Joe Abercrombie: Half the World - A harcos ~ Always Love a Wild Book

"A pillanat, amikor megtorpansz, egyben a halálod pillanata is lesz."

Sorozat: Szilánkos tenger #2

Ritkán, de előfordul, hogy egy lány nem Béke Atya, hanem Háború Anya szolgálatába szegődik. Hild Bathu, azaz Tüske csak a csatározásnak él, apjához hasonlóan diadalra vágyik, de egy végzetes gyakorlótéri baleset után nem harcos, hanem gyilkos lesz belőle.

Yarvi atya, Gettföld agyafúrt minisztere megmenti őt a kínhaláltól, és magával viszi egy küldetésre, amely nagy hatással lehet a Szilánkos-tenger sorsára. Háború fenyeget, és Yarvi egész országát elpusztíthatja, ha a miniszter nem talál szövetségesekre.

Tüske az úton harcossá érik, de mint mindenki más belegabalyodik Yarvi atya cselszövésének hálójába, ahonnan nem mindenki kerül ki épségben. A miniszter a köz java érdekében képes feláldozni bárkit, főleg egy harcost, de Tüske talán képes lesz saját utat vágni magának a kardjával.

Az Athenaeum kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Joe Abercrombie: Half the World - A harcos című regénye, a Szilánkos-tenger sorozat második része. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere bemutatja Yarvi kalandjainak folytatását, melyben az immár miniszterré és atyává vált fiú cselszövéseit követhetjük figyelemmel. Gettföldet háború fenyegeti, Yarvi kezében a döntés: mit képes feláldozni országa megmentésért?

2015. december 17-től egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!

Idén megismerkedtem Joe Abercrombieval – legalább is a YA-sorozatával a Szilánkos tengerrel. Az első rész jó volt, de nem éreztem a nagy szerelmet, és csak azzal nyugtattam magam, hogy majd a felnőtt sorozati lesznek kiemelkedők. Aztán nekiálltam A harcosnak, és minden a helyére került. Már az első oldalaktól fogva magával ragadott, és szerelmes lettem.

Imádtam, hogy Abercrombie kiterjesztette a világot, ugyanis ez a rész már nemcsak a Szilánkos tengeren játszódott, hanem a Szent és Veszett folyókon, illetve a Vontán keresztül eljuthattunk a Déli császárságba is. Tudom, hogy nagyrészt semmi különleges helyszínt nem láthattam, de élveztem, hogy egyre több ismerettel rendelkezhetek a világról és az ott lakó népekről.

Egyébként van egy elméletem is, amit többen is osztanak (aka talán nem hallucinálok). Azt hiszem, ezt spoilerbe kellene tennem, bár tényleg csak egy tézis. Felfigyeltem arra olvasás közben, hogy olyan ismerős leírásokat használ az író. Mintha olyan tárgyakról/helyekről beszélne, amikkel már találkozhattam a jelenben. Mondjuk én elhessegettem a feltörő gondolatokat, viszont Elge értékelését olvasva már nem tagadhattam. Lehetséges, hogy egy jövőben játszódó poszt-apokaliptikus sorozathoz van szerencsém? Hogy nem is egy másik világban vagyunk, hanem a miénkben csak a jövőben? Úgyhogy jelenleg ez a gondolat foglalkoztat, mert azokból az apró utalásokból erre tudok következtetni én is. Remélem, az utolsó részben kiderül az igazság.

Az első eset, amikor úgy éreztem, hogy ez már valami! Ezt a könyvet tudnám imádni, az nagyjából a harmadik fejezetnél következett be. Ekkor látjuk ugyanis Yarvit külső szemlélőként (Brand és Tüske szemszögéből), és megdöbbentő volt rájönni, hogy mennyire másként jelenik meg így a férfi. Egyáltalán nem hasonlított arra a Yarvi-ra, akivel az első részben ismerkedtem meg. Megdöbbentő volt, hiszen a férfi az előző kötetben a hős szerepében tündökölt, itt viszont már csak a fondorlatáról volt híres. Annyira távoli, megközelíthetetlen és idegen lett, és csak egy-egy jelenetben villantotta meg a régi önmagát. Imádtam egyébként, hogy ennyire megjelent a személyiségében a bosszúvágy, és hogy hiába ő volt a hős, most már ő is inkább a „szürke” zónában van.

Úgy érzem, hogy az egész könyv erről szólt. Egy „jó” karakter szerepelt az egész regényben, a többiek egyáltalán nem voltak olyan ártatlanok, mint az átlagos könyvekben. A miniszter bármire képes, hogy bosszút álljon, a női főszereplő, akit Háború Anya csókolt gyerekkorában, egyáltalán nem riad vissza attól, hogy gyilkoljon, a harcosok pedig egyáltalán nem is biztos, hogy olyan nemes cselekedeteket hajtanak végre, mint ahogy a hősi énekekben később felidézik. A végletekig imádtam ezt az aspektusát a regénynek. Főleg, hogy ebben a részben megkaptuk Brandet, a „jó” karaktert, aki csak még inkább kihangsúlyozza ezeket a különbségeket.

A könyv hangulata is érdekes volt – igen széles skálán váltott ki belőlem érzelmeket. Néha szomorkodtam, leggyakrabban izgultam, hogy ezek már megint az életüket kockáztatják, és Béke Atya vigyázzon rájuk, néha viszont annyira nevettem, hogy le kellett raknom pár pillanatra a könyvet. Ez általában a romantikus jeleneteknél voltak, és ha belegondolok, mit ügyetlenkedtek össze, nekiállok vigyorogni.

De hogy kicsit a történetről is beszéljek. Nos, kicsit érződik, hogy átvezető rész, és egyértelműen a harmadik kötetben történik meg a nagy finálé. Ugyanakkor ez a „road trip” – oké, oké, kaland – teljesen lekötötte a figyelmemet. Az író rengeteg izgalmat csempészett az utazásba – csaták, elszabadult Déli Szél, furmányos miniszterek, forróvérű uralkodók, és rengeteg bajtársi pillanat. Te jó ég, mennyire imádtam az író összehasonlítását a harcos bajtársak és a hajó legénysége közt!

Az a gond, hogy, ha mindent egybeveszek, annyira figyelemreméltó események nem történtek. Mondhatni, hogy egy identitáskereső regény lett, ahol a két főszereplő megtalálta a saját útját, és felismerte a magában rejlő értékeket. Tetszett, hogy Brand és Tüske gondolkodásmódja mennyire eltérő, ugyanakkor mégis mennyire egy hullámhosszon voltak végig. Jó, most ne számoljuk azt az orbitális félreértést, ami miatt a fejemet foghattam több fejezeten át.

A karaktereket csak és kizárólag dicsérni tudom. Az író remekül megoldotta, hogy az eddig megismert és az újonnan bemutatott szereplők jól együtt tudjanak működni; a főbb karaktereknek remek fejlődési ívet készített, és lazán elérte, hogy imádjam azokat, akiket kell, és meg akarjam tépni azokat, akikre ráférne. Olyan szereplőket alkotott, akik maradandók; akik betelepültek a szívembe, akiknek a sorsa érdekel, és akik miatt bőven izgulhattam az események előrehaladtával.

Tüske személyében egy igazán erős, kívülről könyörtelennek tűnő, ám belül kissé bizonytalan főhősnőt ismerhettem meg, akinek a fejlődését öröm volt végigkövetni. Igazán példamutató szorgalommal igyekezett fejlődni, és mindent megtett azért, hogy betartsa az esküjét. Nagyon tetszett, hogy a regény előrehaladtával fokozatosan ismerhettem meg őt – sokkal inkább a tettei által, semmint részletes leírás útján. Úgy gondolom, hogy kiváló főhősnő, aki mégsem Mary Sue, hiszen van jó pár hibája is. Mégis nagyon bátor, mufurc és makacs (amire ő maga is reflektál párszor a „segg” jelző sokszoros használatával).

Brand valamennyivel másabb. Őt is elsősorban a tettei alapján ismerjük meg, de nála a gondolatai is sokat hozzátesznek a személyiségéhez. Érdekes módon őt kicsit nehezebb volt megkedvelnem, mert ő kirítt a sok „szürke” karakter közül a mantrájával. Nagyra értékeltem magam az erkölcsi szilárdságáért, hogy azért, amit kitűzött önmagának célul, igyekszik tartani. És tény, hogy követ el hibákat, de végül rájön, mi is a helyes, és ehhez tartja magát. Rendkívüli bátornak gondolom ezért.

A romantikának jutott egy csipetnyi kis hely ebben a nagy küldetésben. Kissé egyértelmű volt, hogy valahol fellobban a láng, de bevallom, nem tudtam eldönteni, hogy mennyire komolyan gondolta az író. Mármint az a félreértés, ami elvezetett az összejövetelükig… csak enyhén volt klisés, tényleg. Mindenesetre imádtam ettől függetlenül. Azt pedig különösen, mikor végre eljutottak oda, hogy elismerték maguknak és egymásnak az érzelmeiket. Annyira esetlenek voltak, annyit nevettem azokon a jeleneteken, amelyek a csókjukig vezettek. Már önmagukban is viccesek voltak, de a tudat, hogy egy könyörtelen gyilkos, akinél a mosoly luxuscikk és egy hasonlóan hősi fiú mit képes itt szórakozni! Mintha két külön személyiség lettek volna, és egyszerűen imádtam! Persze utána már normalizálódott a helyzet, de ezek a fejezetek alaposan megnevettettek.

Mindent összegezve, úgy gondolom, hogy A harcos egy minőségi ugrás volt az első részhez képest. A világ egyre kifejlettebbé vált, a történet érdekes volt, a karakterek pedig szerethetőek. Imádtam minden egyes pillanatot benne (bár a vége egy ici-picit kiszámítható volt, de nem számít), és fantasztikus élmény volt együtt utazni a Déli Szél legénységével. Annyira közel kerültek a szívemhez, hogy most nagyon nehezen bírom kivárni, hogy a harmadik rész is megjelenjen.

Könyv adatai

Eredeti cím: Half the World (2015)

Kiadó: Athenaeum (2015)

Oldalszám: 490

Nyereményjáték

A könyv két főszereplője két kiváló harcos. Összeszedtünk nektek négy hozzájuk hasonlóan remek harcost a történelemből, akiket fel kell ismernetek, majd a nevüket beírni a rafflecopter megfelelő sorába. De ez nem minden, az ünnepekre sem hagyunk titeket unatkozni. Karácsonykor a közös blogon találtok majd egy puzzle-t, amely kirakva egy hajót ábrázol. Írjátok be a hajó nevét a rafflecopterbe, és ezzel extra pontokat szerezhettek!

Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő email-re, különben automatikusan újrasorsolunk.