2017. március 15., szerda

Kedvencek (2) 2017. február

A kedvencek rovat címe már önmagában mindent elárul. Ezen rovat keretein belül gyűjtöm össze az adott hónap kedvenceit - könyves és nem könyves kategóriában.





Kedvenc fandomok

Februárban három könyves és egy nem könyves fandomban sikerült teljesen elmerülnöm. Januárhoz hasonlóan, ebben a hónapban is egy régi kedvencet vettem elő (ismét fogalmam sincs, hogy honnan jött a vágy), még pedig a Kyou Kara Maout, amely animét régen imádtam! Bár be kell vallanom, főleg a lehetséges shounen ai aspektus miatt akartam nézni, de végül anélkül is megkedveltem. Ettől függetlenül mélységesen shipelem Yuuramot, azaz Wolfram/Yuuri párosát, ami azt jelentette, hogy februárban rengeteg fanficet olvastam velük a főszerepben. Kedvenc ficeim náluk azok, mikor Yuuri lassan ráébred, hogy többet érez Wolfram iránt - tudjátok, a klasszikus "get together" ficek. 

Könyves fandomot tekintve februárban visszatértem A bronzkulccsal a Magisztériumos fandomba. Rajongok a sorozatért, Cal és Aaron barátságát pedig egyenesen imádom! 
Hasonlóképp érzek Cinda Williams Chima: Seven Realms sorozatán belül Dancer és Han párosával kapcsolatban is. Úgy tűnik, februárban végre találtam olyan sorozatokat, ahol kiválóan megírt barátságok vannak.

Romantikus szempontból Richelle Mead: The Golden Lily váltotta ki a fangirl érzelmeimet. Az első részben is érzékeltem, hogy Adrian és Sydney lehet jó páros lennének, de a második rész! Húúú! Annyi érzelmes és olvadozós pillanat volt köztük, hogy mostanra már teljesen shipelem őket. (Most olvasom amúgy a harmadik részt, és ezek az érzelmek csak még tovább növekedtek.)

Kedvenc dalok

Mivel rengeteg zenét hallgatok, ezért csak az újonnan felfedezett kedvenc dalokat hoznám ehhez a kategóriához. Persze így is van több új kedvenc.

AFI: Beautiful Thieves
A Snow Cats-et hallgattam tőlük, ami után folyamatosan erre a dalra ugrott át a lejátszó. A bandának még mindig furcsák kissé a szövegei, itt is inkább az énekes hangja és a dallam fogott meg. A kedvenc részem viszont egyértelműen a refrén - azt remekül összerakták.

Mastodon: Show Yourself
Megnéztem egy kisebb kihagyás után a Billboard Mainstream Rock listáját, azon fedeztem fel ezt a dalt. Kicsit hirtelen indít, de az énekes hangját és a hangszerelést nagyon szeretem.

The Pretty Reckless: Oh My God
A The Pretty Reckless-szel elég érdekes kapcsolatom van. Nem követem a bandát, ráadásul ha új dalt adnak ki, jó hosszú időnek el kell tennie, hogy valamilyen szinten megkedveljem. Az Oh My God azonban meglepő kivétel lett, ugyanis szerelem lett első hallásra, és azóta is sokszor meghallgatom.
A dalszöveg határozottan kiemelkedő lett, számomra az tette igazán kedvenccé. Kedvenc részem amikor Taylor azt énekli, hogy "I'm just hanging with my head down.", illetve az utolsó sor.

Chevelle: Door to Door Cannibals
Ez az a dal, amit akkor hallgatsz, mikor mindenből elege van. Kiváló feszültséglevezető, csak ajánlani tudom.
A dal minden részét szeretem - a dalszöveg, hangszerelés, gitárszóló és az ének is a helyén volt. Kedvenc részem egyrészt a refrén, másrészt pedig a bridge, mikor Pete azt énekli, hogy "But you didn't get it" újra és újra. 

Spotify Rock Hard listájának köszönhetem ezt a dalt. Szeretem a szuggesztív dalokat, ez pedig határozottan az a kategória számorma. Ez az egyetlen "szerelmes dal" a mostani listán, és ez sem a happy end verzió. Ez az a dal, ahol nem tudnék kedvenc részt kiemelni, mindegyiket egyformán szeretem.

Kedvenc blogposztok

Book Heaven - Anna Kendrick: Scrappy Little Nobody értékelés

Karácsonyra adtam Nancynek Anna Kendrick regényét, és alaposan izgultam, hogy tetszeni fog-e neki (spoiler: tetszett). Részben emiatt is különleges számomra ez a bejegyzés. Másfelől viszont szerintem kiváló értékelés lett - a beválasztott idézetekkel tökéletesen átadta a könyv hangulatát és a saját érzéseit is. Alapvetően úgyis jobban szeretem azokat az értékeléseket, amelyekben érződik, hogy mit gondolt a szerzője a könyvről.

Chasing Craziness - Veronica Roth: Árnyak és jelek értékelés

Rileey ízlésében alapvetően megbízom, így ez az értékelése volt az utolsó koporsószög Veronica Roth új regénye esetében. Maga az értékelés azért is lett annyira meggyőző, mert nem csupán utálkozás az egész, hanem Rileey érvekkel és példákkal is alátámasztotta, hogy miért nem tetszett neki ez a kötet. (Megjegyzem: Nagyon jó érvekkel.) Amúgy meg jól elszórakoztam rajta, mert érződik, hogy kissé MM volt számára a könyv.

Neverland is in your Heart - Orgyilkosok és színezők

RavenS ezen posztja szemet gyönyörködtető volt. Egyfelől a hangulatképek nagyon jól sikerült, az elkészült színezések pedig! Le a kalappal előtte, hiszen nagyon-nagyon tehetséges! Remélem, még várható néhány színezős poszt még tőle; én mindenképp imádnám.

Ryan könyvespolca - 2017-es tervek

Ryanito nemrég kezdett el ismét posztolni a blogján, aminek én felettébb örülök. Második posztja pedig arról szólt, hogy mi mindent szeretne az idei évben elolvasni. Ambiciózus lista, de biztos sikerülni fog, és elolvassa ezeket a könyveket.

Kedvenc színezés


Februárban két képpel készültem el. Először is folytattam a Pusheen színezőt a sellő pusheenokkal.
Alapból nagyon cuki képről volt szó, így különösen jól elszórakoztam a színezésükkel.

Ezt követően szerettem volna folytatni az óceános színezőmet, csak hát az asztali lámpám megadta magát, így olyan színezőt kellett választanom, ahol nagyobb képek vannak.
Ennek eredményeként álltam neki a legújabb beszerzésemnek, a Harry Potter színezőnek.
Még nem színeztem emberkét felnőtt színezős korszakomban, így mindenképp egy új élmény volt számomra. Látszik amúgy a képen, hogy elég távol áll a tökéletestől, de végeredményben elégedett vagyok a végeredménnyel. Első próbálkozásra legalábbis elment.

Maga a színező azonban nem igazán nyerte el a tetszésemet. Nagyon felületes, hiányoznak alapvető vonalak, és összességében azt az érzést keltette bennem, hogy "minek normálisan kidolgozni a képet, Harry Potter, azt meg úgyis viszik". Pedig szerintem egy annyira jó színezőt össze lehetett volna hozni, ha kicsit több munkát visznek bele.
Végül emiatt nem folytattam tovább ezzel a színezővel - sőt, nem is tudom, mikor térek vissza hozzá, mert kissé demotivált ez a minőség.

Ennyi lett volna erre a hónapra a Kedvencek rovat. Ez a hónap viszonylag hamar eltelt, így nem avattam túl sok új kedvencet.
Jövő hónapban folytatás következik! :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése