"A bátorság olykor azt jelenti, olyasvalamiért kell élned az életed, ami túlmutat rajtad – vagy valaki másért. Van, hogy ehhez mindenről le kell mondanod, amit valaha is tudtál, vagy mindenkiről, akit szerettél – valamilyen magasabb rendű cél érdekében."
Sorozat: A beavatott #3
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.
Vannak olyan esetek, amikor nem mersz elolvasni egy könyvet, amikor annyi rosszat hallottál róla, vagy amikor érzed, nem úgy fog alakulni a történet, ahogyan azt te szeretnéd. Veronica Roth: A hűséges regényével én is így jártam – elég vegyes értékeléseket kapott, ráadásul sikerült belefutnom egy spoilerbe (a legnagyobba), így eleve vonakodtam az olvasásától. Végül hosszas halogatás után nekiálltam a könyvnek, és szerencsére kijelenthetem, felülmúlta az elvárásaimat. Nem mondom, hogy hibátlan volt, közel sem, viszont elég szolidnak tekinthető ez a befejezés. De nézzük is meg egyes elemeit közelebbről.
Ennek a résznek a nagy újdonsága, hogy Tris mellé megkaptam Tobias szemszögét is, amelyről nehéz eldönteni, mennyire okozott örömöt. Ugyanis a két szereplő hangját néha lehetetlenség volt megkülönböztetni, így többször is vissza kellett lapoznom, hogy emlékeztessem magam, kinek a fejében is vagyok éppen. Kissé zavaró volt, de olvastam már rosszabbat is. A kettős nézőpont a karakterek megítélésére is hatással volt. Szerettem arról olvasni, miként látja Tobias Trist, és növelte is a lány iránt érzett szimpátiámat. Ehhez az is hozzájárult, hogy az írónő nem alkotta meg őt tökéletesre (ahogy a többi karaktert sem), hibázott, rossz döntéseket hozott, emberi volt, amivel sokkal kellemesebbé tette az általam annyira nem kedvelt „a kiválasztott” toposzt. A fiú iránti rajongásom azonban kissé megkopott; végig arra gondoltam, hogy vajon korábban is ilyen kibírhatatlan volt néha? Természetesen nem utáltam meg őt, de eléggé vegyes érzelmeket ébresztett bennem a gondolataival és cselekedeteivel.
Leginkább ez okozott számomra problémát, mert az első rész után szinte rajongtam érte, mire azonban a sorozat végére értem, ezek az érzéseim a múlté lettek. És mindez azért, mert beleláttam a fejébe, és az teljesen más volt, mint amilyennek a külső szemlélő (Tris) látta őt? Szerencsére ez a páros iránti érzelmeimet nem tompította – sőt, azt kell mondanom, hogy Tris és Tobias kapcsolata ebben a részben érett valódi szerelemmé. Imádtam, hogy ezen a téren nem akadt fölösleges dráma, hogy nem próbálták a tetteiket azzal igazolni, hogy mit gondolna a másik, hanem igenis beszéltek egymással, belegondoltak a másik helyzetébe, bocsánatot kértek, ha hibáztak. Vagyis, felépítettek egy komoly, érett kapcsolatot, amiért nagyon hálás vagyok. Öröm volt olvasni!
A nagy szívfájdalmam a mellékkarakterek szerepeltetésének hiánya volt. Persze, ott voltak, de semmi maradandót nem alkottak, szimpla marionett bábukká redukálódtak erre a részre. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna rájuk, hiszen szerves részét alkották a történetnek.
A történetnek, amely ebben a részben lett a legkomolyabb / legsötétebb. Az írónő komoly társadalomkritikát fogalmazott meg, ami valódi disztópiává tette a sorozatot. Elgondolkodtatott és lenyűgözött vele. A cselekmény ezzel ellentétben annyira nem lett akciódús, mint egy ilyen jellegű zárókötettől vártam volna. Még a pörgős jelenetek sem ütöttek igazán, és nem tudom eldönteni, hogy miért nem éreztem izgatottságot azokon a pontokon, ahol kellett volna. Mivel azonban szeretem a nyugis olvasmányokat is, így nem panaszkodom, csak ha végiggondolom, ennek a résznek nem ilyen lagymatagnak kellett volna lennie események szempontjából.
Ez különösen a befejezésre igaz, amely már elérte, hogy visszább vegyek a lelkesedésemből. A nagy jelentőségű események (mint például a Történés) után annyira sokáig húzta még az írónő a könyvet. Érthető, hogy el akarta varrni a szálakat, amennyire lehet, de nem ilyen vontatottan kellett volna megtennie azt.
Ennek ellenére alapvetően jó befejezésnek tartom A hűségest. Még ha akadtak is kisebb-nagyobb problémái, azok nem rontottak az olvasási élményen (az utolsó néhány oldalt leszámítva). A témafelvetés szerintem igazán fantasztikus volt, az írónő nagyszerűen bemutatta a különböző oldalakat, azok előnyeivel és hátrányaival. Ezért merem kijelenteni, hogy szerintem nagyon sokat fejlődött a sorozat – komolyabbá vált, komplexebb kérdéseket vetett fel és a karakterek is felnőttek a vállukra nehezedő feladatokhoz. Mit mondhatnék még, hiányozni fog a sorozat, és leginkább a szereplők. Örülök, hogy adtam egy esélyt neki, és még az is lehet, hogy egy nap újraolvasom az egészet.
Ennek a résznek a nagy újdonsága, hogy Tris mellé megkaptam Tobias szemszögét is, amelyről nehéz eldönteni, mennyire okozott örömöt. Ugyanis a két szereplő hangját néha lehetetlenség volt megkülönböztetni, így többször is vissza kellett lapoznom, hogy emlékeztessem magam, kinek a fejében is vagyok éppen. Kissé zavaró volt, de olvastam már rosszabbat is. A kettős nézőpont a karakterek megítélésére is hatással volt. Szerettem arról olvasni, miként látja Tobias Trist, és növelte is a lány iránt érzett szimpátiámat. Ehhez az is hozzájárult, hogy az írónő nem alkotta meg őt tökéletesre (ahogy a többi karaktert sem), hibázott, rossz döntéseket hozott, emberi volt, amivel sokkal kellemesebbé tette az általam annyira nem kedvelt „a kiválasztott” toposzt. A fiú iránti rajongásom azonban kissé megkopott; végig arra gondoltam, hogy vajon korábban is ilyen kibírhatatlan volt néha? Természetesen nem utáltam meg őt, de eléggé vegyes érzelmeket ébresztett bennem a gondolataival és cselekedeteivel.
Leginkább ez okozott számomra problémát, mert az első rész után szinte rajongtam érte, mire azonban a sorozat végére értem, ezek az érzéseim a múlté lettek. És mindez azért, mert beleláttam a fejébe, és az teljesen más volt, mint amilyennek a külső szemlélő (Tris) látta őt? Szerencsére ez a páros iránti érzelmeimet nem tompította – sőt, azt kell mondanom, hogy Tris és Tobias kapcsolata ebben a részben érett valódi szerelemmé. Imádtam, hogy ezen a téren nem akadt fölösleges dráma, hogy nem próbálták a tetteiket azzal igazolni, hogy mit gondolna a másik, hanem igenis beszéltek egymással, belegondoltak a másik helyzetébe, bocsánatot kértek, ha hibáztak. Vagyis, felépítettek egy komoly, érett kapcsolatot, amiért nagyon hálás vagyok. Öröm volt olvasni!
A nagy szívfájdalmam a mellékkarakterek szerepeltetésének hiánya volt. Persze, ott voltak, de semmi maradandót nem alkottak, szimpla marionett bábukká redukálódtak erre a részre. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna rájuk, hiszen szerves részét alkották a történetnek.
A történetnek, amely ebben a részben lett a legkomolyabb / legsötétebb. Az írónő komoly társadalomkritikát fogalmazott meg, ami valódi disztópiává tette a sorozatot. Elgondolkodtatott és lenyűgözött vele. A cselekmény ezzel ellentétben annyira nem lett akciódús, mint egy ilyen jellegű zárókötettől vártam volna. Még a pörgős jelenetek sem ütöttek igazán, és nem tudom eldönteni, hogy miért nem éreztem izgatottságot azokon a pontokon, ahol kellett volna. Mivel azonban szeretem a nyugis olvasmányokat is, így nem panaszkodom, csak ha végiggondolom, ennek a résznek nem ilyen lagymatagnak kellett volna lennie események szempontjából.
Ez különösen a befejezésre igaz, amely már elérte, hogy visszább vegyek a lelkesedésemből. A nagy jelentőségű események (mint például a Történés) után annyira sokáig húzta még az írónő a könyvet. Érthető, hogy el akarta varrni a szálakat, amennyire lehet, de nem ilyen vontatottan kellett volna megtennie azt.
Ennek ellenére alapvetően jó befejezésnek tartom A hűségest. Még ha akadtak is kisebb-nagyobb problémái, azok nem rontottak az olvasási élményen (az utolsó néhány oldalt leszámítva). A témafelvetés szerintem igazán fantasztikus volt, az írónő nagyszerűen bemutatta a különböző oldalakat, azok előnyeivel és hátrányaival. Ezért merem kijelenteni, hogy szerintem nagyon sokat fejlődött a sorozat – komolyabbá vált, komplexebb kérdéseket vetett fel és a karakterek is felnőttek a vállukra nehezedő feladatokhoz. Mit mondhatnék még, hiányozni fog a sorozat, és leginkább a szereplők. Örülök, hogy adtam egy esélyt neki, és még az is lehet, hogy egy nap újraolvasom az egészet.
Könyv adatai
Eredeti cím: Allegiant (2013)
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió (2014)
Oldalszám: 450
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése