Az Evernight sorozattal még egy cikkben találkoztam, amely Alkonyat utánra ajánlott olvasnivalót. Emlékszem, érettségi után vettem meg az Evermore-ral együtt, s szinte azonnal elolvastam. Összességében tetszett a rész, akárcsak a Stargazer és az Hourglass is, még ha nem is voltam extázisban tőle. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy majd az Afterlife is hasonlóan kellemes olvasmány lesz. Nos… nem lett az.
Sorozat: Evernight #4
Az Afterlife ott folytatódik, ahol az Hourglass véget ért – Bianca lidérc, Lucas pedig meghalt, s vámpírként térhet vissza, ha nem ölik meg. Bianca végül hagyja, hogy Lucas feltámadjon, aki bizony a vérszomjas vámpírok közé tartozik, így folyamatosan vérre szomjazik. Éppen ezért döntenek úgy a szerelmesek, hogy visszatérnek az Evernight Akadémiára, ahol Lucast megtaníthatják kontrollálni az erejét. Viszont Bianca számára az egyik legveszélyesebb hely, ahol lehet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a fiúnak folyamatosan rémálmai vannak, amelyek nem csupán álmok.
Már említettem, hogy számomra nem nyújtott semmit a negyedik rész – a bosszúságot leszámítva. Eleinte felettébb vontatott volt a történet, sokkal inkább szólt Bianca drámájáról, mint a valódi főszálról; aminek eredménye leginkább az lett, hogy a könyv végén gyakorlatilag tíz oldal alatt megoldódik minden, ami megoldódhat. Ettől a kissé összecsapott érzés ért el, pedig amúgy a könyv 340 oldal – így az írónőnek lett volna ideje kidolgozni a szálakat.
Ha már a történetnél vagyunk, meg kell említenem, hogy az egyik nagyobb problémaforrás, ami alaposan megcsavarhatta volna az eseményeket, körülbelül egy mondattal elintézték.
Ide most ki kell tennem a Spoiler táblát pár mondat erejéig:
Ugye Lucas álmát Charity okozza, és Balthazar és Bianca úgy döntenek, hogy elintézik ezt a problémát úgy, hogy Bianca belép Balthazar álmába, és ott legyőzik Charityt. Ez igazából annyit jelentett, hogy Balthazar megígértette Charity-vel, hogy nem bántja többet Lucast álmában.
Pont az i-re az tette fel, hogy utána Balthazar tiszta nyugodtan kijelentette, hogy Charity betartja a szavát. Mi?! Komolyan, egy pszichopata őrülttel van dolgotok, és tényleg elhiszed, hogy képes megtartani a szavát?
A betetőzése annak az volt, hogy ténylegesen tartja a szavát, így ez a szál ennyiben maradt. De komolyan. Ez mi volt? Szóhoz sem jutottam ettől.
És még egy kérdés: Bianca mi a jó szöszt keresett ott? Csak állt ott, mint egy faszent és ennyi. Narrálta az eseményeket.
Spoiler vége, most már idenézhettek.
A könyv vége hasonlóan boldog pillanatokat tartogatott számomra – mivel miután mindent elintéztek körülbelül pár oldalban, megtörténik egy elméletileg katarzist jelentő monumentum… amin én konkrétan elnevettem magam. Szintén a jó öreg „Komolyan?” kérdés foglalkoztatott, mert semmi értelmet nem találtam abban, ami történt. És ezt még egy könnyed csöpögős romantikába is beleültették. Nos, nem értékeltem, fogalmazzunk úgy.
Ennek a könyvnek már fontosabb részét kéne képezzék a lidércek, és az egész létük… ennek ellenére ezt sem éreztem igazán kidolgozottnak. Jobban fókuszált a könyv Biancára, mint arra, hogy micsoda. Hogy mire képes. És hogy mennyire nem akart segíteni. Persze, én megértem, hogy nem egy főhősnő típus – de akkor ne játssza el nekem Mózest a végén egy körülbelül 0 szinten megmagyarázott indokkal. Nem is emlékszem már konkrét indokra, hogy miért tette mindezt a végén.
Na, de kérdezhetnénk, hogy miről szól a könyv, ha nem a történetről és nem a lidérclétről. Nos, két konstansan ismétlődő gondolat van benne:
1. Ez is segíthet Lucason, az is segíthet Lucason, csak én nem. De igazából én is segíthetek, de most valaki egy pindurnyit elérte, hogy Lucas jobban legyen, s most féltékenynek kell lennem arra a személyre, mert ők segíthetnek neki, én meg nem. Viszont én is segíthetek neki amennyit csak tudok, de jaj, most megint valaki kedves volt hozzá, és nyugodtabb lett Lucas, és ez nem ér, mert nem én voltam az, mikor én mindent megteszek neki , és mégis NEM SEGÍTHETEK NEKI! (ja… jó volt. Pedig először még sajnáltam… a tizenötödik alkalom után már nehéz volt)
2. Minden rossz, Lucas szomorú, Lucas vérszomjas, ez viszont a Te hibád, Balthazar! Minden a te hibád! Annyira mocsok vagy, amiért elrángattad magaddal, annyira utállak, amiért létezel, amiért segítesz Lucasnak, amiért te vagy az oka, hogy vámpír (amúgy nem, de mindegy), és biztosan mindezt önzőségből tetted, meg azért, mert engem szerettél és ártani akartál Lucasnak. ( ciripp, ciripp )
Ami pozitív volt számomra az Afterlife-ban, az Vic és Ranulf. Szerintem fantasztikusan, nagyon jó szövegeik vannak. Emellett tetszett Balthazar és Lucas barátsága is – ennek már előbb meg kellett volna történnie.
Összességében csalódott vagyok, nem gondoltam volna, hogy Bianca lejjebb süllyed, mint karakter, nem gondoltam, hogy a történet tele lesz lyukakkal… igen, nem számítottam, hogy ilyen értékelést kell írnom róla. Remélhetőleg a Balthazar jobb élmény lesz.
Könyv adatai
Eredeti cím: Afterlife (2011)
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 342
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése