2018. január 7., vasárnap

Top 10 (33) 2017-es olvasmány, avagy miért kínzom magam rangsorolással?

Helló Dearies!
Eljött az ideje az egyik legjobb lista összeállításának is! 
Idén nagyon szerencsés voltam az olvasásaimat tekintve, így nem csupán az okozott nehézséget, hogy leszűkítsem 10-re a létszámot (bár picit csaltam), hanem a rangsorolás is. Annyira kiemelkedő minőségű könyvek kerültek bele a listába, hogy a Top 8 közül mindegyik végezhetett volna az első helyen - csak 1-1 hajszál döntött.



Olvasás ideje: 2017. május 31.

A lista többi részét tekintve meglepő Francesca Zappia második regényét látni a 10. helyen. Viszont több okból is meg szerettem volna emlékezni erről a könyvről. A legfontosabb indokom, hogy ez volt az egyetlen YA realista könyv, amit idén szerettem; ami elhitette bennem, hogy azért még bukkanhatok olyan műre ebben a műfajban, ami ennyi érzelmet vált ki belőlem. Az Eliza and Her Monsters egy gyönyörű történet, ami egyben egy kikacsintás is a fandomoknak. Az olvasási időn is látszik, egyszerűen letehetetlen volt, és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne egy igazán különlegesen megírt történetet olvasni.

És akkor következzen egy kicsit éles váltás. 


Olvasás ideje: 2017. június-július

A mai napig nem tudom, miért nem csaptam le megjelenéskor erre a könyvre. Ízlésőreim ajánlása és pici hasonlítása Robert Jackson Bennett Isteni városok sorozatához kellett ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésem. 
Fontos! A két sorozat közt annyi csupán a hasonlóság, hogy istenek körüli rejtély a történet középpontja, található benne nyomozás és azt egy badass női főszereplő végzi el. Ezen pontjai mellett imádtam a mágiát is, de még annál is jobban a világot. 


Olvasás ideje: 2017. január

A 2017-es évem első tartós nagy szerelme volt A koboldcsászár. A története elég lassan halad, középpontjában Maia uralkodóvá válásának folyamata és családja gyilkosának keresése áll. Én elsősorban a politikai aspektusáért és a szereplőkért rajongtam.
A többi idén olvasott politikai fantasyhez képest ártatlanabb volt, olyan kis komfortos. Ez viszont egyáltalán nem vált hátrányává, mert így is sikerült elbűvölnie. Még akkor is, ha a szereplők nevét csak nagyjából tudtam megjegyezni. 


Olvasás ideje: 2017. február - március

Remélem, ennél a pontnál értelmet nyert a bejegyzés címe. Ha már Robert Jackson Bennett: Pengék városa "csak" a 7. helyig jutott el, az nem semmi. Engem ugyanúgy meglep, hogy ez lett a végső helye, mert ezt a kötetet jobban szerettem a tavalyi 3. helyezett Lépcsők városánál. 
A Pengék városának sikerült megújulnia, és új színt vinnie a sorozatba. Még mindig fontos szerepet töltenek be az istenek, azonban itt pörgősebbek az események. És nem tudok nem elfogult lenni a kedvencemmel, aki ennek a kötetnek a főszereplője lett. 


Olvasás ideje: 2017. január - április

Cinda Williams Chima nevét említettem szerintem leggyakrabban a blogon idén. Az első negyed év gyakorlatilag az ő bűvöletében telt el, ahogy sorban haladtam a Seven Realms sorozat köteteivel. 
Azóta jó pár YA fantasyt olvastam ismét, de számomra továbbra is ő maradt a no1. írónő ebben a korosztályban. Ez a sorozat sem gyors haladású, és akadnak benne - már-már kötelező - klisés elemek, azonban ezek egyáltalán nem hatottak bosszantónak. A sorozat politikai aspektusa pedig elmehetett volna felnőtt fantasybe is. 
Ezért a sorozatért egyszerűen csak rajongok (igen, a többiért is, de ez a kicsikém - főleg, mert annyira kis ismeretlen). 


Olvasás ideje: 2017. április - június

Kormorán Baru az 2017-es év sötét lova. Reméltem, hogy jó lesz - mégiscsak megvettem Könyvfesztiválon -, arra viszont nem számítottam, hogy még év végén is ennyire hatással lesz rám. Ismét egy lassabb, (geo)politikai fantasy, amely mégis rabjává tett. 
A szerző azonban nem bábozással töltötte az időt, hanem aprólékosan bemutatta az általa teremtett világot; részletesebb betekintést engedett a politikai játszmába; valamint olyan szereplőket vonultatott fel, akik egyáltalán nem hétköznapiak voltak. Nagyon erős mű ez, amely még sok-sok jót ígér a folytatást tekintve.


Olvasás ideje: 2017. október - november

Nem lehet teljes a lista Neil Gaiman nélkül. Két novelláskötetét olvastam idén, mindkettő lenyűgözött.
A Törékeny holmikban található a 2017-es kedvenc novellám (ami, tekintve, hogy mennyi novellát sikerült elolvasnom tavaly, nagy szó). 
Mindkét kötetben kiemelkedő novellák találhatók, ráadásul olyan témákban, amelyek engem alapjában véve magukkal ragadnak. Imádom, hogy Gaiman becsempészi a varázslatot a világunkba anélkül, hogy rózsaszínné tenné azt.

És el is érkeztünk a dobogós helyezettekhez!


Olvasás ideje: 2017. június

A könyv, amire ha csak rágondolok, elakadnak a szavak. Ez az a regény, amit olvasni kell, hogy át lehessen mindezt érezni. 
Dicsérhetem én napestig ezt a kötetet, hogy mennyire gyönyörűen megírt és elgondolkodtató, vagy hogy milyen fontos az üzenete, de ezek egyszerűen nem fedik le a könyv által kiváltott érzelmeim mélységét.
Ezt a regényt nagyon ajánlom olvasásra, ha valami szívbemarkoló történetet szeretnél olvasni, fantasyvilág nélkül.

2. Ray Bradbury: Októberi vidék

Olvasás ideje: 2017. december

Még év végén becsusszant egy igazán rendkívüli olvasmány, amely végigszántva a szívemen a második kedvenc könyvemként végzett. 
A novelláskötet középpontjában a halál áll, amit a szerző mindig más és más formában mutatott be - néha igazságtalan volt, néha rémisztő, néha viszont kegyes.  Minden esetben megrázó élményt nyújtott. Nagyon örülök, hogy még decemberben elolvastam, és sikerült még egy kedvencet találnom év végére.
Határozottan az egyik legjobb karácsonyi ajándék volt.


Olvasás ideje: 2017. február - április

Két rövidke eseménnyel szemléltetem a sorozat iránti rajongásomat. Mindkét részt húsvétra kaptam ajándékba, miután könyvtári könyvként nekiálltam az első résznek, és 90 oldal után tudtam, hogy ez lesz A Fantasysorozat, amit imádni fogok. Nos, miután megérkezett a csomag, az első részt gyorsan kicsempésztem, és elolvastam. Miután megkaptam a másik részt is, mindent félredobtam, és rekordidő alatt elolvastam azt is. 
A másik esemény a második rész befejezése óta visszatérő vendég nálam - mégpedig, akárhányszor csak eszembe jut a sorozat, vagy olvasok egy idézetet belőle, egy érzelmi hullámvasúton találom magam. (All the feels, mondhatni.) Igen, jelenleg szintén ebben az állapotban leledzem. Nem, nem bánok semmit.
Mióta felnőtt fantasyt olvasok, jó párszor belefutottam Robin Hobb nevébe, 2017-ben pedig végre eljutottam oda, hogy olvassak is tőle. A Látnok-trilógia első két része *ide képzeljetek pozitív jelzőket - akármit* volt. 

Nos, ezek lettek volna az én kedvenceim. Végezetül megosztanám veletek, milyen tanulságokat vontam le a lista összeállítása során:

1. Nem fair. Miért jó az embereknek a rangsorolás?
2. 2017-ben nagyszerű olvasási évem volt! Mármint mennyire színvonalas könyvek kerültek a Top 10-be?! És még mennyi szépséget olvastam, ami nem jutott be. 
3. A legnagyobb haszna ennek a listának - a fangirl énem bekapcsolásán túl - az volt, hogy ismét fellobbant bennem a vágy, hogy olvassak.
4. Ezt a listát újra akarom olvasni. 
5. Sokkal jobb a pozitív olvasási élményeimre koncentrálni, mint a negatívakra. Azokat felejtsük el... ez a lényeg! *-*


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése