2017. november 7., kedd

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

"Nem hinném, hogy a háborúnak bármikor is értelme lenne. Ez az őrület a természetünkből fakad. Néha kiújul, máskor alábbhagy."

Sorozat: A Térség #1

Az ​emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben, a szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.


Wow. Egyszerűen csak wow.

Na jó, ennél kicsit visszább kell mennünk. Tudjátok, hogy a 2017-es évem a nagy sci-fi ébredésem időszaka, aminek során igyekszem kiművelni magam a kategóriában; és ezzel együtt a blogon segíteni nektek is, akik hasonló „kezdő sci-fi olvasó bőség zavara” szindrómában szenvedtek. Ezúttal egy újabb űroperával próbálkoztam, amelyből sorozatot is készítettek már: James S. A. Corey: Leviatán ébredésével.

Olvasás előtt nem sokat tudtam erről a regényről – azt viszont láttam, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Így mindenképp szerettem volna megnézni, vajon nálam is betalál-e. Mivel a Térség-sorozat elég hosszú, már sejthetitek, hogy természetesen igen. Mert muszáj azokat a könyveket szeretnem, amelyek még további sok-sok olvasási élményt nyújtanak.

Ha az eddigi olvasmányaimat tekintve el kellene valahol helyeznem ezt a művet, azt mondanám, hogy John Scalzi műveinél összetettebb, ám a Seveneves – A hét Éva szintjét nem közelíti meg. Számomra határozottan új élmény volt, mert bár visszaadta a klasszikus sci-fi filmek hangulatát, mégis túlmutatott azokon összetettségben.

Ennek ellenére maga az olvasásba viszonylag lassan lendültem bele. A szerző ugyan azonnal felvázolta a problémát, utána viszont két szálon indultak el az események, két, látszólag, ellentétes irányba. Kellett idő, hogy megszokjam az új világot, kiismerjem, milyen hatalmi játszmák folytatódnak a háttérben, illetve közelebbről is megismerjem a főszereplőket. Viszont, amit eleinte felszínesnek gondoltam, idővel, szinte észrevétlenül, egyre jobban kidolgozottá, árnyaltabbá vált, így pár száz oldal után azt vettem észre, hogy folyamatosan a történeten jár az eszem; aggódom a karakterekért; illetve várom, hogy mikor dől romba minden, amit eddig felépítettek a szerzők.
De nézzük meg, miért is következett be bennem ez a változás?

Először is a világ – a Naprendszeren belül járunk még, azonban az emberiség túllépett a Földön, és lassan belakta az egész rendszert. Ez már önmagában is jól hangzik, pláne, hogy a szerzők ügyeltek arra, hogy magyarázatot adjanak arra, miként élhette túl az ember az áttelepülést. Az igazi vonzerő azonban nem is a különböző területeken való életmódok bemutatásában rejlett, hanem az emberek mentalitásában.

Rajongok a társadalmi sci-fi-ért, így természetes, hogy egyből rákaptam a különböző bolygókon / Övön élő emberek közti súrlódásra. Annyira reális és hiteles megoldást alkalmaztak a szerzők, mikor behozták a rasszizmust, a hatalomvágyat és társait. Örültem, hogy nem vált az egész egyfajta utópiává, hanem az emberek… nos, emberek maradtak. Egyedül azt sajnáltam, hogy az írók nem fordítottak komolyabb figyelmet arra, hogy részletesebben megmutassák, miért / hogyan alakultak ki ezek a konfliktusok, amely odáig vezetett, hogy csak egy casus bellire volt szükség. Érthető volt enélkül is a történet, így azonban nem tudtam teljes egészében átérezni (sem eldönteni, hogy igaza van-e bárkinek is).

A tudományos rész számomra szintén elegendő és érthető volt, amely kezdőként hatalmas előnyt jelentett. Sőt, még el is tudtam képzelni az egyes kiemelt tudományosabb elemeket. Vagy lehet, ez azt jelenti, hogy mégsem volt annyira „tudományos”?

A történetről nehéz nyilatkozni – ugyanis azt mondhatnám, hogy lassan indult be, ez azonban nem így van. Sokkal inkább az a helyzet alakult ki, hogy beindult, majd megállt (majd újra). Azért egy idő után felgyorsultak az események, és magukkal ragadtak engem is. Általánosságban nézve egy több szálon futó, akciódús és fordulatokban gazdag cselekménye volt a Leviatán ébredésének – valamint sok-sok megpedzegetett lehetőség, ami meggyőzi az olvasót, hogy folytatnia kell az olvasást. Minél előbb.

A történet azonban nem lett volna elég addiktív, ha nem kaptunk volna egy igazán karakteres szereplőgárdát. A regény ezen aspektusát tekintve érződött leginkább a kidolgozottság: eleinte a két főszereplő, Miller és Holden, csupán teljesen klisés karaktertípusnak tűnt (a kiégett zsaru, aki alkoholba fojtja magát; és a morálisan megkérdőjelezhetetlen, hőstípus hajóskapitány, aki amúgy még büntetnivalón jóképű). Ismerjük ezt a két típust. Viszont, csak hogy személyes példával mutassam meg, micsoda munkát fektettek az írók a karakterek árnyalására és karakterfejlődésükre: Miller, akit én eleinte egyáltalán nem kedveltem, lett a kedvenc szereplőm a könyv végére. A zsaruban, aki az első fejezetekben megjelent mindössze üres báb volt, amit a szerzők fokozatosan egyre több lélekkel töltöttek meg. Imádtam a lelki drámáit, a megkérdőjelezhető moralitását; a döntéseit, amelyek hűen tükrözték a kialakított személyiségét. Nem számítottam arra, hogy ennyire megvisel majd érzelmileg az ő története.

(Spoiler: Mikor megkérdezte tőle Holden, hogy hol találkoznak a harc után, ő meg „sírni” kezdett, én is kis híján ott sírtam vele együtt, annyira megérintett. Képzelhetitek, hogy haragudtam később Holdenre emiatt. A helyzetet még tovább súlyosbította, hogy Miller tisztában volt a tettei következményével, mégis képes volt meghozni az áldozatot. Még most is belesajdul a szívem a gondolatba.)

Azonban nem csak a főszereplők, a mellékszereplőket is jól felépítették a szerzők. Az ő motivációjukat annyira nem ismertük meg, de bizakodom, hogy erre idővel sor kerül. Én főleg Fred szemszögéből olvasnék még szívesen; kíváncsi lennék, hogy ő miként élte meg a kialakult helyzetet.

Mindent összevetve, rajongója lettem ennek a sorozatnak. Kicsit nehezen találtuk meg ugyan a közös hangot, de úgy vélem, megérte a várakozást. A világ érdekes volt, a történetben pedig rengeteg potenciál maradt, így még inkább várom a folytatást. Már csak azért is, hogy megtudjam, mi történik a kedvenc szereplőimmel. Ezt a könyvet elsősorban azokban ajánlanám, akik szeretnének egy nem csupán akció szempontjából, hanem karaktereket és világot tekintve is összetett és jól felépített regényt olvasni, amely kissé függővé is tesz.



Könyv adatai
Eredeti cím: Leviathan Wakes (2011)
Kiadó: Fumax (2013)
Oldalszám: 581

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése