2016. október 14., péntek

Hétvégi Olvasónapló (78) The end is not the answer

A hétvégi olvasónapló egy hetente jelentkező rovat, amelyben az elmúlt heti olvasmányaimat összegzem, valamint megosztom a következő heti terveimet. Emellett simán szövegelek mindenről benne.......





Ez a hét röviden és tömören nagyszerű volt sok-sok szempontból. Rögtön a hétfő mesésen indult, ugyanis munkába indulás előtt fél órával megkaptam az Agave kiadó szeretetcsomagját (nem tudom másképp hívni), amelyben Philip K. Dick: Dr. Vérdíja és Richard Morgan: A holtak szava érkezett (te jó ég, annyira vastag könyv lett!). Természetesen PKD-t azonnal elkezdtem olvasni, mert PKD. És amúgy is, kellett a havi adag. :)
Másnap pedig a Fumax kiadó újdonsága, Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító képregénye érkezett, amibe az akkor nálam lévő diákommal bele is olvasgattunk.

Tegnap találkoztam egy illetővel (khm, khm), Ryanitoval, hogy megünnepeljük a szülinapomat. Nos, ezen a napon is több könyvet szereztem be. Először a könyvtárból kölcsönöztem E. L. Doctorow: A vak zongoristát és F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsbyt. Ez utóbbit már olvastam korábban egy szemináriumhoz, de most rám tört a vágy, hogy ismét átéljem ezt az élményt.
Átvettem a rendeléseimet is, így végre két nagy hiánypótlásra is sor került - George Orwell: Állatfarm (a szebb keménykötéses kiadás) és Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században is végre-végre a birtokomba került. Igen!

És végül az ajándékom - Ryanitotól ugyanis megkaptam Marissa Meyer: Winter c. könyvét, a Lunar Chronicles 4. részét! Ííííííí! Tökéletes választás, és bizony többé nincs kifogásom arra, hogy miért nem folytatom a sorozatot. Ami viszont sokkolt, hogy majdnem kétszer olyan vastag ez a könyv, mint az előzőek - a maga kis 828 oldalkájával. Ez majd egy szép, hosszú olvasás lesz, már látom előre. 

A héten olvastam

Csalóka lesz a tény, hogy ezen a héten két könyvet fejeztem be. Ebből az egyik ugyanis egy képregény, a másik pedig összesen 244 oldalt tesz ki.

   

Mindkét szépségből tervezek bejegyzést írni - PKD-ből szerintem már a hétvégén, úgyhogy majd ott bővebben kitérek rájuk.

Aktuális olvasmányok

   

A héten még két könyvvel haladtam (Tear királynőjét és az ACOTAR-t ezúttal nem folytattam), úgyhogy emlékezzünk meg róluk.

Neal Stephenson: Seveneves - A hét Éva
Haladás: 112. oldal
Annyira érdekes ez a könyv! Mióta nekiálltam olvasni, és este jövök haza, mindig nézem a Holdat azon tűnődve, hogy miként nézne ki, ha felrobbanna, ahogy a könyvben is. Morbid vagyok, tudom, de ennyire magával ragadott ez a regény. Továbbra is kíváncsi vagyok, mi lesz a végkimenetele, úgyhogy hamarosan folytatom is a kicsikét.

Richard Morgan: A holtak szava
Haladás: 16. oldal
Éjjel fél 1-kor fejeztem be Philip K. Dick könyvét, így nem igazán tudtam belemélyedni eddig A holtak szavába. Viszont az első fejezetet imádtam! Annyira erős kezdés, amivel azonnal berántott. Amint végeztem mindennel, szerintem folytatom is.

Tervek

      


Fő tervem továbbra is az aktuális olvasmányaim kivégzése. Mellettük két "talán" könyvet tettem a listára - bár mind a kettőt nagyon szeretném elővenni - Rosamund Hodge: Kegyetlen szépség és Rick Yancey: The Infinite Sea. Majd meglátjuk, mi lesz ebből.

1 megjegyzés:

  1. Kegyetlen szépség iszonyatosan jó :D annyira imadtaaaaam .❤❤❤❤

    VálaszTörlés