horror-thriller keveréket ír, amely ugyan megborzongat, de kíváncsivá is tesz. A Ház a tó mélyént viszont nem ezért szerettem volna elolvasni. Szégyenérzet nélkül vállalom, hogy a borító ragadott úgy magával, hogy tudnom kellett, milyen történet rejtőzik egy ilyen kísértetiesen gyönyörű borító mögött.
Ennél a novellánál nem érvényesült a közhelyes szólás, a belső értékei is ugyanolyan szépek voltak, mint a külsők. Ezt a történetet ugyanis minden olvasó úgy értelmezheti, ahogy akarja. Lehetett az egészet szellemtörténetként, mágikus realizmusként vagy metaforaként is értelmezni. Mindegyik megoldással működik, ami sokat elárul a minőségéről.
Személy szerint úgy vágtam bele a novellába, hogy hasonló érzéseket vált ki belőlem, mint a Madarak a dobozban – ugyanakkor rettegtem, hogy valami csöpögős romantikus sztori lesz ebből. Az első szempontot tekintve nagyjából így is történt. Pont azt a fajta „horrort” alkotta meg, amit imádok – amikor a saját fantáziámat használja ellenem, és úgy rémiszt meg. Malerman ugyanis olyan környezetet festett meg igen élénken, ami könyörgött azért, hogy valami borzalmas történjen idővel: elhagyott hely, amit senki sem ismer; egy ház a tó mélyén, ahol semmi sem úgy működik, ahogy kellene; a zajok. Az író, habár mindössze 160 oldala volt rá, nagyon lassan, de módszeresen építette fel bennem a félelmet, miközben közben egyre tüzelte a kíváncsiságomat. Ismeritek szerintem ti is ezt az érzést, amikor egyre csak növekszik a feszültség, és azt várod, hogy mikor robban. Imádtam!
Ahogy odáig voltam a házért is. Bár bevallom, kizárt, hogy valaha betettem volna a lábamat, nemhogy ismeretlen, addig nem látott ajtókon járkáltam volna. Igen, én is a saját elmém áldozatává váltam. De közben izgalmas volt minden egyes merülés, ahová elkísértem a szereplőket. A történet vége pedig aztán borított mindent. Rengeteg kérdés és elmélet merült fel bennem, amelyek még biztosabbá tették, hogy maradandó élmény legyen ez a novella.
Mivel a hangsúly a házon volt, úgy érzem, a szereplők nem kaptak valami nagy figyelmet. Volt Amelia és James, akik első randijukon találtak a házra, akik minden beszélgetése szinte akörül forgott. Megszoktam már, hogy néha a történet oltárán múlnak ki a szereplők, úgyhogy nem is zavar most – egyszerűen csak éles a kontraszt a gazdagon és részletesen felépített világ és történet és a nagy vonalakban megrajzolt szereplők között. Már most is el kellett gondolkodnom azon, hogy mi is volt egyáltalán a nevük? Érzelmi kötődés pedig egyáltalán nem alakult ki. Mégiscsak egy novelláról van szó, nem lehet benne minden. Ráadásul találkoztam már ennél sokkal élesebb kontraszttal is.
Mindent összevetve ez egy nagyszerű novella volt, amit igen széles réteg olvasóközönséget megmozgathat (személyes tapasztalatból kiindulva). Úgy gondolom, hogy ezt a történetet már a hangulatáért megéri elolvasni, mert bár nem véres horror, inkább pszichológiai thriller valahol (az én olvasatomban), de vagy megborzongat, vagy nosztalgiával tölt el. A Ház a tó mélyént elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy jó hangulatregényt, szeretnek teóriákat gyártani vagy szeretnének kilépni a komfortzónájukból. Az utóbbihoz ez a novella nagyszerű kezdőlépés, mivel több műfaj határmezsgyéjén mozog. Én imádtam olvasni, teljesen belefeledkeztem a házba és abba a burokba, amit teremtett a szereplők számára. Josh Malerman pedig lassan, de biztosan felkerül azon szerzők közé, akik minden könyvét olvasni szeretném.
Könyv adatai
Eredeti cím: A House at the Bottom of a Lake (2016)
Kiadó: Fumax (2017)
Oldalszám: 160
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése