2015. május 22., péntek

Josh Malerman: Madarak a dobozban

"Vajon létezik egy pont, tűnődik Malorie, amelyen túl az égbolt felhői már természetellenessé válnak számukra, és kizárólag a fekete szemfedőjük mögött érzik biztonságban magukat?"

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.
A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.
Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.
Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?





A Fumax Kiadónál végre magyarul is olvashatjuk Josh Malerman lélegzetelállító könyvét, ami valami olyat hoz a thrillerek közé, ami nagyon egyedi és új. A Madarak a dobozban regény apokaliptikus történetének főszereplője egy anya, aki egy olyan szörnyű világban él, ahol valami őrült dolog üti fel a fejét az emberek között. A világ egyre kegyetlenebbé válik, és az emberek vírusszerűen megölik magukat. Malorie küzd a túlélésért, és bátor tettre szánja el magát. Kimerészkedik a búvóhelyéről, és egy veszélyes utazásra indul két 4 éves gyerekkel, hogy végre megtalálja a biztonságos helyet. De ez nem egyszerű, mert a kinti világban valami szörnyűség lopakodik, amikre nem szabad ránézni.

A Blogturné Klub 4 bloggere végigkíséri Malorie és a gyerekek veszélyes utazását ebben a kegyetlen világban, ahol szörnyetegek leselkednek a bokrokban és senki sincs biztonságban. Tarts velük te is ezen az izgalmas utazáson, és légy része a Madarak a dobozban rémisztő történetének. Ha elég bátor vagy a turné végén a nyereményjátékban megnyerheted Josh Malerman letehetetlen debütáló regényét magyarul.

Két jó okom volt ezt a könyvet elolvasni – az egyik a kiadó, amelyről már sokat áradoztam; a másik pedig az igen nagy népszerűség, aminek ez a könyv örvend. Mielőtt várólistára került a könyv, átfutottam a leírást, de őszintén szólva, semmi nem maradt meg belőle. Így teljesen vakon (ó egek, rossz vicc, bocsi) kezdtem bele a történetbe, és bár az első fejezetben nem értettem, miért vannak így a dolgok, végül nagyon jól jöttem ki belőle. De ezt leszámítva is egyszerűen letehetetlen volt, és képes volt elódázni az egyetemi dolgaimat, csak hogy olvashassam még egy kicsit. Úgyhogy előre jelzem, hogy olyankor olvassátok a Madarak a dobozbant, mikor nincs más dolgotok egy-két napig.

Imádtam, hogy ez a regény tudott félelmetes lenni. Imádom a horroros dolgokat, és szeretek olyanokat olvasni, amik valóban képesek rémületet ébreszteni bennem. Ez a regény pedig pontosan ezt tette – bár azt is mondhatnám, hogy eljátszadozott velem, és a saját elmém csapdájába estem. Hogy miért? Az író elvette azt a szereplőktől, és ezáltal tőlem is, amivel meghatározhatnánk valamennyire, hogy mi okozza a könyvben kialakult állapotokat: a látást. Ha pedig nem látod, hogy mivel állsz szemben, az elméd igen rémisztő képekkel képes előállni. Az író pedig mindent megtett, hogy olyan utalásokat tegyen, amelyek csak még tovább rontják a helyzetet. Imádtam!

Egyébként nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit tennék ilyen helyzetben, illetve hogy mi az, ami efféle reakciót vált ki az emberekből, mint ezek a lényeg/démonok. Ez pedig külön dicséretes; szeretem az olyan regényeket, amik elgondolkodtatnak – még ha nem is az élet értelmén, de elég maradandók, hogy ennyit foglalkozzak velük. Mert még mindig nem tudom, mit gondoljak.

A történet két idősíkon játszódik, ami nagyon veszélyes vállalkozás lehet, itt viszont kiválóan oldotta meg a szerző. A jelen idejű eseményekből tudhatjuk, hova vezetnek a múlt eseményei. A múltban játszódó történet pedig ok-okozati viszonyban áll a jelenből – épp ezért minden múlt idejű rész csak még félelmetesebbé teszi a jelent. Ugyanakkor szerintem a jelen rész ijesztőbb volt, mert ott fogalmam sem volt, milyen veszélyek várnak a szereplőkre, míg a múltbeli eseményeknél sokkal inkább a hogyan és a mikor voltak a kérdések.

A karaktereket hiába ismertem meg, nem tudtam igazán szimpatizálni velük. Viszont imádtam, hogy mindenki nagyon jól ki van dolgozva, és mindannyian emberiek lettek. Tetszett az is, hogy miként változott a szereplők viszonya az eltelt idő alatt – kissé olyan volt, mintha egy kísérletről olvastam volna – érdekes módon mindenkinek kialakult valamiféle szerepe, és a karaktere azt a személyiségjegyét, ami ahhoz a szerephez leginkább kötődött, egyre dominánsabbá tette. Több ilyen kísérlet is készült korábban a valóságban, és azok eredményeit jól leképezte a könyv is.

Nekem egyedül a befejezés okozott egy pici csalódást, valami mást vártam ezután a felvezető után, de ez csak az egyéni problémám. Viszont ha a regény egészét nézem, abszolút elégedett vagyok, hiszen szinte végig félelemben tartott – itt jegyezném meg, hogy hajnali egykor nem a legjobb ötlet ezt a könyvecskét olvasgatni -, és teljesen magával ragadott. Még most is rengeteg olyan kérdés van, amire szeretnék választ kapni. (Akik olvasták: például Tom lánya.) Mindent összevetve egy igen egyedi, a célját maximálisan elérő regényhez volt szerencsém, amit gyakorlatilag lehetetlen volt lerakni: hasonlóan Az elvarázsoltakhoz, beférkőzik a gondolataid közé, és nem enged (persze másként, de az eredmény valamiképp hasonló).



Könyv adatai
Eredeti cím: Bird Box (2014)
Kiadó: Fumax (2015)
Oldalszám: 256

Nyereményjáték


Josh Malerman könyvének világában a legfontosabb szabály: NE NYISD KI A SZEMED! Mi pedig pont ezt kérjük tőletek. Ahhoz, hogy megnyerd a turné végén a Fumax kiadó által felajánlott nyereménykönyvet figyelned kell a blogokat. A könyvben kiemelt szerepet kapnak a madarak, akik egyfajta “házőrzőként” segítek főhőseinknek. Minden blogon találsz egy madárról készült fotót, amiről fel kell ismerned a madarat. Ha képről nehezen menne, ne keseredj el. Nyisd ki jól a szemed, és keresgélj a betűk között. Ha megtaláltad a madarakat írd be őket a Rafflecopter dobozba a többi utasítással együtt és esélyed van megnyerni a könyvet.
Ne feledd, ha téged sorsolunk 72 órád van válaszolni az emailre. A Kiadó csak Magyarországra postáz!

A mai madárkánk, a valódi időjós:






További állomások


05/16 Zakkant olvas
05/18 Tekla Könyvei
05/20 Könyvszeretet
05/22 Always Love a Wild Book


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése