2017. július 28., péntek

Benjamin Alire Sáenz: Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában

"A világmindenség újabb titka: a fájdalom néha olyan, mint egy vihar, ami a semmiből bukkan fel. A legtisztább nyári reggel is végződhet égszakadással. Végződhet villámlással és mennydörgéssel."

Dante ​tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.
Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.
Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.


Benjamin Alire Sáenzt még 2014-ben ismertem meg, mikor elolvastam tőle a Last Night I Sang to the Monster című regényét. Az egy megrázó élmény volt, igencsak megviselt olvasás közben, de közben szerettem is, így biztos voltam, hogy olvasni akarok még a szerzőtől. Az Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universet néztem ki, azonban kissé tartani kezdtem tőle, mikor láttam, hogy egyre inkább növekszik a népszerűsége, és mindenki csak dicséri. Tudtam, hogy emiatt kissé nagyok lesznek az elvárásaim az irányába, ezt pedig szerettem volna elkerülni.

Nos, őszinte leszek: nem sikerült teljesen elvonatkoztatnom a hypetól olvasás során, ez pedig érződik is a véleményemen. Először is szeretném leszögezni, hogy tetszett a regény (oké, a vége felé kissé frusztrált voltam, de az utolsó oldalak feloldották bennem az érzést), de úgy gondolom, hogy nem okoztak akkora extázist, mint ahogy elhitették velem.

Sáenz tud írni, ezt már korábban megfigyeltem. Lírai stílusa van, gyakorlatilag úgy ragad magával az írásmódja, hogy észre sem veszem. Ráadásul nincsenek véget nem érő metaforák, habos-babos barokkos körmondatok – egyszerű, lényegre törő fogalmazás jellemzi őt, ami mégis hatással van az olvasójára.

Magát a választott témáit – elsősorban az identitáskeresést – csodálatosan oldotta meg a szerző. Nagyon tetszett, hogy kész érzelmi hullámvasút volt a fiúk számára ez az útkeresés, és hogy ennyire reálisan fogalmazta meg a bennük felmerülő gondolatokat és lelki válságokat. Ráadásul nem csupán azzal foglalkozott Sáenz, hogy milyen személyiséggel rendelkező férfiakká nőnek fel a szereplői, hanem az etnikumuk és a szexuális hovatartozásukról is elmélkedett. Emellett nem csupán a gyakran felmerülő kérdésekkel foglalkozott, hanem a karakterek személyiségéhez és élethelyzetükhöz kapcsolódóakkal is.

A kedvenc aspektusom a család szerepe volt. Annyira megszoktam már, hogy a realista regényben problémás családok (vagy épp teljesen hiányzók) találhatók. Itt azonban mindkét szereplő szeretetteljes környezetben nőtt fel, amely sajnos szintén ritkaság a YA realisták körében. Imádtam a fiúk családjait, nem voltak tökéletesek, de igyekeztek megfelelő otthont teremteni gyermekeiknek.

A történet az identitáskeresés körül forgott, amelyet megtűzdelt a szerző néhány szerencsétlenséggel is. Bevallom, nekem az első ilyen annyira nem tetszett, mert az addigi hangulattól elütött, illetve utólag is úgy érzem, hogy ez a jelenet kilóg a történetből. Ezen kívül viszont egy jól felépített kalandban volt részem, amely szintén nem követte a klasszikus realista toposzokat. A vége pedig… köszönöm.

A szereplőket lehetetlenség volt nem megkedvelni. Az író alaposan kidolgozta a személyiségüket, így olyan volt, mintha valódi emberek lettek volna. Nagyon könnyen lehetett azonosulni Ari és Dante problémáival. Nálam az a helyzet alakult ki, hogy bár Ari emlékeztetett jobban a fiatalabb énemre, mégis Dante volt az, aki elrabolta a szívem.

A fiúk barátsága pedig annyira szépen lett megírva! Tökéletesen kiegészítették egymást, és nem azért, mert annyira ellentétesek lettek volna. Az egyikük „hibáit” a másik tudta ellensúlyozni, ami sok-sok gyönyörű pillanatot eredményezett olvasás közben. Én azért nagyon drukkoltam nekik, hogy esetleg valami több is kialakuljon, mert annyira jók voltak együtt.

Mindent összevetve az Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe egy minőségi, kiválóan megírt realista regény, amely nagyszerűen mutatja be az identitáskeresés rögös útját szereplőin keresztül. Ezt a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy valóban realista regényt olvasni szerethető szereplőkkel és egy csipetnyi romantikával.


Könyv adatai
Eredeti cím: Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző (2015)
Oldalszám: 384

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése