"Boldogság minden kellemes meglepetés."
Sorozat: Milyen is a boldogság? #1
Sorozat: Milyen is a boldogság? #1
Két vadidegen, Graham Larkin és Ellie O’Neill akkor ismerkednek meg – legalábbis virtuálisan –, amikor Graham véletlenül e-mailt küld Ellie-nek kedvenc háziállatáról, Wilburről. A két tizenhét éves fiatal e-mailezni kezd egymással, bár az ország átellenes felén élnek, és még egymás keresztnevét sem tudják. Szellemes és feledhetetlen levelezésükben Graham és Ellie feltárják egymás előtt az életüket, reményeiket és félelmeiket. De mindent azért nem osztanak meg a másikkal: Graham nem tud Ellie családjának titkáról, Ellie-nek pedig fogalma sincs, hogy Graham a rivaldafényben él. Miután Graham kihasználja a lehetőséget, hogy elutazhasson Ellie otthonába, a maine-i Henley városkájába, netes kapcsolatuk végre valóban személyessé válik. De vajon lehet-e egy pár két ennyire különböző hátterű fiatalból úgy, hogy minden ellenük szól?
Közeledik a nyár, ezzel együtt pedig a realista regények iránti vágyam is növekszik. Így történt, hogy hirtelen felindulásból lekaptam polcomról az utolsó olvasatlan Jennifer E. Smith könyvemet, és nekiálltam olvasni. A leírás alapján kissé féltem, hogy a klasszikus drámai elemek kerültek bele, én pedig unni fogom emiatt. Szerencsére azonban nem így történt, és már az első oldalakon teljesen belevesztem a történetbe.
A könyv egyik nagy erőssége, hogy az alaptörténet olyan szituáción alapult, amelyet sok lány (és fiú természetesen) elképzelt már – randizni egy hírességgel. Igen, kicsit olyan volt ez a regény, mintha egy fantáziálás eredménye lett volna. És ezzel semmi baj, mert teljes mértékben bele tudtam élni magam (én is álmodoztam már arról, hogy egy jó vágású Brent megtalál). A könyvben azért Ellie úgy ismerte meg Grahamat, hogy fogalma sem volt a valódi identitásáról.
Ehhez kapcsolódnak a regény fő témái: a sztár identitás kérdése, a média hatása és a család. Már én is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne híresnek lenni, úgyhogy érdekes volt arról olvasni, más miként látta ezt. Valamiért azt vártam, hogy az írónő jobban belemegy a sztárlétbe – beleértve az árnyoldalait. Legyünk őszinték. Bár a folyamatos médiajelenlét okozta problémák (mint a magánélet teljes hiánya) váltak a fő konfliktusforrássá, mégis kissé romanticizáltnak, vattacukrosnak éreztem a kivételezést. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna, milyen hatással lett volna a szereplőkre, ha Grahamnak ténylegesen szembe kellett volna néznie egyes tetteivel. Ugyanakkor tetszett, hogy a szerzőnő arra is kitért, hogy a folyamatos médiajelenlét milyen érzés lehet.
Ellie alig párszor látta édesapját életében, és annak a híre, hogy a közelbe látogat el, felbolygatja a lány érzelmeit. Ez a téma sokkal jobban megérintett, mint hittem volna, és tökéletesen meg tudtam érteni az érzéseit. Maga a kontextus nagyon furcsa és nehezen elhihető volt, de a felmerült gondolatok ütöttek. Konkrétan akadt egy-két olyan jelenet, amikor kis híján elsírtam magam, pedig ez a regény egyáltalán nem ezzel a céllal készült. Ennek a konfliktusnak a lezárása tanulságként kiváló lett – történetileg kevésbé. Ennél is úgy éreztem, hogy túlságosan irreálisan történtek az események.
Nem szokott alapvetően zavarni a kissé hihetetlen történet realista regényeknél, de itt két okból is nagyon kitűnt: egyfelől, mert a témafeldolgozás és a megfogalmazott tanulságok igenis reálisak voltak; másfelől pedig a karakterek is annyira valósághűek lettek. Ezt most nem csak arra értem, hogy egyáltalán nem voltak tökéletesek és hibákat követtek el, hanem arra is, hogy egyes helyzetekre úgy reagáltak, mint a való életben tenné általában az ember. Emiatt maradtak el nagyon klisés drámai helyzetek is, aminek különösen örültem. Ez volt a legnagyobb félelmem ennél a könyvnél – a szereplők túlreagálása bizonyos szituációkban, ami csak egy még nagyobb kliséhalmazba taszította volna a regényt. Többek közt ezért is kedveltem mindenkit annyira.
Graham és Ellie románca nagyon édesen kezdődött, és nagyon olyan lett, mintha egy álom vált volna valóra. Megvolt a kémia köztük, és remekül kiegészítették egymást. A pénzügyekkel kapcsolatos részeket én kicsit már soknak éreztem, ezt leszámítva azonban imádtam az összes közös jelenetüket. Ezért is vagyok annyira kíváncsi, hogy az a kis bónusznovella miről szól majd.
Mindent összevetve a Milyen is a boldogság? egy remek kikapcsolódást nyújtó könnyed olvasmány volt, amely bár kissé cukorsziruposan, de komoly témákat vetett fel. A regény legnagyobb erőssége számomra a karakterek bizonyos helyzetekre való reakciója lett, mert ettől hihetőbbé vált a könyv. Tökéletes nyári olvasmány.
Boldogság: tudni, hogy vannak, akikre bármikor számíthatsz.
Könyv adatai
Eredeti cím: This Is What Happy Looks Like (2013)
Kiadó: Maxim (2013)
Oldalszám: 440
Közeledik a nyár, ezzel együtt pedig a realista regények iránti vágyam is növekszik. Így történt, hogy hirtelen felindulásból lekaptam polcomról az utolsó olvasatlan Jennifer E. Smith könyvemet, és nekiálltam olvasni. A leírás alapján kissé féltem, hogy a klasszikus drámai elemek kerültek bele, én pedig unni fogom emiatt. Szerencsére azonban nem így történt, és már az első oldalakon teljesen belevesztem a történetbe.
A könyv egyik nagy erőssége, hogy az alaptörténet olyan szituáción alapult, amelyet sok lány (és fiú természetesen) elképzelt már – randizni egy hírességgel. Igen, kicsit olyan volt ez a regény, mintha egy fantáziálás eredménye lett volna. És ezzel semmi baj, mert teljes mértékben bele tudtam élni magam (én is álmodoztam már arról, hogy egy jó vágású Brent megtalál). A könyvben azért Ellie úgy ismerte meg Grahamat, hogy fogalma sem volt a valódi identitásáról.
Ehhez kapcsolódnak a regény fő témái: a sztár identitás kérdése, a média hatása és a család. Már én is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne híresnek lenni, úgyhogy érdekes volt arról olvasni, más miként látta ezt. Valamiért azt vártam, hogy az írónő jobban belemegy a sztárlétbe – beleértve az árnyoldalait. Legyünk őszinték. Bár a folyamatos médiajelenlét okozta problémák (mint a magánélet teljes hiánya) váltak a fő konfliktusforrássá, mégis kissé romanticizáltnak, vattacukrosnak éreztem a kivételezést. Pedig nagyon kíváncsi lettem volna, milyen hatással lett volna a szereplőkre, ha Grahamnak ténylegesen szembe kellett volna néznie egyes tetteivel. Ugyanakkor tetszett, hogy a szerzőnő arra is kitért, hogy a folyamatos médiajelenlét milyen érzés lehet.
Ellie alig párszor látta édesapját életében, és annak a híre, hogy a közelbe látogat el, felbolygatja a lány érzelmeit. Ez a téma sokkal jobban megérintett, mint hittem volna, és tökéletesen meg tudtam érteni az érzéseit. Maga a kontextus nagyon furcsa és nehezen elhihető volt, de a felmerült gondolatok ütöttek. Konkrétan akadt egy-két olyan jelenet, amikor kis híján elsírtam magam, pedig ez a regény egyáltalán nem ezzel a céllal készült. Ennek a konfliktusnak a lezárása tanulságként kiváló lett – történetileg kevésbé. Ennél is úgy éreztem, hogy túlságosan irreálisan történtek az események.
Nem szokott alapvetően zavarni a kissé hihetetlen történet realista regényeknél, de itt két okból is nagyon kitűnt: egyfelől, mert a témafeldolgozás és a megfogalmazott tanulságok igenis reálisak voltak; másfelől pedig a karakterek is annyira valósághűek lettek. Ezt most nem csak arra értem, hogy egyáltalán nem voltak tökéletesek és hibákat követtek el, hanem arra is, hogy egyes helyzetekre úgy reagáltak, mint a való életben tenné általában az ember. Emiatt maradtak el nagyon klisés drámai helyzetek is, aminek különösen örültem. Ez volt a legnagyobb félelmem ennél a könyvnél – a szereplők túlreagálása bizonyos szituációkban, ami csak egy még nagyobb kliséhalmazba taszította volna a regényt. Többek közt ezért is kedveltem mindenkit annyira.
Graham és Ellie románca nagyon édesen kezdődött, és nagyon olyan lett, mintha egy álom vált volna valóra. Megvolt a kémia köztük, és remekül kiegészítették egymást. A pénzügyekkel kapcsolatos részeket én kicsit már soknak éreztem, ezt leszámítva azonban imádtam az összes közös jelenetüket. Ezért is vagyok annyira kíváncsi, hogy az a kis bónusznovella miről szól majd.
Mindent összevetve a Milyen is a boldogság? egy remek kikapcsolódást nyújtó könnyed olvasmány volt, amely bár kissé cukorsziruposan, de komoly témákat vetett fel. A regény legnagyobb erőssége számomra a karakterek bizonyos helyzetekre való reakciója lett, mert ettől hihetőbbé vált a könyv. Tökéletes nyári olvasmány.
Boldogság: tudni, hogy vannak, akikre bármikor számíthatsz.
Könyv adatai
Eredeti cím: This Is What Happy Looks Like (2013)
Kiadó: Maxim (2013)
Oldalszám: 440
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése