"– Az emberi agy már csak ilyen – jegyezte meg VI. Attavio. – Mintákat hoz létre ott, ahol semmi nincs. Okozatokat lát a káoszban. Történeteket ír, hogy kitöltse a hézagokat. E célból jött létre. Lételeme a hazugság.
– Ahogy az is, hogy elhiggye azt."
Sorozat: The Interdependency / Az összeomló birodalom #1
A világegyetemünket a fizika törvényei uralják, így nem lehetséges a fénysebességnél gyorsabb utazás. De egy dimenziókon túli mező, az Ár felfedezése mindent megváltoztat. Az emberiség elérheti a téridő bizonyos pontjait, melyeken át számtalan naprendszerbe eljuthat.
Az emberiség kiárad a Földről az űrbe, idővel megfeledkezik a gyökereiről, és új birodalmat alapít, az Egyesülést. Alapelvük, hogy egyetlen emberi előőrs sem maradhat meg a többi nélkül. Ez biztosítékot jelent a csillagközi háború ellen, de egyben az uralkodás záloga is a birodalom vezetősége számára – a rendszer azonban nem hibátlan, és erre néhányan rájönnek.
Egy tudós az élete kockáztatásával próbálja tudatni az uralkodóval, hogy a birodalom az összeomlás szélére került. Az egyik kereskedőház sarja ördögi összeesküvés nyomaira bukkan. Az Egyesülés új császárnője pedig veszélyes hazugságokkal és árulással kénytelen megküzdeni, miközben körülötte kitörni készül a forradalom. Míg mindhárman versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék az emberi civilizációt, az ellenfeleiknek egészen más terveik vannak.
John Scalzi az a szerző, akiről már sokat hallottam (nagyrészt nagyszerű dolgokat), azonban az űropera műfaj egy negatív olvasmányélménnyel kötődött össze a fejemben, és nem mertem próbálkozni sem. Aztán jött Scalzi, és az új regényének fülszövege, de még inkább a magyar beleolvasója felkeltette az érdeklődésemet.
Azt hiszem, így kell igazán jó első benyomást tenni az olvasóra íróként. Már a legelső oldalakkal magával ragadott, és bár szerettem volna minél tovább elhúzni ezt az élményt, képtelen voltam lerakni, tudnom kellett, mi fog történni.
Egy olyan jövőben vagyunk, ahol egy távoli univerzum bolygóit és űrállomásait az Ár köti össze. Nagyon tetszett, ahogy az egyes bolygók sajátosságait bemutatta a szerző, így könnyedén elképzelhettem, miként nézhet ki ez az univerzum.
Az összeomló birodalom viszont nem csupán egy izgalmas univerzumban játszódó történet, hanem komoly társadalomkritika is. Aki követi az írót Twitteren, láthatja, hogy Scalzi gyakran kifejezi véleményét a jelenlegi társadalmi-politikai eseményekkel kapcsolatban. Ezen gondolatai a könyvben is aktív szerepet játszottak. Elgondolkodtató volt olvasni, hogy egy teljesen új univerzumban is a földihez hasonló társadalmi és politikai struktúra épült ki. Néhány itt leírt jelenségnek könnyedén megtalálhatnánk a földi megfelelőjét is – akár a Mezsgyén zajló eseményeket tekintjük, akár a vezető hatalmakat vesszük górcső alá. A legfőbb fókusz a gazdaság és a hatalom viszonyán volt, amit azért is értékeltem, mert a legtöbb hasonló témát feldolgozó olvasmányom megmarad pusztán a hadi és politikai síkon, és nem mutatja be a gazdaság fontosságát.
Ebből már sejthető, hogy a regény nagy része folyamatos ármánykodásból és intrikákból állt. Természetesen az események katalizátora a fülszöveg által említett „összeomlás szélére” kerülés, azonban ennél sokkal bonyolultabb helyzetet vázolt fel a szerző. Olyan érzésem támadt, mintha nemzetközi kapcsolatokat tanulmányoznék, leszámítva, hogy itt elmaradtak az érdekszövetségek, és minden Céhes ház elsősorban (néha kizárólag) a saját érdekeit tartotta szem előtt.
A regény erősségei közé tartoztak a szereplők is. Scalzi színes, eleven karaktereket alkotott, akik még akkor is fent tudták volna tartani az érdeklődésemet, ha semmi nem történt volna ebben a könyvben. Három szereplő szemszögéből ismertük meg az eseményeket – az emperor, a Lagos-ház egyik tagjának és a tudós egyik gyerekének kalandjait követhettük, amelyek idővel összekapcsolódtak. Tetszett, hogy mindhárman feltűnően különböző személyiségek, mégis akadt bennük egy-két közös vonás is. Bár az egyik főszereplő férfi, mégis nőuralom volt ebben a regényben – a legnagyobb hatalmat és a legemlékezetesebb személyiségeket nők birtokolták. Értékeltem azt is, hogy a szerző milyen lazán vette a szereplők szexualitását – egyáltalán nem foglalkoztak vele gyakorlatilag. Az biztos, hogy olyat még nem olvastam könyvben, hogy egy szereplő sajnálja, amiért csak az ellenkező nemhez vonzódik. Mostanában úgyis egyre többen az olvasótáborból tudatosan figyelnek erre.
A karakterek esetében kiemelendő, hogy bár kialakultak ellentáborok a különböző házak / családok / emberek csatározásaiban, mégsem lehetett „jó” és „rossz” táborra osztani őket. Senkinek nem tekinthető teljesen önzetlennek a célja – a döntést azt segíthette legfeljebb elő, hogy kinek a céljai voltak morálisan jobban megkérdőjelezhetők. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki „rossz”, egyszerűen csak emberek mind – némelyek több személyes ambícióval, mint mások.
Mindent összevetve remekül szórakoztam ezen a regényen, többször hangosan is felnevettem, mert olyan beszólások és szituációk akadtak. Fantasztikus volt, izgalmas indítása egy új sorozatnak, és nagyon fogok szenvedni a következő rész megjelenéséig. Addig viszont nekiállok pótolni a hiányosságaimat, kezdve Vének háborújával.
Azt hiszem, így kell igazán jó első benyomást tenni az olvasóra íróként. Már a legelső oldalakkal magával ragadott, és bár szerettem volna minél tovább elhúzni ezt az élményt, képtelen voltam lerakni, tudnom kellett, mi fog történni.
Egy olyan jövőben vagyunk, ahol egy távoli univerzum bolygóit és űrállomásait az Ár köti össze. Nagyon tetszett, ahogy az egyes bolygók sajátosságait bemutatta a szerző, így könnyedén elképzelhettem, miként nézhet ki ez az univerzum.
Az összeomló birodalom viszont nem csupán egy izgalmas univerzumban játszódó történet, hanem komoly társadalomkritika is. Aki követi az írót Twitteren, láthatja, hogy Scalzi gyakran kifejezi véleményét a jelenlegi társadalmi-politikai eseményekkel kapcsolatban. Ezen gondolatai a könyvben is aktív szerepet játszottak. Elgondolkodtató volt olvasni, hogy egy teljesen új univerzumban is a földihez hasonló társadalmi és politikai struktúra épült ki. Néhány itt leírt jelenségnek könnyedén megtalálhatnánk a földi megfelelőjét is – akár a Mezsgyén zajló eseményeket tekintjük, akár a vezető hatalmakat vesszük górcső alá. A legfőbb fókusz a gazdaság és a hatalom viszonyán volt, amit azért is értékeltem, mert a legtöbb hasonló témát feldolgozó olvasmányom megmarad pusztán a hadi és politikai síkon, és nem mutatja be a gazdaság fontosságát.
Ebből már sejthető, hogy a regény nagy része folyamatos ármánykodásból és intrikákból állt. Természetesen az események katalizátora a fülszöveg által említett „összeomlás szélére” kerülés, azonban ennél sokkal bonyolultabb helyzetet vázolt fel a szerző. Olyan érzésem támadt, mintha nemzetközi kapcsolatokat tanulmányoznék, leszámítva, hogy itt elmaradtak az érdekszövetségek, és minden Céhes ház elsősorban (néha kizárólag) a saját érdekeit tartotta szem előtt.
A regény erősségei közé tartoztak a szereplők is. Scalzi színes, eleven karaktereket alkotott, akik még akkor is fent tudták volna tartani az érdeklődésemet, ha semmi nem történt volna ebben a könyvben. Három szereplő szemszögéből ismertük meg az eseményeket – az emperor, a Lagos-ház egyik tagjának és a tudós egyik gyerekének kalandjait követhettük, amelyek idővel összekapcsolódtak. Tetszett, hogy mindhárman feltűnően különböző személyiségek, mégis akadt bennük egy-két közös vonás is. Bár az egyik főszereplő férfi, mégis nőuralom volt ebben a regényben – a legnagyobb hatalmat és a legemlékezetesebb személyiségeket nők birtokolták. Értékeltem azt is, hogy a szerző milyen lazán vette a szereplők szexualitását – egyáltalán nem foglalkoztak vele gyakorlatilag. Az biztos, hogy olyat még nem olvastam könyvben, hogy egy szereplő sajnálja, amiért csak az ellenkező nemhez vonzódik. Mostanában úgyis egyre többen az olvasótáborból tudatosan figyelnek erre.
A karakterek esetében kiemelendő, hogy bár kialakultak ellentáborok a különböző házak / családok / emberek csatározásaiban, mégsem lehetett „jó” és „rossz” táborra osztani őket. Senkinek nem tekinthető teljesen önzetlennek a célja – a döntést azt segíthette legfeljebb elő, hogy kinek a céljai voltak morálisan jobban megkérdőjelezhetők. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki „rossz”, egyszerűen csak emberek mind – némelyek több személyes ambícióval, mint mások.
Mindent összevetve remekül szórakoztam ezen a regényen, többször hangosan is felnevettem, mert olyan beszólások és szituációk akadtak. Fantasztikus volt, izgalmas indítása egy új sorozatnak, és nagyon fogok szenvedni a következő rész megjelenéséig. Addig viszont nekiállok pótolni a hiányosságaimat, kezdve Vének háborújával.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Collapsing Empire (2017)
Kiadó: Agave könyvek
Oldalszám: 312
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése