2015. február 14., szombat

Rachel Vincent: With All My Soul

"Mikor azt mondják, az ördög a részletekben rejlik, fogalmuk sincs, mennyire igazuk van." 

Sorozat: Soul Screamers #7

Mit jelent, mikor az iskolád a legveszélyesebb besorolást kapja Amerikában? Itt az ideje fenékbe rúgni néhány helliont... Miután nem sikerült túlélni második évét a gimiben, Kaylee Cavanaugh esküt tett, hogy megszabadítja iskoláját a hellionoktól. Kitalál valamit, ami szembefordíthatná egymással a démonokat. Mikor azonban egy hozzá közel álló személyt elragadnak, Kaylee rájön, hogy nem menthet meg mindenkit anélkül, hogy ne kockáztatna...



Még 2011-ben kezdtem el olvasni Rachel Vincent: Soul Screamers sorozatát, és most, 2015-ben eljutottam az utolsó kötethez. Ennek a pillanatnak annyira meghatónak kellene lennie, de a sorozat olyan nagy csalódásokat okozott a második rész után, hogy nem találom magamban ezt az érzést. Emlékszem, a második rész után az írónő egy nagy meglepetést tartogatott számomra, amivel biztosította, hogy legalább valami pozitívumot találjak az utolsó részekben. Sajnos még ez sem mentette meg attól a sorozatot, hogy megmaradjon a pozitív érzésem irányába. Legalább nem lett MM, ez is valami.

A háttérvilághoz még ebben a részben is tudott hozzárakni az írónő, ugyanis az eddigi hellionok mellé egy újabbat emelt be, a Haragot. Be kell vallanom, hogy valahol elvesztettem a hitem ezekben a démonokban, mint főgonoszokban. Oké, gyilkolásztak, megszálltak emberkéket, de ne már, hogy hárman nem tudták elérni, hogy megszerezzék egy kislány lelkét. Most komolyan? Annyira nem volt hű de profi Kaylee – meg ez a megszállottság is hiteltelen. De azzal már nem is annyira foglalkoztam.

A történet annyira semmilyen volt nagyrészt – annyi fölösleges kockázatot vállaltak a szereplők, hát még Kaylee. Ő kb. ilyen két lábon járó bomba volt, aki nem magának ártott, sokkal inkább a körülötte lévőknek. Ráadásul annyira idióta terveket találtak ki mindig, amik átlátszóbban voltak, mint egy frissen tisztított üveg. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy elhitték, sikerülhet. Mi van? Ja, szóval bosszankodtam emiatt rendesen, meg forgattam a szemem és társai. 

Amúgy nem is tudom, miért vártam olyan nagy eseménysort, mikor a korábbi kötetek sem leptek már meg annyira. Hozzászoktam a regény végi csavarokhoz, így már nem okoztak olyan nagy meglepetést. Ráadásul számomra elég egyértelmű volt, hogy az írónő milyen befejezést szán a sorozatnak, így nem nagyon indított meg a befejezése. Mondjuk, azt elismerem, hogy az utolsó előtti fejezet érzelmileg nagyon jól sikerült.

Egyébként nekem hatalmas csalódás volt, mikor ebben a részben szembesítettek azzal, hogy nyolc hónap telt el az első rész óta. NYOLC. HÓNAP. Ez hogy a jó szösszenetben lehetséges? Ti is tudjátok, mennyi mindenen mennek keresztül a szereplők, és mindez nyolc hónap alatt történt? Ez annyira irreális! Ettől a regény minden érzelmi mélysége semmissé vált, mert ez már az abszurd kategória! Másfél hónapja van együtt Toddal, és ilyen mélységű szerelmet éreznek, hogy az ötödik rész végén Tod önként megválik az életétől? Ó, és hogy a hatodik részben már azt tervezgetik, hogy ÖRÖKKÉ együtt maradnak? Ez csak engem zavar? Mármint higgyétek el, imádom Tod/Kaylee párost, de másfél hónap? És Nash-sel sem volt sokkal többet. Nem, nem és nem! Miért nem lehetett legalább két évre vagy valami. Még az is kissé meredek, de nem annyira, mint nyolc hónap!

Sok külföldi kritika írta, hogy Kaylee mekkora karakterfejlődésen ment keresztül, különösen érzelmileg. Nem tudom, én nem éreztem, hogy olyan sokat változott volna – még mindig óvatlan, és még mindig akkora idiótaságokat csinál, hogy már nekem fájt. Azt tartom, hogy jószívű, de valahogy sosem sikerül a jó döntést meghoznia. Ó, és a végső tervével kapcsolatban szerintem annyira fölösleges volt az az extra dráma. Csak szívfájdalmat okozott mindenkinek, de inkább hallgatok.

Tod ebben a részben is nagyon édes volt, ugyanakkor túlságosan is megbocsátó. Kaylee nyolcszorosan eljátszotta a bizalmát, de ő csak legyint kb. Pedig ezek közül az egyik az általam legjobban várt esemény volt – itt megjegyezném, hogy durván alulmúlta magát az írónő ebben. Mármint minden apró vackon több oldalas drámázások vannak, a legfontosabbnál pedig semmi szinte? Ez szörnyű volt, és annyira kielégítetlennek érzem magam érzelmi szinten. Szóval, Tod még mindig a kedvencem, egy cukorbogyó, aki a legkitartóbb fiúcska. Szeretem őt, és hiányozni fog. Ő az egyetlen.

A romantika erre a részre kissé megkopott, ez pedig betett a könyv értékelésének. Mármint az előző két rész a romantika miatt magasabb csillagot kapott, mint érdemelt volna, de már hozzászoktam a pároshoz, meg amúgy sem volt annyira érzelmes mint korábban, úgyhogy… Ugyanakkor még mindig édesek együtt, csak tényleg Kaylee részéről ez a viselkedés. Bocsánat, de nem. 

Mindent összevetve, ez a sorozat csalódás volt, ez a zárókötet pedig nagyon alulteljesített. Azt tudom, hogy Tod hiányozni fog a maga szarkasztikus humorával, de a többiek elég felejtősek. Azért sajnálom, hogy ilyen befejezést írt az írónő, kár ezért a sorozatért. Annyira jól indult pedig!



Könyv adatai
Eredeti cím: With All My Soul (2013)
Kiadó:  Harlequin
Oldalszám: 377

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése