2016. augusztus 27., szombat

Philip K. Dick: Emlékmás

"A terrai elme tipikus jellemzője, hogy fantomokhoz ragaszkodik. Talán így magyarázzák a vereségüket. Egyszerűen nem realisták."

Nem mindenki teheti meg, hogy a Marsra utazzon, ezért a szegények fejébe emlékeket ültetnek be, mintha ott jártak volna. Létezik egy alagút, ami a negyedik dimenzióban helyezkedik el, és pár lépéssel meg lehet tenni benne több száz kilométert. Az atomháború után az ENSZ robotok gyártásába kezd a szovjetek ellen. Az egyik marsi telepre egy vásáros űrhajó érkezik. A Földet leigázta egy idegen faj, azonban a kutyák és macskák meglepő módon életben maradtak.
A fentiek között találhatunk már jól ismert és ismeretlen történeteket egyaránt. Philip K. Dick legújabb novelláskötete hat kultikus – többek közt Az emlékmás, Különvélemény és Sorsügynökség című filmeket ihlető – történetet tartalmaz, és további hat, magyarul eddig még nem olvasható művet.


Philip K. Dick igazán különleges helyen található a szívemben. Fantasztikus írónak tartom, aki fő hobbijául az elmejátékot választotta. Emlékmás című novellásgyűjteménye júliusban jelent meg, benne tizenkét csodálatos történettel. Személy szerint nem vagyok a novellák legnagyobb rajongója, de ebben a kötetben teljesen lenyűgözött a legtöbb, amit olvastam!

Mielőtt kitérnék, mit is gondolok az egyes novellákról, nézzük először az összbenyomásomat.

4,5 és 5 csillag között vacilláltam a gyűjtemény befejezése után, de összességében annyira óriási élmény volt ennek a darabnak az olvasása, hogy képtelen voltam nem 5 csillagot adni.

Minden egyes novella felért tartalmilag és mélységben is egy egész regénnyel. Voltak ugyan közös jellemzők (pl. az ember ráébred a körülötte lévő világ hamisságára), ugyanakkor mindegyik történet más és mást vont le konklúzióként. Többek közt ezért sem tudtam megunni a novellákat – sőt, szinte függő módjára kezdtem bele újabb és újabb történetbe a „csak még egyet” elvet követve. Nem érzek szégyent, hiába fogadtam meg, hogy naponta egyet olvasok el.

Philip K. Dick elérte azt is, hogy egy idő után gyakorlatilag összeesküvés elméleteket gyártsak olvasás közben. Minden gyanússá vált, folyamatosan méregettem a szereplőket, arra várva, hogy valamit csináljanak. Ennek két következménye lett: némely novella kissé kiszámíthatóvá vált (ezt sajnáltam, de az író hibája, hogy ennyire paranoiásá tett); ráadásul olyan kicsavart elméleteket gyártottam, hogy már azokkal remekül szórakoztam. Viszont bármennyire is elrugaszkodtam a valóság talajától, sokszor egyáltalán nem tudtam felérni az író fantáziájához. Ő mindig képes volt még egy lapáttal rátenni az amúgy is elborult ötleteimre. El nem tudom mondani, mennyire imádtam, mikor meglepett egy-egy csavarral!

Úgy gondolom, hogy fantasztikus novellák kerültek ebbe a gyűjteménybe – még ha akadt egy-kettő, ami kicsit közepesebbre sikeredett (Sors kereke és Az utód). Habár úgy érzem, egy-két alkalommal az ártott egyes novelláknak, hogy az előtte lévő annyira kiemelkedő volt, hogy onnan nehéz lett volna még tovább emelni a színvonalat. Viszont sokkal gyakrabban fordult elő, hogy egy egyszerűnek tűnő történet sokkal többé vált, mint hittem volna (pl. A prominens szerző és a Szuvenír).

De nézzük meg közelebbről az egyes novellákat:

Emlékmás

Itt kell megjegyeznem, hogy a Sorsügynökség kivételével egyik novellából készült filmet sem láttam, így ezt sem. Ezek után azonban látnom kell! Nagyszerű indítás volt, és a kis naiv énem itt akkora pofont kapott, mert egyáltalán nem számítottam erre a befejezésre. A kedvencem ebben a novellában a sci-fi rész volt, mi szerint az emberek agyába emlékeket képesek ültetni. Micsoda?! Engem egy ilyen világtól kirázna a hideg – a saját tudatomat ilyen könnyedén lehet módosítani? Ugyanakkor imádtam is, mert szeretem az ilyen elmejátékokat.

Prominens szerző

Már említettem korábban, hogy mekkora meglepetést okozott ez a novella. Ez volt az egyik legkiszámíthatatlanabb, mert annyira egyszerűen zajlik, majd egy hatalmas csattanóval zárul. Ebben a történetben vallási kérdések kerültek elő – hogyan születik és társai. Azt hiszem, ezek után kezdtem el összeesküvés elméleteket gyártani a novellákban.

Sorsügynökség

Ebben az esetben előbb láttam a filmet, mint a novellát – bár maradandó emléket nem hagyott, azt leszámítva, hogy ki nem állhattam. Így szegény alapja is kissé hátrányos helyzetből indult, és nem is durrant akkorát. Imádtam a világot, de kissé úgy éreztem, hogy nem eléggé lett kihozva belőle bármi is. Sajnos a címe jobban tetszett, mint maga a történet.

Az utód

Szintén nem lett kedvencem, de a tanulsága ütősre sikerült. Alapvetően szociológiai és pszichológiai kérdéseket feszegetett, amelyek tetszettek. Nem tudom, mivel volt gondom itt, talán a rövidsége ártott neki – tényleg, nem tudom. Csak a befejezést leszámítva kissé semmilyennek éreztem.

Különvélemény

Ó egek, ez a novella fantasztikus volt! Imádtam a témaválasztást – milyen hatással van az emberre a jövő ismerete. Az egyetlen gondom az volt, hogy ilyen rövidke. De nem tehetek róla, nem bírtam betelni vele! Annyira remekül építette fel az író az emberben lejátszó folyamatot, ahogy a saját jövőbeli cselekedetei ellen harcol. Ráadásul a befejezés is jó pár kérdést felvetett bennem, ami csak még különlegesebbé tette számomra ezt a novellát.

A megőrzőgép

Erről egy dolgot tudok elmondani: nagyon abszurd volt. Számomra azt mutatta be a novella, hogy miként képes a valóság eltorzítani gyönyörű dolgokat. Viszont ez csak jó pár nappal a történet olvasása után esett le, és akkor ütött igazán. Mindenesetre olvasás után közvetlenül nem tudtam annyira értékelni, mostanra viszont valami különlegessé változott.

Második változat

Ez a novella sínylette meg a paranoiámat, ugyanis előbb kitaláltam a csavart, mint szerettem volna. A történet azonban fenomenális, és túlmutat önmagán. Engem nem is igazán a cselekmény kötött le itt (bár azért elég horroros lett), hanem a karmosok tevékenységei. Kirázott a hideg attól, hogy mennyire komoly társadalomkritikát fogalmazott meg Philip K. Dick.

Szuvenír

Ó te jóságos ég, ez a novella is! A csattantó szintén fenomenális volt, és hihetetlen, mekkora elmejátékot játszott velem az író. Pedig egy szimpla sci-finek indult, ami aztán 180 fokos fordulatot vett, és valami kivételessé vált. Imádtam a pszichológiai aspektust is.

Apáink hite

Kissé elborult volt ez a novella, és nem is annyira nyerte el a tetszésemet. Kissé olyan érzésem volt, mintha az 1984 sci-fisebb változatát olvasnám. Szerintem azért nem rajongtam ezért a novelláért, mert a politikai ideológia adta az alapját, engem pedig ez a kérdés csak elméleti síkon foglalkoztat, és akkor is csak elég ritkán. Talán ezért nem volt rám akkora hatással.

Hazárdjáték

Ismét az emberi természet került középpontba ennél a novellánál. Viszont annyira üresnek érződött, ugyanis drága íróm annyira elkényeztetett az összetett problémák prezentálásával, hogy egy játékfüggőség még nem igazán mozgatta meg a fantáziámat.

A sors kereke

Annyira tetszik ennek a történetnek a címe – de csak az. A főszereplő felsőbbrendűsége végig irritált, ráadásul, nem találtam semmit, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Sajnálom, mert lehetett volna ebből többet is kihozni.

Mi az ember?

Egy kivételesen megérintő és elgondolkodtató novellával zárul a gyűjtemény. Picit egyszerű a cselekménye, de a kérdésfelvetése (mi teszi az embert? A test vagy a lélek?) briliáns.

Nem tudom kifejezni, mennyire kivételes olvasási élmény volt ez a kötet; mennyire magával ragadott. Nem lehetett betelni a képtelenebbnél képtelenebb történetekkel, amelyek az abszurditásuk ellenére elgondolkodtattak és gyakran megdöbbentettek. A szerző iránti rajongásom csak még tovább növekedett.



Könyv adatai
Eredeti cím: Emlékmás (2016)
Kiadó: Agave
Oldalszám: 384

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése