Marie Lu: The Young Elites

"Mondd csak, kis farkas. Meg akarod büntetni azokat, akik ártottak neked?"

Sorozat: The Young Elites #1

Adelina Amouteru a vérpestis túlélője: arcát sebhely borítja, haja hófehér. A családja által kivetve a lány végre egy titkos társaságban, a Young Elitek közt, talál magának helyet. Néhányaknak az elitek hősök, akik megmentik az ártatlanokat. Az Inkvizíció számára azonban démoni erővel rendelkező szörnyetegek, akiket törvényszék elé kell állítani. Ahogy Adelina egyre többet tud meg a világról, melyben a politika és a mágia összecsap, hamarosan ráébred, hogy a saját ereje veszélyeztetheti mindazt, amit eddig ismert.

Úgy tűnik, néhány második esély pozitívan is alakulhat. Hogy miért mondom ezt? Marie Lut, ahogy szerintem legtöbben, a Legenda sorozat kapcsán ismertem meg. Óriási hype-t kapott az első rész, én pedig úgy gondoltam, akkor olvassuk el (akkoriban amúgy is a disztópia-imádatom csúcsán jártam). 125 oldal után azonban úgy döntöttem, hogy jobb lesz, ha elválnak egymástól útjaink. Aztán megjelent az írónő új sorozatának első része, a The Young Elites, én pedig eleinte egyáltalán nem éreztem késztetést arra, hogy elolvassam. Aztán egyre többen olvasták, akiknek bízom a véleményében, az ellenállásom pedig megtört.

Nem sokra számítottam ettől függetlenül, hiszen egyszer már csalódtam az írónőben. Mint láthatjátok, ezúttal teljesen más kimenetele lett a próbálkozásomnak, és egy fantasztikus könyves élményben volt részem!

Először is a könyv hangulata ragadott magával – hallottam, hogy dark fantasynek tartják ezt a sorozatot, de úgy gondoltam, hogy valami lightos verzió lesz. Maradjunk abban, hogy tévedtem. Már maga a világ is elég borús, hiszen az inkvizíció folyamatosan gyűjti össze és végzi ki a malfettokat. Viszont az igazi sötétséget maguk a karakterek, különösképp a főszereplő, Adelina, teremti meg. Olyan érdekes tapasztalat volt egy ilyen szemszögből olvasni. Mondjuk, mivel YA, nem annyira sötét a könyv, mint Az elvarázsoltak vagy a Tövisek hercege, de azért nem kell félteni ezt sem.

A könyv történelmi high fantasy. amelyben megtalálhatóak azok az elemek, amely a mi világunk 14. századát is jellemezték (pl. királyság, inkvizíció). Viszont nem kapunk igazán leírást erről a világról, inkább a karakterek beszélgetéseiből és tetteiből következtethetünk arra, milyen is valójában. Ezúttal nem éreztem problémának a leírások hiányát, mert autentikusabbá tette a történetet (mármint e/1-ben ki készít teljes világbemutatást). Persze örültem volna, ha teljesebb képet kapunk, de ettől függetlenül nem érzem kidolgozatlannak a limitált ismeretátadást.

Maga a történet két, egymással kölcsönhatásban lévő szálból állt. Egyfelől Adelina sorsát ismerhettük meg – a szökésétől kezdve a Dagger Societyben való tagságáig. A másik szál Terenhez kötődik, akinek megvoltak a maga tervei és elképzelései. Eleinte nagyon tetszett a cselekményszál alakulása, mert nagyon szeretem a kiképzős történeteket. Viszont nagyjából a harmadánál az írónő bevitt egy nagyon olcsó és klisés fordulatot, ami ráadásul a teljes eseménysorra befolyással volt. Képzelhetitek, mennyire voltam elragadtatva tőle, pláne mivel addigra annyira odáig voltam a regényért. Mondjuk enyhítő körülmény, hogy nem annyira idegesítő, egyáltalán nem megérthető módon kezelte az írónő a szálat, hanem valamennyire elfogadhatónak található Adelina döntése. Idővel. 

Viszont a vége kárpótolt ezért a botlásáért, és valami fantasztikus, pörgős, fordulatos és izgalmas befejezésben volt részem. Sajnos egy eseményt elspoilereztem, ami valamelyest levont a sokk-faktorból, de biztos, hogy megdöbbentem volna, ha nem tudom, mi következik.

Már említettem a karaktereket korábban, de szeretnék még kitérni rájuk, különösen, mert miattuk szerettem meg annyira a könyvet. Általánosságban elmondható, hogy a főbb szereplők alaposan kidolgozottak, és bizonyos fokú karakterfejlődésen is keresztülmennek a történet ideje alatt. Imádtam, hogy egyikük sem az a szokásos személyiség volt. Ugyan mindenki ritka különleges képességekkel rendelkeztek, de ezen kívül egyáltalán nem az átlag YA-karakter csoportba tartoztak. Adelina például nem a jószívű, támogató főszereplőtípus, hanem gondolatait és szívét is sötét érzelmek – elsősorban a harag és a gyűlölet – hálózták körül. Tetszett, hogy a hatalomvágya és a szenvtelensége ennyire végigkísérte a könyvben. Ugyanakkor mégsem mondanám, hogy teljesen gonosz karakter lett, mert a húga iránt érzett szeretete és az elfogadás iránti vágya nem illett bele ebbe a képbe. Nagyon megkedveltem őt, mert érződött, hogy szeretne bízni az emberekben, szeretné, ha nem kivetettként tekintenének rá, hanem befogadnák maguk közé, és végre senki nem akarná kihasználni. Ráadásul a visszaemlékezései… nem is, az egész könyv darabokra törte a szívemet.

A romantika részben is kellemesen csalódtam. Főként a fizikai vonzalom dominált a regény nagy részében, és csak lassan, fokozatosan bontakozott ki valami mélyebb érzelem is a szereplők között. Olyan gyönyörűen írta meg az írónő ezeket a jeleneteket! Nem mondom, hogy olvadoztam rajtuk, mert egyáltalán nem volt fluff ebben a történetben, de az érzelmek gyengédsége megérintett.

Mindent összevetve nagyon örülök, hogy adtam Marie Lunak még egy esélyt, mert a The Young Elites számomra hatalmas minőségi ugrás volt a Legendához képest. Imádtam végig, és ha az az egy cselekményszál nem lett volna, új kedvencet avattam volna. A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnének egy sötétebb hangulatú YA fantasyt olvasni, ahol nincsenek tökéletes szereplők, a történet pedig végig fordulatos és izgalmas. Én pedig alig várom, hogy olvashassam a folytatást! Nem fair, hogy ilyen függővége lett ennek a kötetnek!

Könyv adatai

Eredeti cím: The Young Elites (2014)

Kiadó: Putnam

Oldalszám: 355