2017. július 22., szombat

Catherynne M. Valente: The Refrigerator Monologues

"... és egy pillanatra, ebben a pillanatban, minden éjszaka, újra élőnek érezzük magunkat, és együtt táncolunk a történet végén, ahol semmi, de semmi nem bánthat minket többé."

Catherynne M. Valente hat női szuperhős vagy szuperhős barátnő/feleség történetét mutatja be - nőkét, akik a képregényekben megöltek, megerőszakoltak, agymosáson mentek keresztül, megcsonkították, vagy elvették a szuperképességét a férfi szuperhős története érdekében.



Két könyv kellett ahhoz anno, hogy Catherynne M. Valentet a kedvenc írónőim közt tartsan számon, és türelmetlenül várjam minden könyvét. A június elején megjelent The Refrigerator Monologues miatt viszont kissé aggódtam, ugyanis mindössze annyit tudtam róla, hogy szuperhősök barátnőinek történetét meséli el. Én pedig, mivel járatlan vagyok ebben a világban, úgy hittem, a tudatlanságom miatt kimarad majd valami fontos elem, így kevésbé tudom majd élvezni az olvasást.

Ó, én kis hitetlen!

Már a legelső mondatok elérték, hogy felkapjam a fejem, és hagyjam, hogy magával rántson a történet:

„Halott vagyok. A legholtabb lány Halottvárosban.
Már egy jó ideje így van. Nincs bajom a szóval. El sem hinnéd, a halottak mennyivel nyugodtabbá válnak. Nem finomkodunk.”

Innentől pedig nem volt megállás. Minden egyes történet annyira élénken lett megelevenítve, annyi érzelemmel töltötte meg Valente, hogy érzelmileg teljesen elsöpört. Hiába ismertem a lányok történetét, hiába tudtam, hogy mind ugyanúgy ért véget, mégis minden egyes alkalommal hagytam, hogy az írónő berántson a „mesébe” csak azért, hogy utána darabokra törje a szívem. Minden egyes történetnél.

Az írónő Tündérföld sorozatát többek közt azért is szeretem, mert komoly gondolatokat fogalmaz meg; olyan problémákat vet fel, amelyen az olvasó a könyv befejezése után is merenghet; illetve egyszerűen azt érzem olvasás közben, hogy Catherynne M. Valente ismeri az érzelmeimet. Ez ebben a könyvben is ugyanúgy megvolt. Ugyebár elsősorban a feminista jellegét emelték ki megjelenés előtt, azonban ezen kívül sok-sok olyan gondolat is helyet kapott a történetekben, amelyek alapvetően az emberi természettel foglalkoztak.

Igazán ez volt az az aspektusa, amiért annyival személyesebb lett az élmény, ezért is tudtam annyira átérezni a szereplők érzelmeit. Ahogy visszaemlékszem az élettörténetekre, ismét elszorul a torkom. Amire csak rátesz egy lapáttal az írónő stílusa, és az a kegyetlenül őszinte fogalmazás.

De mik is ezek a történetek? Több híres képregény főhősének (vagy épp főgonoszának) barátnőjének szemszöge a főhős/gonosz előtti életüktől a halálukig. Persze megváltoztatta az írónő a neveket, azonban könnyen be lehet azonosítani, kikről is van szó valójában. Ezek a történet egyfajta lehetőségek, hogy a feledésbe merült vagy őrültnek/gonosznak kikiáltott női szereplők valóban relevánsak legyenek. Hogy az írónő megmutathassa rajtuk keresztül, nemcsak azt, hogy a félredobott nők is értékesek, hanem általánosságban is az egyén fontosságát. Nem is tudnék kedvenc történetet választani, ugyanis mindegyik más és más okból maradt emlékezetes.

Mivel viszonylag rövid novellák gyűjteménye a könyv, ezért a karakterek nem kaptak részletesebb kidolgozást. Hiszen ismertük őket… legalábbis a többieket. A narrátorok azonban a gondolataik és cselekedeteik alapján mégis elevenen jelentek meg előttem. Az írónő nagyon ért ahhoz, hogy karaktereit úgy jelenítse meg, mintha valóban létező egyének lennének. Valódinak (tűnő) kötelékeket alakított ki olvasó és szereplő között.

Számomra Catherynne M. Valente ezzel a könyvével újfent bizonyította, hogy milyen kivételes tehetség, aki megérdemelné, hogy minél többen felfigyeljenek rá. The Refrigerator Monologues pedig egy különleges, érzelmekben gazdag és fantáziadús történetek csokra, amely garantáltan hatással lesz olvasóira. Személy szerint azoknak ajánlanám, akik szeretnének valami nem hétköznapit olvasni – még csak képregény rajongónak sem kell lenni (bár biztos, úgy még többet adhat). Engem elvarázsolt, érzelmileg kikészített; határozottan kedvenccé vált, amit még sokszor szeretnék újraolvasni.

Könyv adatai
Eredeti cím: The Refrigerator Monologues (2017)
Kiadó: Saga Press
Oldalszám: 160

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése