"Az apát egyszer azt mondta nekem, hogy a hazugsággal saját magunkat áruljuk el. Az bizonyítja, hogy utáljuk magunkat, amikor annyira szégyelljük a saját tetteinket, gondolatainkat vagy szándékainkat, hogy inkább hazudunk, mintsem hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk…"
Sorozat: Riyria-krónikák #1
Végeztek a királlyal. Kerestek két bűnbakot. Rosszul választottak.
Ez a könyv nem a legyőzendő, ősi gonoszról vagy egy bosszúálló árváról szól, csupán két fickóról, akik rossz időben rossz helyen találták magukat… Royce Melborn a hétpróbás tolvaj, és kardforgató társa, Hadrian Blackwater Riyria fedőnéven cselszövő nemesek veszélyes és lehetetlennek tűnő megbízásait vállalja el, amivel messze földön hírhedté váltak. Mígnem egy legendás kard ellopása ürügyén csapdába csalják őket, hogy bűnbakként rájuk fogják a király meggyilkolását. A kivégzés elől csak úgy szabadulhatnak, ha végére járnak a királyokat és királyságokat porba sújtó ősi rejtélynek…
Már nagyon régóta várólistán volt Michael J. Sullivan: Trónbitorlók könyve, de valamiért folyamatosan elhalasztottam az olvasását. Nemrégiben azonban a Fumax kiadónak köszönhetően elolvashattam a regényt, és egy újabb kedvencet avathattam. Már az első oldalakkal beszippantott a könyv, és végig lekötötte a figyelmemet.
Az első könyv mellőzi a fantasykre jellemző infóáradatot, és ugyan megismertem a bemutatott világ néhány aspektusát, egyelőre csak egy alapot kaptam, amit a szerző a folytatásokban fog (remélhetőleg) tovább részletezni és ismertetni. Ezt azért nem tartom negatívnak, mert egyfelől az eddigi ismeretekkel és a részletgazdag leírásoknak köszönhetően el tudtam képzelni, mi a helyzet, másfelől így rengeteg lehetőség van még inkább kiterjeszteni a világot. Természetesen millió kérdésem van, amely részben a császárság történetéhez, részben a varázsrendszer működéséhez köthető, úgyhogy nagyon várom, hogy többet megtudjak ezekről az elemekről.
A történet eleinte egész egyszerűen indult, sőt egy ideig azt is gondoltam, hogy ez nem fog változni, és semmi meglepetés nem érhet majd. Természetesen ez nem így lett, és bár nem ez volt a legfordulatosabb történet, elég intrikát és megtévesztést csempészett bele az író, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet. A könyv inkább fókuszált a politikai aspektusra, mint háborúsra, és bár vannak harci jelenetek, inkább a háttérben húzódó szálak, a két tábor közti adok-kapok dominált. Igazán üdítően hatott, hogy (végre) a szereplőknek sikerült néhány alkalommal eljutni A pontból B-be úgy, hogy nem történt velük semmi szerencsétlenség. Lassan úgy érzem, ez igazi csodának számít a regényekben. Ehhez köthetően, a szerencsefaktor minimalizálását is díjaztam. A szereplők a tehetségük segítségével jutottak előrébb, nem pedig a szerencse és a véletlen formálta a cselekményt. A kedvenc részeim azok voltak, mikor a Riyria megmutathatta, hogy miért is annyira hírhedt. És meg is mutatták!
A rajongásom legfőbb oka a karaktereknél kereshető. Úgy érzem, egyelőre csak ízelítőt kaptam abból, hogy milyenek is a szereplők valójában, és a személyiségük egészét csak a további kötetekben ismerhetem meg. Egyértelmű, hogy a Riyrianak (Roycenak és Hadriannak) rengeteg tulajdonságát nem láthattam. Viszont tetszett, hogy egyes személyiségjegyeiket nem leírásokból, hanem a tetteikből és a dialógusaikból állapíthattam meg. Általánosságban minden karaktert érdekesnek és egyedinek találtam. Két kedvenc szereplőm is lett, akik nem is különbözhetnének jobban. A „hőn szeretett” Royce mogorva, magának való karakter, míg Myrion ártatlan és naiv.
Royceban azt kedveltem, hogy látszólag nem törődött semmivel és senkivel, ugyanakkor ahogy Gwennel bánt annyival többet mutatott belőle. Azok a részek, ahol kettesben voltak, igazán meghittre sikerültek. Myrion pedig azért nőtt annyira közel a szívemhez, mert olyan jó lélek volt, aki mindenen olyan aranyosan meglepődött. Ráadásul a lovak iránt érzett rajongása annyira megmosolyogtató – különösen, amikor azon gondolkodik, hogy vajon van-e kék és zöld színű is. Imádnivaló karakter, mint egy plüsskutya.
Hadrian volt a közvetlenebb karakter a Riyriaból, aki valahol vágyott arra, hogy tisztességesen keresse a kenyerét. Belőle inkább válhatna hős egy ponton; kíváncsi vagyok, eljutunk-e oda. Szerintem nagyon jól kiegészítette Roycet, és együtt igazán erős csapatot alkottak. Imádtam, hogy ennyire fondorlatosak, de azt is, hogy nem minden helyzetből kerültek ki győztesen. Így nem éreztem azt, hogy túl tökéletesek lennének.
Mindent összevetve egy fantasztikus felvezető részt olvashattam, ami önmagában is megállja a helyét. A karakterek a legjobbak; változatosak, jól kidolgozottak, ám továbbra is rejtélyesek. Az író szépen elhúzta a mézesmadzagot az orrom előtt, így millió kérdéssel a fejemben várom, hogy minél előbb folytathassam a sorozatot.
Az első könyv mellőzi a fantasykre jellemző infóáradatot, és ugyan megismertem a bemutatott világ néhány aspektusát, egyelőre csak egy alapot kaptam, amit a szerző a folytatásokban fog (remélhetőleg) tovább részletezni és ismertetni. Ezt azért nem tartom negatívnak, mert egyfelől az eddigi ismeretekkel és a részletgazdag leírásoknak köszönhetően el tudtam képzelni, mi a helyzet, másfelől így rengeteg lehetőség van még inkább kiterjeszteni a világot. Természetesen millió kérdésem van, amely részben a császárság történetéhez, részben a varázsrendszer működéséhez köthető, úgyhogy nagyon várom, hogy többet megtudjak ezekről az elemekről.
A történet eleinte egész egyszerűen indult, sőt egy ideig azt is gondoltam, hogy ez nem fog változni, és semmi meglepetés nem érhet majd. Természetesen ez nem így lett, és bár nem ez volt a legfordulatosabb történet, elég intrikát és megtévesztést csempészett bele az író, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet. A könyv inkább fókuszált a politikai aspektusra, mint háborúsra, és bár vannak harci jelenetek, inkább a háttérben húzódó szálak, a két tábor közti adok-kapok dominált. Igazán üdítően hatott, hogy (végre) a szereplőknek sikerült néhány alkalommal eljutni A pontból B-be úgy, hogy nem történt velük semmi szerencsétlenség. Lassan úgy érzem, ez igazi csodának számít a regényekben. Ehhez köthetően, a szerencsefaktor minimalizálását is díjaztam. A szereplők a tehetségük segítségével jutottak előrébb, nem pedig a szerencse és a véletlen formálta a cselekményt. A kedvenc részeim azok voltak, mikor a Riyria megmutathatta, hogy miért is annyira hírhedt. És meg is mutatták!
A rajongásom legfőbb oka a karaktereknél kereshető. Úgy érzem, egyelőre csak ízelítőt kaptam abból, hogy milyenek is a szereplők valójában, és a személyiségük egészét csak a további kötetekben ismerhetem meg. Egyértelmű, hogy a Riyrianak (Roycenak és Hadriannak) rengeteg tulajdonságát nem láthattam. Viszont tetszett, hogy egyes személyiségjegyeiket nem leírásokból, hanem a tetteikből és a dialógusaikból állapíthattam meg. Általánosságban minden karaktert érdekesnek és egyedinek találtam. Két kedvenc szereplőm is lett, akik nem is különbözhetnének jobban. A „hőn szeretett” Royce mogorva, magának való karakter, míg Myrion ártatlan és naiv.
Royceban azt kedveltem, hogy látszólag nem törődött semmivel és senkivel, ugyanakkor ahogy Gwennel bánt annyival többet mutatott belőle. Azok a részek, ahol kettesben voltak, igazán meghittre sikerültek. Myrion pedig azért nőtt annyira közel a szívemhez, mert olyan jó lélek volt, aki mindenen olyan aranyosan meglepődött. Ráadásul a lovak iránt érzett rajongása annyira megmosolyogtató – különösen, amikor azon gondolkodik, hogy vajon van-e kék és zöld színű is. Imádnivaló karakter, mint egy plüsskutya.
Hadrian volt a közvetlenebb karakter a Riyriaból, aki valahol vágyott arra, hogy tisztességesen keresse a kenyerét. Belőle inkább válhatna hős egy ponton; kíváncsi vagyok, eljutunk-e oda. Szerintem nagyon jól kiegészítette Roycet, és együtt igazán erős csapatot alkottak. Imádtam, hogy ennyire fondorlatosak, de azt is, hogy nem minden helyzetből kerültek ki győztesen. Így nem éreztem azt, hogy túl tökéletesek lennének.
Mindent összevetve egy fantasztikus felvezető részt olvashattam, ami önmagában is megállja a helyét. A karakterek a legjobbak; változatosak, jól kidolgozottak, ám továbbra is rejtélyesek. Az író szépen elhúzta a mézesmadzagot az orrom előtt, így millió kérdéssel a fejemben várom, hogy minél előbb folytathassam a sorozatot.
Könyv adatai
Eredeti cím: The Crown Conspiracy (2008)
Kiadó: Fumax (2012)
Oldalszám: 342
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése