Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters

"Szörnyek vannak a tengerben."

A való világban Eliza Mirk félénk, különc és nincsenek barátai. Online viszont ő LadyConstellation, a népszerű webcomic, a Monstrous Sea, névtelen alkotója. Eliza el sem tudja képzelni, hogy úgy élvezhetné a való világot, mint az online közösségét, és nem is szeretné megpróbálni.

Aztán Wallace Warland, a Monstrous Sea legnagyobb fanficírója, átkerül az iskolájába. Wallace azt hiszi, Eliza csak egy újabb fan, míg a lány azon kezd tűnődni, hogy talán az offline élet megérne egy próbát. Mikor azonban Eliza titka véletlenül napvilágot lát, minden, amit épített - a története, kapcsolata Wallace-szal, és még az elméje is - darabokra kezd hullani.

Realista regények esetében válogatós – és talán túl kritikus – vagyok. Szükségem van arra, hogy a.) szórakozzak b.) érzelmet váltson ki belőlem és / vagy c.) megfogalmazzon valami fontos tanulságot. Emiatt nagyon ritkán találok magamnak olyan regényt, amelyet kedvencnek avathatok. Francesca Zappia: Eliza and Her Monsters könyve azonban ebbe a kategóriába esett.

Az olvasási élményemet két jelzővel illethetném: gyors és intenzív. Megjelenés napján álltam neki olvasni, és annyira beszippantott, hogy még akkor is, amikor arra kényszerültem (!), hogy mással foglalkozzak, csak erre a regényre tudtam gondolni. Pedig elég hétköznapi témát dolgoz fel, azonban pont ebben a rejlett a varázsa – annyira valósághűen mutatta be a fandomságot és a depressziót. Szinte lehetetlenség volt nem belefeledkezni.

Mint tudjátok, fangirl vagyok, így az, hogy egy regény a fandomokat helyezi középpontjába, már egy jó pont. Egyik külföldi figyeltem azt mondta, hogy ez a könyv egy szerelmes levél a fandomnak, én pedig teljes mértékben egyetértek. Az írónő bemutatta a fanság pozitív és a negatív oldalait is (milyen lett volna, ha csak a jóról szól minden, amikor a fandomon belül szoktak kialakulni a legnagyobb balhék), én pedig úgy éreztem, hogy hazatértem. Pláne, mikor a fanficek és a shipek is előkerültek. Ott tudtam, hogy igen, megtaláltam az igazit. A fandomok mellett fontos szerepet kapott a depresszió is. Francesca Zappia érzékenységgel, mégis őszintén kezelte ezt a témát, így olvasóként darabokra törte a szívem.

Maga a történet követte a hagyományos realista YA-k felépítését, itt azonban nem zavart, mert a körítése ezt is hitelesebbé tette. Emellett végre úgy éreztem, hogy a történetnek van mondanivalója és célja is. Egyszerűen csak tartalmasabbnak tűnt a regény – a főszereplő belső vívódása, az önkeresése is már elég lett volna, azonban az írónő beletette a könyvbe az Eliza által rajzolt képregény egy-egy részletét is (azt lehetne kérni, hogy valaki kiadja?).

A regény központjában a fandomon kívül a karakterek álltak, akiknél Francesca Zappia ismét brillírozott. Reális szereplőket alkotott, akik összetett személyiséget kaptak, akikről simán elhittem volna, hogy valós emberekről mintázták őket. A többségükkel szimpatizáltam is, Eliza például kedvenc szereplőmmé vált, akit úgy szeretnék barátnénak. Annyi helyzetben tudtam vele azonosulni – a megfelelési kényszer, a visszautasítástól való félelem, a bezárkózottság. Mintha csak a régi énemet láttam volna, és emiatt csak még inkább kötődtem hozzá. Emellett minden szereplő keresztül ment kisebb-nagyobb karakterfejlődésen, amelyről jó volt olvasni.

Egyedül Wallace az, aki problémát okozott számomra, ugyanis a regény nagy részében imádtam, aztán egy bizonyos történés miatt úgy felbosszantott. És tudom, hogy ez volt a racionális viselkedés, mert az emberek többsége így is reagálna, illetve senki sem tökéletes, de úgy megcsaptam volna olvasás közben. Lehet az kellett volna, hogy megelevenedjem előttem azokon az oldalakon, és akkor nem érezném ezt a frusztráltságot és ezeket a vegyes érzelmeket. Persze le a kalappal az írónő előtt, mert ezzel a húzásával valóban hitelessé tette Wallacet.

Végezetül pedig beszéljünk a romantikáról, hiszen az is szerephez jutott. Mérhetetlenül aranyos és szerethető párost alkottak a főszereplők, imádtam a közös pillanataikat. Nem voltam végig extázisban tőlük, de a regény nagy részében élveztem azt, ahogy egymásra találtak.

Mindent összevetve Eliza és a szörnyetegei belopták magukat a szívembe, és hosszútávra be is rendezkedtek ott. Imádtam ezt a könyvet az elejétől a végéig, sőt még azon túl is. Rajongója lettem, s úgy érzem, hogy egy igazán különleges, maradandó élményt nyújtó realista regényhez volt szerencsém. Innentől biztos, hogy az írónő minden könyvét elolvasom, Eliza-ékhoz pedig még sokszor visszatérek a jövőben.

Könyv adatai

Eredeti cím: Eliza and Her Monsters (2017)

Kiadó: Greenwillow

Oldalszám: 400