"Billy azon tűnődött, vajon mit jelent, mikor az emberek a fájdalmukon keresztül mosolyognak. Vajon üvöltenek, mikor boldogok? Valószínűleg. Nem csoda, hogy a világ ilyen zűrös. Az emberek nem kéne az érzelmeiken keresztül hazudniuk."
Szívszerelmem Jackie Morse Kessler Apokalipszis lovasai sorozatai - így kezdeném a vallomásomat. Igen, ezzel el is spoilereztem a most következő bejegyzésemet - az idei év egyik legjobb olvasmányáról tervezek írni.
Sorozat: Riders of the Apocalypse #3
Billy élete nyomorúságos... iskolában a tápláléklánc legalján helyezkedik el, akit leginkább boxzsáknak használnak a menő fiúk. Emellett otthon sincs semmi rendben - nagyapja Alzheimer-kórban szenved, s nem emlékszik unokájára; anyja két állást vállal, hogy meg tudjanak élni és hogy elmenekülhessen otthonról. Billynek egyetlen barátja van, akibe ráadásul még szerelmes is... erről a lány azonban nem tud semmit.
Billy élete egy csapásra megváltozik, mikor a Halál felkeresi azzal, hogy Pestis őt nevezte meg örököséül, s vagy elfogadja az íjat, vagy visszahozza az elbujdosott Pestist.
Ha legrövidebben kéne megfogalmazni a véleményemet, ez lenne: imádtam!
Loss egy Billy Ballard nevű fiúról fog szólni, akit folyamatosan bántalmaznak.
A regény egyik központi témája az iskolai bántalmazás, amelyet az írónő, szokásához híven, nagyon realisztikusan és részletekbe menően mutat be. Billy az a karakter, aki tudja, hogy fel kellene lépnie, ám úgy érzi, erre nem képes. A történet során többször is elismétli, hogy "Nem tudom [megtenni]", ami egyszerre volt szívbemarkoló és ébresztett mélységes szomorúságot a fiúval kapcsolatban.
Billy nem Gary Stu karakter az elesettségével, hanem egy felettébb átlagos ember (még ha nem is így érzi), akinek az élet rossz lapokat osztott. Éppen ezért volt felemelő élmény arról olvasni, hogy miként fejlődik a karaktere, miként válik igazi hőssé. Lehet, kissé klisésnek tűnik, hogy az "elesett fiú felemelkedése és túllépése a problémáin", de az írónő mindezt olyan kontextusba helyezi, amitől ez nem fog érdekelni.
Loss Pestisről is szólni fog, a Fehér Lovasról, az Apokalipszis négy lovasának egyikéről.
Az első két részben már találkoztunk Pestissel, aki a második legrégebbi Lovasnak tekinthető. A Fehér Lovas az elmúlt századok során lassan elvesztette a talajt, s odáig jutott, hogy elbújt a Halál elől. A könyvben ennek okait ismerhetjük meg Pestis emlékein keresztül, amelyek fájdalmasak és megrázóak voltak.
Néha úgy éreztem, kész csoda, hogy képes elviselni mindazt a gyötrelmet, amin keresztül kellett mennie; elviselni azt a hatalmas gyászt, amit igazából sosem volt képes feldolgozni.
Egyáltalán nem tudtam gyűlölni őt, holott ő okozta Billy belekeveredését, s a terve tényleg őrülten hangzott. De aki ennyi mindenen ment keresztül...
Többször is találkozhattok az Éhínséggel a Háborúval, és persze a lovaikkal.
Éhínség ebben a részben hangsúlyosabb ismételten, bár inkább az előző-előtti Éhínség és Pestis kapcsolatáról tudtunk meg többet. Bár bevallom, engem igazából nem ez tartott izgalomban.
Ettől a résztől csak egyetlen dolgot szerettem volna - egy kis Missy/Halál pillanatot. Tudtam, hogy nem ők vannak a középpontban, de az egyik legnagyszerűbb párosról van szó, így nagyon reménykedtem. És megkaptam, ami szerintem az egyik legaranyosabb romantikus pillanatot hozta, amit olvastam YA-ban.
A Lovak pedig. A lovakért lehetetlenség nem rajongani, hiszen saját egyéniségük van; képesek nagyképűen, különcként, de önbizalomhiányosként is viselkedni, amitől egyszerűen muszáj szeretned őket.
Loss egyik altörténete arra fókuszál, miként kezelik, mikor egy szerettük Alzheimer kórban szenved.
Ez a téma jobban megviselt, mint a könyv főtémája, az iskolai bántalmazás. Az írónő ezt a témát is kellő komolysággal dolgozta fel, s annak ellenére, hogy nem ez áll a középpontban, igen reálisan megismerteti velünk, miként éreznek a családtagok, milyen az élet, ha egy rokonunk ebben a kórban szenved. Gyönyörű fogalmazás és szívszaggató gondolatok.
Loss nagyban eltér a Hunger-től és a Rage-től – és igen, olvashatod önmagában is, anélkül, hogy a két előző könyvet olvastad volna.
Az eddigi két kötet hasonló struktúrájú volt - vagyis a főszereplő találkozik Halállal, aki felajánlja nekik, hogy vállalják el a Lovas szerepet. Ezt nem hiszik el, majd néhány természetfeletti esemény és hiba után képessé vállnak felülemelkedni eddigi énjükön.
A Lossban ez a struktúra felborul - egyrészt Pestis hozta be Billyt a képbe, másrészt két történetet ismerhetünk meg egy helyett. Azért a sorozatra jellemző vonzó tényezők megmaradtak.
Lossban találhatóak lesznek utalások a Breath-re.
Ez most olyan érzés, hogy tudok valamit a zárórészről, de közben mégsem érzékelem ezt. Bár sejtem, hogy itt a negyedik rész alapproblemetikájára gondoltak.
Loss-ban sokkal többet szerepel a Halál – beleértve egy teljesen más oldalát is a lovasnak.
Az eddigi részekben arról áradoztam, hogy Halál milyen szimpatikus, mennyire más mint, az átlagban. Ezzel szemben, Pestis visszaemlékezéseiben Halál minden, csak nem kedvelhető. Hűvös, gonosz és kegyetlen - ez pedig remek emlékeztető volt arra, hogy habár Halál milyen "laza", azért mégiscsak ő a Halál.
Összességében egy felettébb rendkívüli regényt adott ki kezei közül Jackie Morse Kessler. Azt mondanám, a második kedvenc részem a sorozatban (A Rage-t nehéz felülmúlni).
Rendkívül kidolgozott és részletes világot épített fel az írónő, amely reálisnak hat, így még intenzívebbé válik a regény az olvasó számára.
Nehéz erről bármi rosszat mondani, nem is tudok, s bevallom, nem is keresgettem nagyítóval hibák után. Egyszerűen nehéz volt bármi másra figyelni a történeten, az emlékeken és a karakterfejlődésen kívül. Azt hiszem, a legjobb regények már csak ilyenek.
Könyv adatai
Eredeti cím: Loss (2012)
Kiadó: Graphia
Oldalszám: 260
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése