"Az utcán hallottam."
Minden úgy kezdődött, hogy három csavargó talál egy gyereket a szemétben. Három lehetetlen alak. A rovott múltú, aki többet volt már börtönben, mint szabadlábon. A bolond óriás, akitől minden sikátorban rettegtek, és éjszakánként magában beszélt. A fiú az összekuszálódott életével, és önpusztító hajlamaival.
És persze a kidobott kislány.
Azután minden a feje tetejére állt. Emberek haltak meg, utcákat emésztett fel a tűz. A városban elszabadult a pokol.
Mi pedig csak néztük a közönyösök világát, a nincstelenek harcát, ahol mindenki kitörni vágyik. Az őrület közepette azon gondolkodtunk, mi történik majd a magatehetetlen élettel, meddig marad meg ezen a helyen, ahol az élet egyszerre ilyen értékes, és értéktelen, és ahol olykor szemétre dobjuk mindenünket.
Benyák Zoltán könyveivel szemben igen magas elvárások alakultak ki bennem az első könyvem (Ars Fatalis) olvasása után. Már akkor is imádtam a történetvezetését, a karaktereket, de leginkább az írásmódot. Mert bármilyen véleménnyel is vagyunk az író egy-egy könyvéről, azt mindenképp el kell ismernünk, hogy gyönyörűen ír. Többek között ezért sem mertem csak úgy belevágni a legutóbbi regényébe, mert ha párosítom ezt az írásmódot a feldolgozandó témával… nos, a végeredmény egy érzelmileg kikészült romhalmaz. És igazam is lett, tekintve, hogy miután befejeztem, napokig csak voltam.
Bevallom, volt egy kis rész, mikor nem annyira voltam elmerülve a regényben, és igencsak tartottam attól, hogy ez a kötet nem fog felérni az Ars Fatalishoz, de szerencsére hamar túljutottam ezen a kb. 30 oldalon, és ismét találtam kapcsolódási pontot – onnantól pedig teljesen elvesztem a külvilág számára.
Leginkább azt imádtam ebben a könyvben, hogy olyan sokféle történetet elmesél. Ettől pedig olyanná válik a regény, mintha egy karnevál lenne. Annyi életutat ismerünk meg, és ezek a történetek minden figyelmeztetés nélkül taglóznak le, majd pár oldal után ugyanolyan nyom nélkül távoznak, ahogy az adott mese megélője. Ám ez mégsem teljesen igaz, hiszen a történetek nyomot hagytak bennem – olyan sok álmot mutatott be ez a regény, amely rémálomba is fordulhatott… vagy, ha valóra is vált, sokkal inkább eltorzult formában. Meglepően gyönyörűnek találtam ezeket a meséket, amelyek annyira valóságosak voltak. Irtóznom kellett volna, sajnálkoznom (amit meg is tettem), de ugyanakkor vonzott is magához, és ahogy a csavargó költő, én is arra vágytam, hogy minél több élettörténetet megismerjek.
Emlékszem, a kedvencem annak a bizonyos papírpénznek az útvonala volt. Milyen sok mindenen ment keresztül, és milyen kiválóan megmutatta az egyes gazdáig életének egy szeletét. Szinte meseszerű volt ez a része a regénynek – a papírpénz felkerekedik, hogy bejárja a világot, és végül megmentse a hercegnőt/herceget/a világot… Ám mégsem ez történik, hiszen egy egyszerű fizetőeszköz, anyagi érték. Ez a kettősség pedig levett a lábamról.
Természetesen a regény nem ennyire varázslatos, mint amilyennek leírtam az előbb. Sokkal komorabb, fájdalmasabb és nyersebb annál. Csak vannak ilyen varázslatos elemei, amelyek a csúf valóságot olyan szintre emelik, ahol mágikusnak tűnnek (példának okáért a Hullás, amit a főszereplőink néznek karácsonyeste).
Habár a regény nagyrészt a kisebb történetekből áll össze, és emiatt néha teljesen elhagyjuk a kronológiai sorrendet, van egy átívelő cselekményszál, amely három férfiról és egy kisbabáról szól. Igen, ez a felállás inkább illene egy vígjátékba, mint ebbe a földi pokolba, ám az író kiválóan megoldotta a karakterek kapcsolatait és interakcióit. Maga a fő cselekményszál számomra tele volt aggódással – először a kisbabáért, utána pedig a kedvenc karakteremért. Ezenkívül ott volt egy kisebb rejtély, miszerint, ki is lehet az a bizonyos csavargó költő, aki városszerte üzeneteket hagy. De még milyeneket! Már önmagában is mindegyik remekmű.
A főszereplők hús-vér emberek voltak. Nem hősök, nem főgonoszok, egyszerűen megtört emberek, akikben van jóság, gonoszság, de leginkább kitartás és túlélési ösztön. A kedvenc szereplőm Kócos volt, akiért a könyv második felét végigizgultam. Nem tudom, miért pont ő lett az, akit megkedveltem, pláne, mert a könyv elején eléggé a háttérbe húzódott. Eleinte Priusszal és Flúggal sem volt bajom, csak egy idő után megrémisztettek (főleg Flúg). Az ő történetük közt óriási különbség van, el sem tudom képzelni, miként tartottak ki egymás mellett ilyen sokáig. Az író egyikükkel sem bánt kesztyűs kézzel a könyv során. Gyakorlatilag azt vártam, hogy mikor esik össze valamelyikük holtan.
Mindent összevetve egy újabb remekművet olvashattam Benyák Zoltán tollából. Gyönyörűen megírt, az érzelmeimmel igazán precízen játszó, elgondolkodtató könyvhöz volt szerencsém.
Könyv adatai
Eredeti cím: Csavargók dala (2014)
Kiadó: Grafoman
Oldalszám: 284
Bevallom, volt egy kis rész, mikor nem annyira voltam elmerülve a regényben, és igencsak tartottam attól, hogy ez a kötet nem fog felérni az Ars Fatalishoz, de szerencsére hamar túljutottam ezen a kb. 30 oldalon, és ismét találtam kapcsolódási pontot – onnantól pedig teljesen elvesztem a külvilág számára.
Leginkább azt imádtam ebben a könyvben, hogy olyan sokféle történetet elmesél. Ettől pedig olyanná válik a regény, mintha egy karnevál lenne. Annyi életutat ismerünk meg, és ezek a történetek minden figyelmeztetés nélkül taglóznak le, majd pár oldal után ugyanolyan nyom nélkül távoznak, ahogy az adott mese megélője. Ám ez mégsem teljesen igaz, hiszen a történetek nyomot hagytak bennem – olyan sok álmot mutatott be ez a regény, amely rémálomba is fordulhatott… vagy, ha valóra is vált, sokkal inkább eltorzult formában. Meglepően gyönyörűnek találtam ezeket a meséket, amelyek annyira valóságosak voltak. Irtóznom kellett volna, sajnálkoznom (amit meg is tettem), de ugyanakkor vonzott is magához, és ahogy a csavargó költő, én is arra vágytam, hogy minél több élettörténetet megismerjek.
Emlékszem, a kedvencem annak a bizonyos papírpénznek az útvonala volt. Milyen sok mindenen ment keresztül, és milyen kiválóan megmutatta az egyes gazdáig életének egy szeletét. Szinte meseszerű volt ez a része a regénynek – a papírpénz felkerekedik, hogy bejárja a világot, és végül megmentse a hercegnőt/herceget/a világot… Ám mégsem ez történik, hiszen egy egyszerű fizetőeszköz, anyagi érték. Ez a kettősség pedig levett a lábamról.
Természetesen a regény nem ennyire varázslatos, mint amilyennek leírtam az előbb. Sokkal komorabb, fájdalmasabb és nyersebb annál. Csak vannak ilyen varázslatos elemei, amelyek a csúf valóságot olyan szintre emelik, ahol mágikusnak tűnnek (példának okáért a Hullás, amit a főszereplőink néznek karácsonyeste).
Habár a regény nagyrészt a kisebb történetekből áll össze, és emiatt néha teljesen elhagyjuk a kronológiai sorrendet, van egy átívelő cselekményszál, amely három férfiról és egy kisbabáról szól. Igen, ez a felállás inkább illene egy vígjátékba, mint ebbe a földi pokolba, ám az író kiválóan megoldotta a karakterek kapcsolatait és interakcióit. Maga a fő cselekményszál számomra tele volt aggódással – először a kisbabáért, utána pedig a kedvenc karakteremért. Ezenkívül ott volt egy kisebb rejtély, miszerint, ki is lehet az a bizonyos csavargó költő, aki városszerte üzeneteket hagy. De még milyeneket! Már önmagában is mindegyik remekmű.
A főszereplők hús-vér emberek voltak. Nem hősök, nem főgonoszok, egyszerűen megtört emberek, akikben van jóság, gonoszság, de leginkább kitartás és túlélési ösztön. A kedvenc szereplőm Kócos volt, akiért a könyv második felét végigizgultam. Nem tudom, miért pont ő lett az, akit megkedveltem, pláne, mert a könyv elején eléggé a háttérbe húzódott. Eleinte Priusszal és Flúggal sem volt bajom, csak egy idő után megrémisztettek (főleg Flúg). Az ő történetük közt óriási különbség van, el sem tudom képzelni, miként tartottak ki egymás mellett ilyen sokáig. Az író egyikükkel sem bánt kesztyűs kézzel a könyv során. Gyakorlatilag azt vártam, hogy mikor esik össze valamelyikük holtan.
Mindent összevetve egy újabb remekművet olvashattam Benyák Zoltán tollából. Gyönyörűen megírt, az érzelmeimmel igazán precízen játszó, elgondolkodtató könyvhöz volt szerencsém.
Könyv adatai
Eredeti cím: Csavargók dala (2014)
Kiadó: Grafoman
Oldalszám: 284
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése