Anna Sheehan: Hosszú álom

"Mindig olyan sokáig kapaszkodtam az álmaimba, amíg csak tudtam. Megszállottan játszottam ezt a játékot, igyekeztem fejben tartani minden álombéli képet, amelyek könnyen ködbe vesztek. Próbáltam az álomvilágban maradni és a szívverésemet annyira lelassítani, hogy már szinte érezni sem lehetett, és igyekeztem még levegőt sem venni ébredés után."

Sorozat: UniCorp #1

Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt.

Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.

Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta.

A hosszú álom az a könyv, amit olyan régóta el szeretnék olvasni, hogy a Goodreadses várólistám első oldalának első felében volt (aka több mint 2 éve). Eredetileg Gigusz olvasásának hatására ismerkedtem meg a regénnyel, és szerelem volt első látásra. Gyönyörű borító, izgalmas tűnő téma és disztópia (bár anno még nem tudtam, hogy azzal mit kezdhet az ember).

Világfelépítés

Anna Sheehan nagy gondot fordít arra, hogy részletesen megismerjük és megértsük az általa alkotott világot. Ami külön pozitív számomra, hogy nem csak azt a kis térséget mutatja be, ahol a történet játszódik, hanem globális szintre is kitekint. Ezáltal pedig még inkább érthetőbbé és testközelibbé (reálisabbá) válik a világát. Csak pozitívumot tudok erről mondani. Tetszett, hogy a változások kirobbanásának okai hasonlóak voltak, mint a korábbi érák nagyobb rendszerváltásai - társadalmi differenciálódás, gazdaság, pénz -, ráadásul mindezt olyan alapokra építette, amelyek már napjainkban is megtalálhatóak.

A disztópia részt az UniCom képviselte, amely minden hétköznapi élethez elengedhetetlen termékre monopóliumot szerzett, ezáltal megszerezve az egyeduralmat. De milyen érdekes, hogy általában a disztópiás világokban katonai szervezetek, egyének vezetik a világot, akik valamilyen militáris vagy rendőri szervvel őrzik meg hatalmukat. Anna Sheehan világában azonban elég volt egy nagyvállalatnak megkaparintani a jogokat a mindennapi élethez szükséges termékekhez, és máris kiszolgáltatottá válunk nekik.

Történet

A Hosszú álom nem egy történetközpontú regény, ennek ellenére nem jelenthetjük ki, hogy a semmiről szólna. Egyrészt ott van Rose felébredése, és beilleszkedésének problémái; másrészt a lánynak szembe kell néznie egy kiborggal, akit valaki az ő likvidálására bérelt fel; harmadrészt pedig a múlt titkai is sok-sok kérdést vet fel. 

Ugye rögtön felmerül az a kérdés is, hogy mennyire hasonlít a Hosszú álom a Csipkerózsikára? Nos. Az eredetire szerencsére egyáltalán nem, a Disney verziósra is csak olyan mértékben, hogy egy "csók" ébreszti fel Rose-t a közel száz éves álmát követően. Ezen kívül azonban ugyanolyan eredeti történet, akárcsak a többi társa. 

Itt csak egyetlen ici-pici negatívumom volt, és az is csak annyi, hogy az írónő kétszer ismételtetett egy egy párbeszédet pár oldalon belül. De ezen kívül el vagyok ragadtatva.

Visszatérve a három történetszálra, amelyek végül is egybefonódnak. Rose egy hosszas hibernáció után
felébred egy olyan világban, ahol mindenki, akit ismert meghalt, sőt még a világ, amit akkor ismert teljes mértékben megváltozott. Mindezek tudatában kell élnie egy számára ismeretlen életet. Sokat gondolkodtam olvasás közben, hogy milyen rossz is lehetett Rose-nak megszokni nem csak azt, hogy olyan technikai fejlődés történt a hibernációja alatt, amelynek eredményeként egy "egyszerű" tűzhelyet is nehezen tud kezelni, de hogy mindezt meg is kell csinálnia. Hiszen a Sötét kor előtt semmit nem tanult a való életről, abban a kényszerbuborékban kényszerült élni, amelyet a szülei készítettek számára.
Természetesen itt is van iskola, hiszen 16 évesként Rose-nak kötelező odajárnia, azonban ez csak sokadlagos funkciót tölt be - mindössze egy szereplőt ismerhetünk meg az iskolának köszönhetően, és vele is főleg más helyszínen érintkezik.

A kiborg az idegrendszerem összeomlását tűzte ki célul. Az egész regény folyamán azon aggódtam, nehogy valamiképp Rose nyomára akadjon, nehogy likvidálja vagy elkapja...stb. Ilyen szempontból ez a regény egy macska-egér játék, ahol az egér végelgyengülés közeli állapotban van, és a macskát szinte lehetetlenség elpusztítani. Ezen a szálon az elöljáró identitása volt kérdéses, és ez nagyon sokáig nem is realizálódott bennem. Voltak nagyon naiv ötleteim is, és nem sokkal azelőtt esett le a tantusz, mielőtt kiderült volna az igazság. Ennek ellenére nagyon izgalmas volt ezen gondolkodni. Igazából az akciójeleneteket ez a szál szolgáltatta.

A múlt titkai volt számomra a legérdekesebb része a regénynek - miként köthetett ki Rose a kapszulában, miért kellett olyan sokáig ott lennie? Mi történt vele a múltban, aminek ilyen mértékben deformálta az önmagáról alkotott képet? Miként alakult Xavierrel való kapcsolata? Annyi és annyi kérdés, amire választ szerettem volna kapni, és akárhányszor volt egy-egy visszaemlékezős jelenet, bennem annál több kérdés merült fel - és ezt imádtam!

Karakterek

A Hosszú álom szerintem sokkal inkább karakterközpontú regény, ahol az érzelmek, a személyiség alakulása, az önbecsülés és egy egykor burokban élő lány felemelkedése áll a középpontban. 

Rose számomra igazán különleges karakter. Nem erős, nincsenek speciális képességei, amelyekkel bármit túlélne, nem rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amelyekkel a tipikus hősnők. És mégis belopta magát a szívembe. Ezen a lányon rengeteget lehet gondolkodni - és mindezt annak ellenére, hogy az ő szemszögéből olvashatjuk a könyvet. Mégsem olyan könnyű megérteni az okait, a motivációit - egészen addig, amíg ki nem derül. És az az egyik legszomorúbb aspektusa mindennek, hogy nem is minden esetben realizálódik Rose-ban mindaz a szörnyűség, amelyet ő normális címszó alatt ismert.
Nekem az egész regény során majd megszakadt a szívem érte. Most csak képzeljétek el - lefekszel aludni, és mikor felébredsz, nincs semmid. És ez csak az alaphelyzet - ennél csak sokkal, de sokkal rosszabb dolgok is kiderülnek a regény folyamán.
Hiszen ez a regény igazi középpontja, nem a kiborg, nem a romantika, hanem Rose, és hogy ő miként dolgozza fel, és próbál továbbra is élni. És épp ezért mondom, hogy Rosenak nem kell megváltania a világot, bőven elég, ha arra képes, hogy saját lelkének darabjait összekaparja újra és újra, és próbálkozzon, és ne meneküljön el.

Rosen kívül három fiúkarakterünk is van, akik különböző szerepeket töltenek be Rose életében. Először is megismerkedhetünk Brennel, a fiúval, aki megpróbálja megmenteni Rose életét a történet elején, és innentől kezdve a lány életének részévé válik. Az az érdekes, hogy róla például nem sok mindent tudunk meg leírás alapján - annál többet a cselekedetei alapján! És ez alapján nekem nagyon szimpatikussá vált. Hiszen csak gondoljatok bele - mindig kiáll Rose mellett, bármi gond van, megpróbál segíteni rajta, őszinte vele, ugyanakkor féltőn gondoskodik róla. És. ÉS! Rose boldogságát mindenek elé helyezi.

Xaverről ellenben kevesebbet tudtam meg, mint elsőre gondoltam. A fiú ugyanis hiába volt Rose visszaemlékezéseinek főszereplője, azon túl, hogy mennyire fontos szerepe volt a lány életében, annyira nem ismerjük meg. Tudjuk, hogy teljes szívéből szerette a lányt, hogy a boldogsága milyen fontos volt számára, de nagyjából ennyi.

És végül Otto, akit még szeretnék kiemelni. Ő vált a kedvenc szereplőmmé. Egy fiú, aki egy evolúciós kísérlet eredményeként jött létre, és számomra ő lett Rose mentőöve az új világban. Kedvenc jeleneteim közé tartozott, mikor egymással "beszéltek". Ottot ezeken keresztül ismerhettük meg - gyakorlatilag bemutatta saját magát a legapróbb részletekig. És mindezt mindenféle önfényezés nélkül... mindössze a kegyetlen valóság, amely a fiú és testvérei életét addig jellemezte. Egyszerűen szívet tépő volt olvasni, mennyi könyörtelenséget kellett megélnie a társadalom által kikényszerített alárendelt helyzetének köszönhetően. Ő sokkal idősebbnek tűnik a koránál - és tudjátok, mi a legszebb benne? Amiért ilyen mértékben megszerettem? Hogy mindennek ellenére még képes szeretni őszintén.

Romantika

Hosszú álom az a könyv, ahol beszélhetek bőven romantikáról, azonban nem emlegethetek olyat, hogy insta-love, szerelmi háromszög és kémia. Mert ez a könyv ezeknél a tipikus jelzőknél sokkal valóságosabb és tragikusabb.

Igazából az egész regény során egyetlen szerelmet ismerhetünk meg - ez pedig Rose és Xaver kapcsolata. Már gyermekkoruk óta ismerték egymást, minden egyes titkukat, személyiségjegyüket, és gyakorlatilag egymás mindenévé váltak - testvér, barát, szerető. Azt gondolom, ez a legteljesebb kapcsolat, amelyet két karakter átélhet, különösen az ő helyzetükben. És egyszerűen gyönyörű, hogy milyen mértékben kötődtek egymáshoz, mennyire természetes, hogy egymáshoz tartoznak. Igazán különleges és tiszta kapcsolat volt az övék, amely - ha megcsupaszítjuk a körülöttük lévő világ mocskától -, tündérmesébe is illene. És az a legszomorúbb, hogy hiába az érzés, hiába minden, tudjuk, hogy miként ért véget számukra. Ez pedig igazán tragikussá teszi a szerelmüket.

Rose és Bren össze sem hasonlítható azzal a tiszta és végtelen szerelemmel, amiről az előbb írtam. Persze Rose "belezúg" Brenbe, hiszen ő a megmentője, a fiú, aki vigyáz rá ebben az idegen világban. Azonban ez a szál nekem nagyon tetszett - az egész. Hogy miként viselkedik Rose Brennel, hogy milyen reálisan éli át az érzelmeket, amelyek a belezúgás mellé jártak. Ennél többet nem merek mondani róluk, nehogy spoileres területre kerüljünk.

És végül Otto, a drága jó Otto. A regény nagy részében azért drukkoltam, hogy Rose és Otto jöjjenek össze. A végeredményről szintén nem nyilatkozom, de csak hogy lássátok, elsősorban miért gondolom így: szerintem ők ketten remekül kiegészítenék egymást. Tökéletesen meg tudják érteni és átérezni egymás fájdalmát, és ez a közös tapasztalat alapul szolgálhat egy kapcsolatnak.

Összesítés

Anna Sheehan debütáló regénye egy igazán szívszorító, érzelmekben gazdag regény, amely még jóval az olvasás befejezése után sem hagyja az olvasót elfelejteni ezeket a karaktereket, akik különböző tragédiák, és küzdelmek árán igazi hétköznapi hősökké váltak.
Nagyon köszönöm a kedves írónőnek, hogy megalkotta őket.

Könyv adatai
Eredeti cím: Long, Long Sleep (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző (2013)
Oldalszám: 342