"– Emma, emlékezz, mit mondtam! Arról beszélj, hogy te mit érzel!
Cameron még mindig karattyolt a vonal túlsó végén, valami olyasmit magyarázott, hogy személyesen kéne megbeszélniük a dolgot, Emma viszont tudta, milyen értelmetlen volna ez. […]
– Én magamról beszélek, nem rólad – mondta a telefonba. Cristina bátorítóan mutatta fel a hüvelykujját. – Úgy érzem, hogy rosszul vagyok tőled. – Szélesen mosolygott, Cristina viszont a kezébe temette az arcát. – Szóval, nem lehetnénk megint csak barátok?
Kattanás hallatszott, ahogy Cameron véget vetett a hívásnak."
Sorozat: Gonosz fortélyok #1
Öt év telt el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért veszteségeket.
Oldalán a parabataiával, Julian Blackthornnal, egy démoni cselszövést próbál felderíteni Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó, igéző tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében. A szíve azonban veszélyes irányba húzza…
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Julian bátyja, Mark – akit a tündérek öt évvel ezelőtt elraboltak – egy alku részeként váratlanul hazatérhet. A tündérek mindenre hajlandók, hogy kiderítsék, ki gyilkolja a fajtájukat… és ehhez szükségük van az árnyvadászok segítségére. Ám a tündérek földjén másként telik az idő, így Mark alig öregedett, és nem ismeri meg a családját. Vajon valóban sikerülhet visszatérnie közéjük? Tényleg elengedik a tündérek?
Az év egyik legjobban várt könyve volt Cassandra Clare Éjfél kisasszonya. Új Árnyvadász kaland kezdődik az új sorozattal, ám a sikeres gyökerektől sem szakadunk el: visszatér több régi ismerős is, és természetesen az Árnyvadász világot is jó barátként üdvözölhetjük.
A mostani turnénk több szempontból is különleges: a rengeteg extra között ugyanis sok olyan is megbújik majd, ami a könyv olvasása után érdekes, merthogy spoilereket tartalmaz, ráadásul több csak extrákat tartalmazó állomás is lesz az Árnyvadász rajongói oldalon - sőt, egy kifejezetten spoileres értékelés is akad majd a sorban.
Így hát ez a turné bőven szolgál izgalmakkal azok számára is, akik már olvasták a könyvet, érdemes követni!
És ha a játékunkon is ügyesek lesztek, a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásából a kötet három példányát is megnyerhetitek.
Az Árnyvadász világgal 2009-ben ismerkedtem meg, mikor kíváncsiságból kézbe vettem az akkor újdonságként hirdetett Csontvárost. Ahogy szerintem sokunknál, nálam is szerelem volt első olvasásra, és onnantól kezdve nem csupán tűkön ülve vártam a legújabb megjelenést, hanem minden közelemben lévő embernek ajánlani kezdtem ezt a sorozatot. A lelkesedésem kissé alábbhagyott idővel, mivel több problémám is adódott, amelyek a hatodik résszel csúcsosodtak ki. Úgy éreztem, hogy nem fogok több Árnyvadászos kötetet olvasni. Szerencsére nem olyan egyszerű elnyomni az ilyen erős szeretetet, és mire eljött az Éjfél kisasszony megjelenése, már ismét izgatott voltam.
Most pedig, hogy elolvastam a könyvet, hálát adok a fangirl énemnek, hogy nem hagyta el a fandom iránti lelkesedése. Te jóságos ég, mennyire imádtam ezt a kötetet! Úgy éreztem, fényévekkel jobb volt, mint a Végzet ereklyéi lezárása – és tudom, az Árnyvadász Akadémia novellái is már érzékeltették a minőségbeli javulást, de az Éjfél kisasszony még azokat is túlszárnyalta. Cassandra Clare elérte, hogy ismét teljes erővel dúljon bennem a rajongó, a befejezéssel pedig teljesen kikészített – micsoda függővég!
De nézzük meg kicsit közelebbről ezt a könyvet. A háttérvilág már mindannyiunk számára ismerős volt, viszont mégis tartogatott újdonságot számomra. Imádom, hogy Cassandra Clare képes újabb és újabb dolgokkal meglepni. Igazából egy kérdés merült fel bennem, ami a parabataiokhoz kötődik (Alec érzései Jace iránt a Végzet ereklyéi sorozat elején). A leginkább az tetszett, hogy ez az első olyan árnyvadászos sorozat, amelyben a főszereplők egész életükben tisztában voltak a helyzetükkel, és nem tinédzserkorukban jöttek rá valamilyen baj eredményeként. Örültem, hogy egy ilyen perspektívából is bemutatta az írónő a világot.
Alapvetően az Éjfél kisasszony volt számomra a legérettebb, legkomolyabb és legsötétebb kötet az árnyvadász világban. Természetesen több megmosolyogtató jelenettel is találkoztam, illetve akad egy-két szemforgatós dráma, de érződik, hogy egyre összetettebbé és felnőttebbé válik a sorozat. És imádtam érte, mert nem is lett volna hiteles, ha ilyen háttértörténetű emberek csak úgy könnyedén éldegélnek.
És ha már itt tartok, beszéljünk kicsit a szereplőkről. A Blackthornekat és Emmát a Végzet ereklyéi hatodik részében ismertem meg, és őszintén szólva, nem bírtam a jeleneteiket, hiszen én a saját kedvenckéim sorsáért aggódtam, nem törődtem egyszerűen az újakkal, sőt, alig vártam, hogy túllegyek a részeiken. Most azonban, hogy tényleg új sorozatot kezdtünk, ahol ismét előkerültek, mindannyiukat megszerettem – különösen Julest és Markot. Mindenki különleges volt a maga módján, épp ezért az egyes szereplőket másért és másért kedveltem meg. Emma például igazi badass főhősnő, aki céltudatos, bátor és független is egyben. Az eddigi három sorozat főszereplőnői közül határozottan ő a kedvencem.
Muszáj kitérnem arra is, hogy újabb könyves álompasikat találtam magamnak – ami érdekes, mert Jem óta nem akadt senki az Árnyvadász világban, aki megdobogtatta volna a szívemet. Jules azonban pont az a karaktertípus, akit nem lehet nem szeretni – érett, felelősségteljes, kissé zárkózott, megbízható, és egy művész.
Mostanában komoly szerepet játszik az irodalomban a diverzitás, különböző kezdeményezések indultak arra, hogy több kisebbségnek tekinthető karakter jelenjen meg a könyvekben. Cassandra Clare ebben a sorozatában csillagos ötöst érdemel ebből, ugyanis több más nemzetiségű illetve hátrányos helyzetű szereplőt is alkotott, akiket tökéletesen beleépített az Árnyvadász világba, sőt társadalomkritikát is megfogalmazott. Olyan jó volt az elfogadás fontosságáról olvasni, és hogy ilyen pozitív példát állított az írónő az olvasók elé.
Természetesen nem hiányozhatott a romantika sem a regényből, ezúttal azonban egy klasszikus tiltott szerelemmel volt dolgom. Bevallom, komolyan tartottam attól, hogy a szokásos módon rendezi ezt a szálat, és hogy nem is lesz majd kémia a főszereplők közt – az, hogy tévedtem, enyhe kifejezés. Emma és Julian első közös jelenete óta azért drukkoltam, hogy legyen köztük valami, mert akárhányszor ők ketten együtt voltak, csak úgy szikrázott a levegő.
Mindent összevetve az Éjfél kisasszony elérte, hogy ismét teljes fangirl-módba váltsak, és izgatottan várjam a sorozat következő részét. Látványos minőségi ugrás figyelhető meg ebben a kötetben; a szereplők érettebbek és összetettebbek, a történet fordulatosabb, a világot pedig egy teljesen új szemszögből ismerhettem meg. Az idei évem egyik meglepetése lett ez a kötet.
Most pedig, hogy elolvastam a könyvet, hálát adok a fangirl énemnek, hogy nem hagyta el a fandom iránti lelkesedése. Te jóságos ég, mennyire imádtam ezt a kötetet! Úgy éreztem, fényévekkel jobb volt, mint a Végzet ereklyéi lezárása – és tudom, az Árnyvadász Akadémia novellái is már érzékeltették a minőségbeli javulást, de az Éjfél kisasszony még azokat is túlszárnyalta. Cassandra Clare elérte, hogy ismét teljes erővel dúljon bennem a rajongó, a befejezéssel pedig teljesen kikészített – micsoda függővég!
De nézzük meg kicsit közelebbről ezt a könyvet. A háttérvilág már mindannyiunk számára ismerős volt, viszont mégis tartogatott újdonságot számomra. Imádom, hogy Cassandra Clare képes újabb és újabb dolgokkal meglepni. Igazából egy kérdés merült fel bennem, ami a parabataiokhoz kötődik (Alec érzései Jace iránt a Végzet ereklyéi sorozat elején). A leginkább az tetszett, hogy ez az első olyan árnyvadászos sorozat, amelyben a főszereplők egész életükben tisztában voltak a helyzetükkel, és nem tinédzserkorukban jöttek rá valamilyen baj eredményeként. Örültem, hogy egy ilyen perspektívából is bemutatta az írónő a világot.
Alapvetően az Éjfél kisasszony volt számomra a legérettebb, legkomolyabb és legsötétebb kötet az árnyvadász világban. Természetesen több megmosolyogtató jelenettel is találkoztam, illetve akad egy-két szemforgatós dráma, de érződik, hogy egyre összetettebbé és felnőttebbé válik a sorozat. És imádtam érte, mert nem is lett volna hiteles, ha ilyen háttértörténetű emberek csak úgy könnyedén éldegélnek.
És ha már itt tartok, beszéljünk kicsit a szereplőkről. A Blackthornekat és Emmát a Végzet ereklyéi hatodik részében ismertem meg, és őszintén szólva, nem bírtam a jeleneteiket, hiszen én a saját kedvenckéim sorsáért aggódtam, nem törődtem egyszerűen az újakkal, sőt, alig vártam, hogy túllegyek a részeiken. Most azonban, hogy tényleg új sorozatot kezdtünk, ahol ismét előkerültek, mindannyiukat megszerettem – különösen Julest és Markot. Mindenki különleges volt a maga módján, épp ezért az egyes szereplőket másért és másért kedveltem meg. Emma például igazi badass főhősnő, aki céltudatos, bátor és független is egyben. Az eddigi három sorozat főszereplőnői közül határozottan ő a kedvencem.
Muszáj kitérnem arra is, hogy újabb könyves álompasikat találtam magamnak – ami érdekes, mert Jem óta nem akadt senki az Árnyvadász világban, aki megdobogtatta volna a szívemet. Jules azonban pont az a karaktertípus, akit nem lehet nem szeretni – érett, felelősségteljes, kissé zárkózott, megbízható, és egy művész.
Mostanában komoly szerepet játszik az irodalomban a diverzitás, különböző kezdeményezések indultak arra, hogy több kisebbségnek tekinthető karakter jelenjen meg a könyvekben. Cassandra Clare ebben a sorozatában csillagos ötöst érdemel ebből, ugyanis több más nemzetiségű illetve hátrányos helyzetű szereplőt is alkotott, akiket tökéletesen beleépített az Árnyvadász világba, sőt társadalomkritikát is megfogalmazott. Olyan jó volt az elfogadás fontosságáról olvasni, és hogy ilyen pozitív példát állított az írónő az olvasók elé.
Természetesen nem hiányozhatott a romantika sem a regényből, ezúttal azonban egy klasszikus tiltott szerelemmel volt dolgom. Bevallom, komolyan tartottam attól, hogy a szokásos módon rendezi ezt a szálat, és hogy nem is lesz majd kémia a főszereplők közt – az, hogy tévedtem, enyhe kifejezés. Emma és Julian első közös jelenete óta azért drukkoltam, hogy legyen köztük valami, mert akárhányszor ők ketten együtt voltak, csak úgy szikrázott a levegő.
Mindent összevetve az Éjfél kisasszony elérte, hogy ismét teljes fangirl-módba váltsak, és izgatottan várjam a sorozat következő részét. Látványos minőségi ugrás figyelhető meg ebben a kötetben; a szereplők érettebbek és összetettebbek, a történet fordulatosabb, a világot pedig egy teljesen új szemszögből ismerhettem meg. Az idei évem egyik meglepetése lett ez a kötet.
Könyv adatai
Eredeti cím: Lady Midnight (2016)
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó (2016)
Oldalszám: 688
Az Éjfél kisasszonyhoz készült playlist
A most következő részben arról olvashattok, melyik dal miként kötődik a könyvhöz.
Crack The Sky: Brand New (Julian és Emma)
Death Cab for Cutie: You’ve Haunted Me All Of My Life (Éjfél kisasszony saját története)
Radical Face: Always Gold (Mark és Julian, Ty és Julian, Ty és Mark – általában a testvériség!)
Hole: Malibu (Egy dal a saját fiatalkoromból. Ez a dal arról szólt számomra, hogy milyen ereje van az óceánnak, milyen elfelejteni magad a vízben és az emberekről – Cristina, Diana, Emma -, akik új életet kezdenek Malibuban.)
The 1975: Chocolate (Emma és Cristina miatt szeretem ezt a dalt… annyira jó szórakozás volt a barátságukról írni.)
I love this one for Emma and Cristina…it was so much fun writing their friendship.
Seeker Lover Keeper: If The Night Is Dark (Mark)
Airborne Toxic Event: California (Emma és ahogy szeretné, hogy emlékezzenek rá.)
Death Cab for Cutie: Soul Meets Body (Julian, amikor Emmára gondol)
Vance Joy: Fire and the Flood (A sor, Utánam az ár (Először a tűz, aztán az ár) egy régi versből származik, amely fontos a könyv szempontjából, úgyhogy jó szórakozás volt megtalálni ezt a dalt. Ráadásul több párosra is igaz, akikről még nem beszélhetek!)
Iron and Wine: The Trapeze Swinger (Jó volt olyan emberekről írni, akik egész életükben ismerték egymást, nem pedig épp akkor találkoztak. Így erről a dalról az emlékezet, valamint a múlt és a jelen szeretete jut eszembe.)
White Lies: Death (Mark, Kieran és a többiek a Vadűzésben)
the Afters: Ocean Wide (Erről a dalról a szeretet jut eszembe, de nem feltétlenül romantikus értelemben – a legfontosabb szeretetek többsége a családhoz kötődik – Ty és Julian, Livvy és Ty, stb.)
Bastille: Flaws (Blackthornek és a titkaik)
The Bravery: The Ocean (Diego és Cristina)
Jasey Rae: All Time Low (Julian és a játszmák, amiket meg kell vívnia.)
Keane: Love is the End (Emma és az óceán)
A playlistet pedig meg is hallgathatjátok:
Tessa tanácsa Emmának (spoileres!)
Cassandra Claret megkérdezte az egyik rajongó, hogy mennyire volt sikeres Tessa tanácsa( "Meg kell győzni az illetőt, hogy nem szereted, vagy, hogy olyasvalaki vagy, akit nem tisztelhet… bár a leghatásosabb a kettő együtt."), amit Emmának adott a nő saját korában.
Cassie azt a választ adta: Tessa már Az angyal végén kezdett érzelmeket táplálni Will iránt, aki visszautasította őt és eltaszította magától; ráadásul visszataszítóan is kezdett viselkedni.
És ez elég jól működött ahhoz, hogy a lány beleszeressen Jembe és visszautasítsa Willt A herceg végén. Willel is törődött, és vonzódott hozzá, és igen, beleszeretett Willbe - részben, mert a fiú nem annyira jól tartja fent a látszatot, hogy utálja őt, részben pedig mert rájön, hogy a fiú jobb ember, mint gondolta. De úgy gondolom, ha végig képes lett volna a fiú fenntartani a látszatot, Tessa hozzáment volna Jemhez és ennyi lett volna.
Ezzel azt akarja mondani, hogy ha Will nem lökte volna el magától és nem színészkedett volna, semmi nem történt volna meg a sorozatban, ami megtörtént. Úgyhogy ilyen tekintetben egész jól működött a tanács; legalábbis elég jól, hogy örökre megváltoztassa három ember életét.
És ez elég jól működött ahhoz, hogy a lány beleszeressen Jembe és visszautasítsa Willt A herceg végén. Willel is törődött, és vonzódott hozzá, és igen, beleszeretett Willbe - részben, mert a fiú nem annyira jól tartja fent a látszatot, hogy utálja őt, részben pedig mert rájön, hogy a fiú jobb ember, mint gondolta. De úgy gondolom, ha végig képes lett volna a fiú fenntartani a látszatot, Tessa hozzáment volna Jemhez és ennyi lett volna.
Ezzel azt akarja mondani, hogy ha Will nem lökte volna el magától és nem színészkedett volna, semmi nem történt volna meg a sorozatban, ami megtörtént. Úgyhogy ilyen tekintetben egész jól működött a tanács; legalábbis elég jól, hogy örökre megváltoztassa három ember életét.
Nyereményjáték
Mostani nyereményjátékunkban a vérbeli Árnyvadászoknak nem lesz nehéz dolga.
Minden állomáson találtok egy illusztrációt valamelyik Gonosz fortélyok szereplőről - valójában ezek a szereplőkről készült virágos kártyák. Mindegyik kártyán egy növénnyel látható az adott szereplő, aminek a viktoriánus szimbolika szerinti jelentése passzol a karakterhez.
A ti dolgotok csupán annyi, hogy rájöjjetek, melyik szereplő van a képen, és beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük, és a könyv egy példányát sorsoljuk ki. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
További állomások
12.23 Always Love a Wild Book
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése