Dan Krokos: Hamis valóság

"Kezeim remegtek, s behunytam a szememet. Könnyek folytak végig az arcomon, és tudtam, nem tehetek semmit, hogy megváltoztassam, ami történt. Semmit. Torkomból zokogás tört fel. Nem kaptam levegőt. Nem akartam lélegezni."

Sorozat: Hamis emlékek #2

Megjelenés: 2014. január 29.

Miranda semmi másra nem vágyik, csak normális életre. Eltökélte, hogy túllép származása szörnyű valóságán, miszerint ő csak egy klón, és megpróbálja felhőtlenül élvezni a közösen töltött időt barátjával, Peterrel és többi társával az iskolában. Ám hamarosan kénytelen ráébredni: „normális” élet nem létezik – legalábbis nem egy olyan lány számára, akit arra teremtettek, hogy eleven fegyver legyen. Amikor egyik csapattársa renegáttá lesz, az esemény olyan háborút indít el, amely az egész világot veszélybe sodorja, Miranda pedig a végső áldozat meghozatalára kényszerül, hogy megmenthesse a bolygó jövőjét.

Dan Krokos Hamis valóság sorozatát először még tavaly olvastam, és természetesen szerelem volt első olvasásra - sőt, még az első résznél is jobban tetszett!

Vajon mennyire lehet értelmes úgy kezdeni egy bejegyzést, hogy „hú!”? Nem igazán, de leginkább ezt tudtam ismételgetni, miután befejeztem a regényt. Ez. Egyszerűen. Fantasztikus. Volt! Egyáltalán nem számítottam ilyen folytatásra; főleg a fülszöveg alapján tűnt úgy, hogy egy nyugisabb, tipikusabb gimibe járós résszel lesz dolgom. Természetesen 20 oldal sem kellett, hogy Dan Krokos rám cáfoljon.

„Hogyan tud egy csapat szuperkatonának kiképzett kölyök normális életet élni? A válasz pedig: SEHOGY.”

A történetről nem lehet részletesebben írni, s be kell vallanom, ez olvasóként az egyik legnagyobb pozitívum, amit a könyvre mondhatok. Már a 2-3. fejezetnél beindul a fő történetszál egy jelentős csavarral, amely után bizony idő kell, hogy ismét nyugodt szívvel olvass tovább. Mondanom sem kell, hogy ezt a luxust a drága író nem engedte meg nekünk, a regényben valami folyamatos változásban volt. Az események egyik pillanatról a másikre 180 fokos fordulatot vettek, én pedig csak ültem / álltam / kiabáltam, de leginkább élveztem ezt az utazást.

És akkor ne is említsük a könyv végét (nem, nem az utolsó két oldalt, ami előtte volt). Az volt számomra az idei év egyik legsokkolóbb könyves jelenete. Nos, ilyen, mikor valaki komolyan meg akarja lepni az olvasóit, hogy utána a falat kaparják a záró rész megjelenéséig.

A történethez szorosan kapcsolódik a háttérvilág is, amely külön bónuszpontot érdemel. Az első részben még tisztán sci-fi regény ebben a részben kapott egy enyhe disztópiás beütést, ahogy jobban megismerhetjük a Rose-k működését, és választ kaphatunk néhány „miért” kezdetű kérdésünkre (azt nem mondhatom, hogy cserébe nem lesz kétszer annyi kérdésed, mint korábban, de valamit valamiért).

„Talán a világunkban több a rossz, mint a jó. Ostoba okok miatt ölünk, vagy hagyunk embereket meghalni. Önzők vagyunk.”

A könyv hangulata az első részhez képest még borongósabb lett. Míg ott Miranda azzal küzd, hogy megpróbáljon emlékezni a múltjára, itt a saját identitása miatt érzett kételyek, illetve az elmúlt időszak miatt érzett fájdalom és bűntudat kerül előtérbe.

Miranda tettein amúgy is felettébb sokat kellett gondolkodnom, tekintve, hogy néha legszívesebben megnyúztam volna mindazokért a döntésekért, amiket hozott. Főleg, mikor rá két oldalra kijelentette, hogy sajnálja, hogy így döntött. És, ami a végén történt vele. Én azt a mai napig nem vagyok képes feldolgozni.

Azt gondolom, Miranda, bár sokszor úgy érződött nagyon rossz döntéseket hoz, mégis kiváló főhősnő. Nem szorul mások segítségére, megállja a helyét még az igazán nehéz helyzetekben is. Emellett az érzelmei olyan tiszták, lelkiekben pedig olyan sérült; és ennek ellenére másokat helyez maga elé, mindent megtesz, hogy a számára fontos embereket biztonságban tudja, még ha ez azt is jelenti, hogy önmagában néz szembe a veszéllyel.

A karakterek, leszámítva a tényt, hogy Miranda úgy fel tudott húzni, nagyszerűek voltak ismételten. Még a legkisebb szerepet játszó szereplőt is megismerhetjük valamilyen szinten, így még könnyebben bele tudjuk képzelni magunkat a kialakuló helyzetekbe.

„Behunyom a szemem, s azon tűnődöm, van-e lelkem.”

Ebben a részben is találhatunk romantikát, vagy inkább érzelmi! szerelmi háromszöget. Tény, hogy a párkapcsolatok finoman szólva is az utolsó helyet foglalják el a könyv fontossági sorrendjében, mégis látszik, hogy az író sok figyelmet fordított erre is.

Általánosságban hozzászoktattak a YA könyvek azokhoz a háromszögekhez, ahol a legjobb barát és titokzatos idegen kell, hogy megküzdjenek egymással. Ha nagyon a felszínen nézzük az eseményeket, a karakterek itt is beilleszthetők lennének ebbe az alapsémába. DE! Ebben a regényben a főszereplőnő prioritásai teljesen mások, mint a legtöbb esetben, ezt pedig nagyra értékeltem. Természetesen teljes szívvel aggódtam Peterért, aki az egyik legimádnivalóbb hímegyed. Főleg, hogy annyi gondjuk volt, és Peter nem tudott segíteni, Miranda pedig nem bízhatott meg benne teljes mértékben. Egyszerűen szomorú volt látni, hogy ezek az apró gondolatok milyen erős hatással bírnak.

„Azt hiszem azért szeretem, mert annyiban hagyja. Nem kérdezi, hogy jól vagyok-e, vagy képes vagyok-e elviselni. Csak itt van.”

Összességében az egyik legfantasztikusabb sorozatfolytatás, amihez idén szerencsém volt. Kivételes és kidolgozott karakterek, érdekfeszítő és pörgős események, egy fejlett világkidolgozás és nagy adag fájdalom. Ez a Hamis valóság.

Könyv adatai
Eredeti cím: False Sight (2013)
Kiadó: Főnix Könyvműhely (2014)
Oldalszám: 236

 Nyereményjáték

a Rafflecopter giveaway

További állomások

01/27 - Kelly Lupi olvas
01/28 - Always Love a Wild Book
01/29 - Deszy könyvajánlója
01/30 - MFKata gondolatai
01/31 - Roni olvas
02/01 - Függővég