2017. augusztus 2., szerda

Mackenzi Lee: The Gentleman's Guide to Vice and Virtue

"A Percyvel való nagy tragikus szerelmi történet nem nagy, de nem is igazán szerelmi történet, és csak az egyoldalúsága miatt tragikus."

Henry "Monty" Montague nemesnek született, akit sosem szelídítettek azzá. A legelőkelőbb bentlakásos iskolák és az apja folyamatos rosszallása sem oltották ki belőle a gaz szenvedélyeit: a szerencsejátékot, a késői kimaradásokat és a nők és férfiak karjaiban töltött éjszakákat.

Ahogy azonban Monty elindul az európai utazására, a szórakozással töltött élet iránti küldetése veszélybe kerül. Nem csupán az apja várja azt, hogy visszatértekor átvegye a birtok irányítását, de Monty emellett bele is zúgott legjobb barátjába és utazótársába, Percybe.

De nincs Monty természetében, hogy feladja. Húgával, Felicityvel, a nyomában is megfogadja, hogy ezt az egy évet egy utolsó hedonisztikus túrává teszi. Mikor azonban Monty egyik meggondolatlan döntése üldözötté teszi őket, minden, amit tudott, bizonytalanná válik - beleértve a Percyvel való kapcsolatát is.


Az elmúlt hónapokban egyre inkább felmerült bennem a vágy, hogy egy aranyos, romantikus, de valahol reális LMBT regényt olvassak. Ezen kutatás részeként került olvasásra Mackenzi Lee The Gentleman’s Guide to Vice and Virtue, amely az egyik legjobban várt júniusi megjelenéseim közt is szerepelt.

Az első száz oldal nem tetszett – de annyira nem, hogy azon gondolkodtam már, hogy félbehagyom, elsősorban a szereplők iránt kialakult ellenérzéseim miatt. Ez szerencsére később megoldódott, de nem sikerült magával ragadnia, ahogy sok más olvasót.

Mivel történelmi regény, beszélhetnék arról, mennyire volt történelmileg hű. Viszont mindannyian tudjuk, hogy nem éppenséggel ez volt a központjában. Ez pedig számomra rontott az élményből, mert ebből ki lehetett volna hozni valami komolyabbat. Ugyanakkor ezt én hoztam a fejemre, mert nem hittem, hogy ez egy klasszikus történelmi romantikus YA változata; a felnőtt változatot meg nem véletlenül nem olvasok. Úgyhogy azok, akik nem akadnak fent olyanon, hogy valami az adott történelmi korban közel lehetetlen lett volna, annak itt sem lesz gondja. Engem viszont zavart, hogy a korszak valódi társadalmi jellegzetességei ennyire felületesen vagy idealizálva jelentek meg.

A valami komolyabbat azonban nem csupán a történelmi aspektus miatt hoztam fel. Ehhez szorosan kötődve ugyanis az írónő elég kemény témákat feszegetett – nők helyzete, szexuális hovatartozás és a mentális problémák. 500+ oldalas a könyv, de igazán egyik témakörrel kapcsolatos feszültséget sem oldotta fel – sőt, úgy hagyta maga mögött az olvasót, hogy az sejtheti, ennek nem lesz jó vége. És ezt nem csupán ebből a szempontból mondom.

A történet volt az egyik ok, amiért nem tudtam megszeretni ezt a regényt. Kapkodósnak és túlzsúfoltnak találtam, miközben úgy igazán nem is történt semmi. Teljesen klisés elemek kerültek bele – szokás szerint az ellenfél csak akkor volt okos, amikor épp a történet úgy kívánta, különben pedig teljesen inkompetens volt. Az tény, hogy olvastatta magát, de az nem a történet érdeme – nem, annak nincs olyan eleme, amire úgy emlékeznék vissza, hogy milyen érdekes / izgalmas / szórakoztató volt. Ez pedig a másik – humoros regénynek lett beharangozva, én viszont inkább erőltetettnek éreztem a vicceket.

A karakterek igen vegyes érzelmeket váltottak ki belőlem. Az írónő részletesen kidolgozta őket, de utána eléggé stagnáltak. Egyedüli változást Montynál lehetett látni, de ő sem igazán ért el áttörést – a többiek pedig olyanok voltak, amilyenek. Egyébként nekem az nem tetszett, hogy Montyt folyton azért korholták, mert mennyire nem társadalmilag érzékeny, és nem érti, mi gond van néhány megszólalásával – miközben ugyanezek a személyesek nem értették meg egyszer sem a fiút. Elég kettős mércét alkalmaztak. A másik zavaró tényező a meg nem érdemelt jutalmazás volt. A főszereplők gyakorlatilag nem csináltak semmit, ám mégis kiérdemelték mások szimpátiáját, támogatását vagy dicséretét.

Ezen kívül nem volt bajom a szereplőkkel – nem tudtam különösen szimpatizálni velük, eléggé semleges maradt a kapcsolatom velük. Elsősorban úgyis a romantika miatt kezdtem el, így igyekeztem megkedvelni őket, de Percy volt az egyetlen, aki valami érzelmet kiváltott belőlem.

És akkor a lényeg – hiszen ezt a regényt elsősorban a szerelmi szál miatt olvassák az emberek. Annyira nagyszerű alapja volt! Monty és Percy már a regény kezdete előtt barátok voltak, és onnan fejlődött tovább ez a kapcsolat. Olyan tökéletes lehetett volna, annyira átütő erejű… azonban engem elvesztettek ott, amikor az írónő bevetette az ezerszer bejátszott „félreértés” kártyát. Ez a legrosszabb, amit tehetett a párossal – mert ha még nem ismerték volna egymást a szereplők, azt mondom, oké, előfordul az ilyen -, de Percy és Monty legjobb barátok voltak. Az, hogy nem tudták több mint a fél regényen keresztül megbeszélni kettejük helyzetét, teljesen eltörölte a páros iránti kezdeti rajongásomat. És miután végre feloldotta az írónő a feszültséget, bedobott egy újabbat, amivel a páros maradék esélyét is darabokra zúzta. Legalábbis számomra. Nagyon sokat szeretik ezt a párt, de nekem nem kenyerem ez a fajta viselkedés és hozzáállás, amit tanúsítottak. Pláne nem azzal a magyarázattal, amit kaptam rá.

Úgy tűnik, ismét kitűnök a sorból – minél több idő telik el olvasás után, egyre csalódottabbnak érzem magam. Nagyon izgalmas alapot egy kevésbé erős felépítés követett. Nem tetszett a történet nagy része, a karakterek közömbösek maradtak, a romantika pedig elég sok kívánnivalót hagyott maga után. Ugyanakkor látom, hogy másnak miért tetszhet ez a regény – könnyed, ideális nyári olvasmány, és ha eltekintünk a körülményektől, a szerelmi szál is aranyos. Így a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a történelmi romantikust és egy kis kikapcsolódásra vágynak.

Könyv adatai
Eredeti cím: The Gentleman's Guide to Vice and Virtue (2017)
Kiadó: Katherine Tegen Books
Oldalszám: 528

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése