2016. január 6., szerda

Chris Colfer: A Kívánságvarázslat

"– Tudod, hogy hívnak téged odakint? – kérdezte Hófehérke. – A börtön falain kívül csak a Gonosz Királynőként emlegetnek.
– Ha a világ ilyennek lát, akkor meg kell tanulnom ezzel a névvel élni – felelte a Gonosz Királynő. – Ha a világ egyszer döntött valamiről, nem sokat tehetünk, hogy megváltoztassuk a véleményét."

Sorozat: Mesék Földjén #1

Amikor az ikrek megkapják nagymamájuk féltve őrzött mesekönyvét, még nem sejtik, hogy hamarosan egy minden képzeletüket felülmúló világba lépnek majd be: a Mesék Földjére, ahol a gyerekkori történeteik mesefigurái életre kelnek.
Alex és Conner nemsokára ráébred, hogy az általuk oly jól ismert mesék folytatódnak ebben a varázslatos világban: Aranyfürtöcske immár körözött szökevény, Piroska a saját királyságában uralkodik, Hamupipőke királyné pedig anyai örömök elébe néz!
Az ikrek tudják, hogy valahogyan haza kell jutniuk. De sikerrel járhatnak a legendás Gonosz Királynővel a nyomukban?



Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ikerpár, akik egy nap a Mesék Földjén kötöttek ki, ahol egy óriási kaland várt rájuk. A Blogturné Klub három bloggere pedig úgy döntött, elkíséri Alexet és Connert a nagy útra, hogy biztosan ne vesszenek el, ne egyék meg a farkasok, vagy épp ne változassa senki békává őket, ahogy ez Brekivel történt. Ha pedig ti is velünk tartotok erre az egész mesevilágot bejáró kalandra, megnyerhetitek a Könyvmolyképző által felajánlott A Kívánságvarázslat c. könyvet.

Szerintem sokan vagyunk, akik Chris Colfert színészi karrierje, elsősorban a Gleeben alakított karaktere, miatt ismerjük. Mivel ő volt a kedvencem a sorozatból, így mikor megtudtam, hogy regényírásba kezd, egyből érdeklődni kezdtem, mivel is rukkol elő. Először a később megfilmesített Struck by Lightning könyvét olvastam, amit imádtam, így úgy gondoltam, a mesekönyvével sem lesz semmi gond.

Most még elég snassz kijelenteni, hogy 2016 legjobb olvasmánya volt, de több mint valószínű, hogy az év végi Top 10 olvasmány közt szerepelni fog. Ugyanis imádtam, szerettem és odáig meg vissza voltam érte háromszor.

Mielőtt azonban bővebben belemennék a miértekbe, javaslattal élnék: ne olvassátok ezt a könyvet nyilvános helyen! Ugyan miért? Nos, előfordulhat, hogy magával ragadnak az érzelmek, és az alábbi két dolog történhet:
1. Vigyorogsz, mint a vadalma, amitől azt hiszik, hogy most jöttél rá, miként hajthatod uralmad alá a világot.
2. Könnybe lábadt szemekkel, totális elérzékenyüléssel nézel a lapokra, amitől viszont azt gondolják, megőrültél, pláne, mert az előbb még nagyban mosolyogtál.
Úgyhogy csak óvatosan. Én szóltam!

Kezdjük a világgal. A kalandok a mi világunkban kezdődnek, viszont pár fejezettel később már a Mesék Földjén találjuk magunkat, ahol a gyerekkorunkból ismert mesék szereplői tengetik mindennapjaikat. Én ott végleg elvesztem! Minden egyes királyságban több mesének a helyszínével és szereplőjével is találkozhattam. Annyira lenyűgöző volt látni, miként élnek, milyen nyomuk maradt – olyan élmény volt, mintha beleshettem volna a színfalak mögé. Minden egyes helyszínen izgatottan vártam, milyen mesék is kerülnek elő (kb. mint Alex egyébként). Tetszett az egész Mesék Földjének felépítése, mert remekül elosztották, hogy minden mese királyának/királynőjének jusson saját királyság, amin uralkodhat.

Chris figyelt arra is, hogy több tanulságot is beletegyen a történetbe. Némelyik csak egy-egy rövid gondolat, amely felnőttként komolyan elgondolkodtatott. A fő tanulság viszont a jó és rossz viszonyához kötődik. Azt tanultam egyetemen, hogy a meséknél jellemző az éles különbségtétel a jó és rossz között, hiszen a gyermek még nem képes árnyalni. Viszont ebben a regényben az író azt a kérdést boncolgatja, hogy miért lesz valaki rossz? Van-e egyáltalán valami oka ennek. Már ezért a témáért úgy érzem, hogy egyáltalán nem csak gyerekeknek íródott mese, hiszen ez igen komplex kérdés, ami pl. engem felnőttként is foglalkoztat.

A történet végig lekötötte a figyelmemet. Azt tudni kell, hogy mivel ez egy mese (bárhonnan is nézzük), a komplexitása is annak a szintjén lesz – vagyis annyira nem kiszámíthatatlan az egész. Mondjuk még így is ért egy-két meglepetés. Viszont a szerencse is komoly szerepet játszik bizonyos eseményeknél, ami jellemzője a műfajnak. De úgy imádtam minden egyes pillanatát – végig izgultam, hogy semmi komoly bajuk ne essenek az ikreknek, hogy megtaláljanak minden egyes komponenst, és meglegyen a saját boldogan éltek, míg meg nem… befejezésük.

Imádtam, hogy a tündérmesék szereplői sem csak dísznek voltak jelen, hanem kisebb-nagyobb szerepet is kaptak. Ők is követtek el hibákat, vagy épp tettek csodákat. Bennem leginkább az a kérdés merült fel, hogy Chrisnek mi baja lehet Piroskával, mivel az ő karaktere elég érdekesen sikerült. Vagy csak én olvastam nagyon régen a Piroska és farkast.
A cselekményre visszatérve, tetszett, hogy végig pörögtek az események, még amikor a szereplők egy kicsit pihentek, akkor is annyira érdekes dolgok történtek velük. Ilyenkor tanultak meg egyre többet a tündérmesék hőseinek sorsáról, úgyhogy csillogó szemekkel olvastam ezeket is.

Ha már így belementem a karakterekbe, nézzük meg őket közelebbről. A tündérmesék szereplői hozták a formájukat, ugyanolyan tüneményesek, kedvesek, közvetlenek és szerethetők voltak, mint saját történeteikben. Mondjuk Hamupipőkét én jobban megkedveltem ebben a könyvben, ami meglepett. Valamiért nem az volt a kedvencem, és mégis. Egyébként erről jut eszembe, annyira kíváncsi vagyok, bővül-e Chris repertoárja másik mesékkel a következő kötetekben – pl. Holle anyóékról annyira szívesen olvasnék, ugyanis nekem az a kedvenc tündérmesém.

A szereplők általánosságban remekül kidolgozottak, és a főszereplők karakterfejlődésen is keresztülmennek. Nagyon megkedveltem az ikreket, kiváló szereplőknek tartom őket, akik képesek hibázni, ugyanakkor az egymás iránti szeretetük és a bátorságuk is lenyűgöznek. Alex karaktere olyan szinten állt közelebb hozzám, hogy én is hasonló ámulattal figyeltem mindent, amit ők is felfedeztek – vele ellentétben mondjuk én ezt biztonságos közegben tehettem meg. Conner meglepett, mert egyszerűen egy tünemény az a fiú. Akkora beszólásai vannak, ráadásul képes racionális gondolkodásra, ami frissítően hatott. Mindkettő gyereket úgy megölelgetném (igen, már megint itt tartok), mert annyira bátrak, kitartók és jószívűek! Igazán mesébe illőek, mondhatni.

Mindent összevetve óriási szerelem volt ez a regény! Nem tudtam, de nagy szükségem volt arra, hogy egy ilyen könyvet elolvassak, ami kiszakít a jelenből, és elrepít egy mesevilágba, ahol gyerekkorom tündérmeséinek összes hőse él. Egyszerűen feltöltött, megmelengette a szívemet, és bár néha könnyezés-közeli állapotban voltam, mégis annyi mindent kaptam ettől a regénytől. Számomra ez volt a legjobb könyv a legjobbkor. Alig várom, hogy folytathassam az ikrek történetét, és ismét visszatérhessek a Mesék Földjére.



Könyv adatai
Eredeti cím: The Wishing Spell (2012)
Kiadó: Könyvmolyképző (2015)
Oldalszám: 410

Nyereményjáték

Mielőtt még elérnénk a “boldogan éltek, míg meg nem…” részhez, egy kihívás vár rátok. A résztvevő blogokon találtok egy-egy dalszövegrészletet, amely valamely híres meséből származik. A küldetésetek csupán annyi, hogy kitaláljátok, melyikből is pontosan, majd azt a címet beírjátok a Rafflecopter megfelelő helyére. A helyes válaszokkal pedig eséllyel indultok arra, hogy megnyerjétek A Kívánságvarázslatot. Tündér Keresztanya legyen veletek!
Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni a megküldött e-mailre. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.

“De csak álom volt,
Így nem lesz már nyugtom semmiképp,
Hiszen sejtem jól, hogy élsz valahol.”



További állomások

01/06 Always Love a Wild Book
01/09 Dreamworld

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése